Gyilkos gyalogtúra a Colca-kanyonban
Történt: 2025. április
Lassan két éve már, hogy Peruban élünk. Fiaim már szinte a kezdetektől mondogatták, hogy jönnének „meglátogatni” minket. Ami persze annyit tesz, hogy szeretnének jól körülnézni az országban. Nos erre április-május során kerítettünk sort, erős három hetet töltöttek itt és nagyon sokfelé elvittem őket (Boginak sajnos nem volt annyi ideje, hogy végig velünk tartson). Ezekből az élményekből még további cikkek is születnek majd, de most kezdjük azzal, ami valószínűleg mindannyiunknak a legmaradandóbb lett.
Az ötlet
Amikor a programot közösen összeállítottuk, gyerekeim és feleségeik (összesen öten) mindenképp azt kérték, legyen benne valami jó kis hegyi túra is. Mivel eleve javasoltam nekik, hogy a Colca-kanyont ki ne hagyjuk az útitervből, adta magát, hogy ott keressünk magunknak egy gyalogtúrát.
Találtak is egy kétnapos utat Arequipából indulva és vissza az egyik túraszervező cég honlapján. Ennek leírását mindannyian elolvastuk, a szép fotókat megcsodáltuk és úgy gondoltuk, hogy ez MENNI FOG nekünk is. Mint utólag kiderült, ebből a leírásból sok (számunkra) lényeges információ hiányzott, de erről majd később.
Én már jártam 2019-ben a kanyonban (ld. az erről szóló cikkemet), de nem gyalogtúrán. Mondogattam ugyan családtagjaimnak, hogy én maximum egy 10-12 km-es gyaloglásra vagyok hitelesítve, azaz kb. ennyit tudok teljesíteni, de a leírásból nekem az maradt meg, hogy a két napból az elsőn is és a másodikon is 3-3 órát kell gyalogolni, gondoltam ez MENNI FOG.
Az is utólag derült ki, hogy hatunknak mind más és más maradt meg az előzetes információkból és mindenki másért, de úgy gondolta, ez MENNI FOG.
Az Antahuilque-kilátóban
Tehát hetekkel hamarabb lekötöttük a túrát és azután megérkeztünk Arequipába ahol a túra előtti napon még jó nagy városnéző sétán vettünk részt (a város szépségeiről itt írtam). Este viszonylag hamar lefeküdtünk, mert tudtuk, hogy nagyon korán kell indulnunk.
Felvirradt a hajnal
Ez egész pontosan hajnali 3 (!!!) órás indulást jelentett, majd egy kb. 4 órás buszozást (kb. 200 km) a Colca-kanyon legismertebb pontjáig, a 3.700 méter tengerszint feletti magasságban található Kondorkereszt-kilátóig. Erről az útszakaszról (beleértve az előbbi fotó helyszínét) most nem írok, a feljebb említett cikkemben már részletesen bemutatttam.
Látvány a Kondorkereszt-kilátóból (Mirador Cruz del Cóndor)
Az előző ottjártamkor nagyobb szerencsém volt, rengeteg kondorkeselyűt (Andoki kondor) láttam és fotóztam (érdemes a cikkben visszanézni), …
Felnőtt kondorkeselyű a Mirador Cruz del Cóndor mellett
Fiatal kondorkeselyű a Mirador Cruz del Cóndor mellett
… de most is elcsíptünk azért néhányat. Sok időt nem hagytak azonban nekünk a nézelődésre, hanem buszunk továbbvitt minket még néhány kilométerrel Cabanacondebe, ahonnan már gyalog folytattuk. A település 3.300 m-es tengerszint feletti magasságban van. Nagy vonalakban annyit tudtunk a túráról, hogy első nap lemegyünk a völgybe, ott alszunk, majd másnap reggel felmászunk ismét a hegyre.
Indulás lefelé
Indulás előtt megismerkedtünk túravezetőnkkel, Ivannal, akiről első ránézésre biztosan nem gondoltuk volna, hogy egyébként gyalogtúrákat vezet a maga meglehetősen köpcös termetével. De amikor megláttuk, gondoltuk mindannyian, hogy ha ő bejárja ezt a távot, akkor nekünk is biztosan MENNI FOG.
Látvány a gyalogtúra kiinduló pontjából
A távolban 5.000+ méteres havas csúcsok
Csapatunk 12 főből állt, 6 magyar, 4 német és 2 brit turista, plusz a perui vezetőnk, rajtam kívül mindenki 40 alatt, de hát én is közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz, nemde? 🤣🤣🤣 .
A kanyon látványa a tetejétől …
… a völgy mélyéig
Ivan elmondta, hogy az első napi penzum az egy 7 kilométeres szakasz a kanyon aljáig (szerinte 3 óra alatt), majd ebéd, azután újabb 7 kilométer nagyjából vízszintes terepen a szállásig.
A szerző, amint ismerkedik a kanyon mélységével Fotó: Gosztonyi Mátyás
A kanyon látképe az alján a Colca-folyóval Fotó: Gosztonyi Mátyás
Ez nem tűnt annyira vészesnek számomra, bár az első napra eső kétszer(!!!) 3 óra gyaloglás azért szíven ütött. De megvigasztaltam magam, hogy ebéd után már nagyjából csak vízszintes terepen kell majd menni.
A völgy látványa
A völgy látványa
Nekiindultunk és persze az elején még nagyon élveztük, hiszen lenyűgözően gyönyörűek voltak a minket körülvevő hegyek. Az időjárás is kellemes volt, a magasság ellenére nem fáztunk és a nap is sokszor kibújt a felhők közül.
Nagy szintkülönbségek rövid távon belül is
Nagy szintkülönbségek rövid távon belül is
Hamar megtanultuk, milyen nagy szintkülönbségeket kell megmásznunk, még ha lefelé is, akár néhány száz méteren belül is. Az út nagy része nem olyan szép ösvény mint a képeken, hanem egyenetlen kövekből épített lépcső ahol szinte minden második lépés egy átlagos lépcsőfoknál nagyobb lépés lefelé, simán 30-40 centis.
Útközben sokszor eszembe jutott a hat évvel korábbi gyalogtúránk a Machu Picchunál (itt olvasható), ahol 2,5 km-en belül 600 méteres szintkülönbséget kellett oda-vissza megtennünk a Montaña Picchura két óra alatt és gyakorlatilag belehaltam.
Jobbra hegy, balra szakadék
Olyan magasról jöttünk?
Én sokszor megálltam fotózni útközben, ezzel loptam magamnak egy kis pihenést is.
A Colca-folyó látványa a magasból
A csapat már félútnál erősen szétszakadt. A német-angol tagok erős iramot diktáltak, legidősebb fiam, Bence pedig tartotta velük (vagy inkább ő diktálta nekik) az iramot. Mint utólag megtudtuk, ők két – két és fél óra alatt simán leértek a függőhídhoz, …
A völgy látványa
A völgy látványa
… amit mi kb. másfél óra után ….
Híd a Colca-folyón (természetes távolságban)
Híd a Colca-folyón (ugyanonnan rázoomolva)
… láttunk meg először fentről és MÉG NAGYON MESSZE volt.
Lefelé az ösvényen Fotó: Gosztonyi Mátyás
Lefelé az ösvényen Fotó: Gosztonyi Mátyás
Itt már több órája gyalogoltunk komolyabb pihenő nélkül nem túl könnyű sziklás terepen és kezdtünk erősen fáradni.
A völgy látványa
Híd a Colca-folyón (még mindig túl messze)
A folyó hídját is sokszor megpillantottuk, de alig-alig akart közelebb kerülni. Ivan vezetésével ötünknek három óra alatt sikerült végül eljutnunk a hídig.
Végre a folyóvölgyben
A vízpart mellett találtunk egy turistatérképet (ld. e cikknek a nyitóképét), amelyről ha nem is pontosan, de nagyjából ki tudtuk silabizálni, hogy 1.100-1.200 méter szintkülönbséget küzdöttünk le idáig.
Öten (négy családtag meg a fotós) a Colca-folyó függőhídján
A Colca-folyó medre
Ivan itt azzal bíztatott minket, hogy „innen nem messze van az ebédelőhelyünk, csak egy kicsit kell felfelé menni”.
A függőhíd a völgy túloldaláról
A Colca-kanyon nyugati szakasza, amerre a szállásunk volt
Már meglehetősen rogyadozó lábakkal, és elég „visszafogott lelkesedéssel” vágtunk bele.
Egy újabb hegyi patak
Hegycsúcsok felhőben
Pontosan csak utólag sikerült rekonstruálnom a Google Maps segítségével, hogy 233 méternyit a folyó másik oldalán fel kellett kaptatnunk a hegyen.
Néhány házas falu útközben
Mindjárt esik
Ráadásul közben annyira eleredt az eső, hogy esőkabátjaink ellenére szinte bőrig áztunk, mire nagy nehezen odaértünk a helyhez, ahol az ebéd várt minket.
Az eddigiek összefoglalása alig két percben:
Amikor mi öten odaértünk, addigra a többiek már bőven megebédeltek, vezetőnk pedig közölte velünk, hogy siessünk mi is megebédelni, mert húsz perc (!!!) múlva megyünk tovább.
Válságkezelés
No itt kitört a palotaforradalom. Családom tagjai, akik már legalább annyira holtfáradtak, csurom vizesek voltak és fáztak, mint én, a „menekülőopciókat” kezdték el taglalni. Tudván tudva, hogy most épp még esik is, egy további 7 kilométeres szakasz vár ránk a szállásig, majd másnap UGYANEZT a hegyet kell megmászni, csak felfelé.
Nem írnám most le a következő nagyjából két óra történetét töviről hegyire, de annyit elárulok, hogy egy hullámvasút pályája ötünk hangulatának hullámzásához képest csak szintbeli kereszteződésnek számítana.
Végigkérdeztük és -vitattuk az összes lehetőséget a visszafordulástól az ottalvásig meg a „mi-van-ha-muszáj-tovább-menni”-ig. Persze alaposan kikérdeztük Ivant is, hogy milyen terep várna ránk a továbbiakban. Válaszaiból kiderült, hogy a szállástól másnap reggel egy-egy öszvér hátán is fel lehet menni a hegyre, nem csak gyalog.
Családom tagjai már majdnem úgy döntöttek, hogy az ebéd helyszínén maradjunk, szálljunk meg és majd reggel visszavisznek egy dzsippel a kiindulópontra, amikor megkérdezték tőlem is, hogy én melyik opció mellett döntenék. Azt mondtam, (addigra elállt az eső, egy kicsit felmelegedtem és pihentem is valamennyit), hogy be tudom vállalni a délutáni 7 kilométert és másnap az öszvérezést.
Gondolom ez a 30+ évvel fiatalabbakat is elgondolkoztatta, mert végül ők is emellett maradtak.
Indulunk tovább
Így hát egy erős két órás pihenő után, délután három óra körül továbberedtünk.
Az első sima szakaszon
Újra előbújt a nap
Szerencsére teljesen elállt az eső és ez a nap hátralévő részében így is maradt.
Arról a szemközti hegyről indultunk reggel
Arról a szemközti hegyről indultunk reggel
Az első néhány kilométerre igaz volt, amit Ivan mondott nekünk, azaz …
Falusi templom és a falu egy lakója
… viszonylag sík terepen mentünk végig, helyenként parányi falvak házai között.
Kezd alkonyodni
Majd egyszercsak elénk tárult ismét a Colca-folyó völgye és Ivan lemutatott arra a kis zöld foltra:
Sangalli „oázisa” a Colca-folyó mentén
… „ott a szállásunk, oda megyünk!” Mit mondjak, erősen csikorgott a mosolyom. Most, hogy a cikket írom, sikerült a Google térképén kiderítenem, hogy a délutáni szakasz során a szállásig végül le-föl összesen 600+ méternyi szintkülönbséget kellett leküzdenünk (275 m fel, 358 m le).
Eddigre már tökéletesen elfáradtam. Olyannyira, hogy bár a fiaim átvállalták a hátizsákomat is, a kamerámat is, már felváltva rájuk kellett támaszkodnom, amikor a hegyi lejtőn egy-egy lépcső következett. A térdeim már nem biztos, hogy egyedül bírták volna és nem akartam összerogyni.
Újabb hídon a Colca-folyó felett
Végre ismét leértünk a folyóhoz, …
A Colca-folyó medre
A Colca-folyó medre Fotó: Gosztonyi Mátyás
… és onnan már „igazán semmiség” volt beérni a szállásig, amit már sötétben, az utolsó métereket pedig fejlámpa fényében sikerült teljesíteni. Most számoltam össze, és az jött ki, hogy bizony pár méter híjján majdnem 2.000 méter (!!!) szintkülönbséget teljesítettünk aznap. Nem csoda, hogy a végletekig elfáradtunk.
A délutáni túraszakaszt abban a reményben csináltuk végig, hogy „de a szálláson majd forró vízben le tudunk zuhanyozni!!!” Hát végül nem így történt. Amikor odaértünk, kiderült, hogy a szálláson nincs áram, ezért persze melegvíz sem. Engem ez se tartott vissza a zuhanyozástól, és a talán 10 fokos víz után, átöltözve már kifejezetten jól éreztem magam.
Még aznap este Ivan megszervezte ötünknek az öszvérfuvart, Bence bevállalta, hogy ő bizony maga megy fel a hegyen, végigjárja a gyalogtúrát. Ehhez hajnali négykor, még sötétben kellett nekiindulnia a többiekkel együtt.
Öszvérháton
Mi öten később, fél hatkor indulhattunk, amikor már pirkadt. A lányok erősen tartottak a dologtól, de nyugtattam őket, hogy nem lesz semmi gond. Volt ugyanis hasonló tapasztalatom az észak-perui Gocta-vízesésnél egy évvel korábban (itt írtam róla) és nagyon jó emlék volt.
Öszvérháton hegynek fel
Az öszvérek jól meg tudtak birkózni a nehéz tereppel
Az öszvér kinézetre nagyon hasonlít a lóra, és pont úgy is bánnak vele. Ezek az állatok már nagyon be voltak tanítva, nyugodtan tűrték, hogy a hátukra telepedtünk. A felfelé vezető ösvény ugyan meglehetősen keskeny volt, de letérni sehol nem lehetett róla, így a kezdetben felmerült kérdés, hogy hogyan fogjuk tudni vezetni az öszvéreket, magától megoldódott. Nem kellett vezetni őket.
Az öszvérek gazdája persze mögöttünk maga is felcaplatott egyikükön a hegyre és közben vezényszavakkal nógatta az állatokat. Az első száz méter után pedig mindenki megnyugodott, hogy nem lesz semmi baj, csak erősen kapaszkodni kell.
A folyó és a hátsó hegycsúcs között 3.100 méter a szintkülönbség
Éjszakai szállásunk, a Paraiso Las Palmeras Lodge
Én pont az előbb említett lovaglási tapasztalatból kiindulva az egyik kezemmel nem a nyerget meg a kantárt, hanem a kamerámat fogtam inkább, …
Kilátás öszvérhátról
Kilátás öszvérhátról
… hogy legyenek képek is erről a kalandunkról. Készítettem néhány videósnittet is, ezek nemsokára sorra kerülnek.
Öszvérháton hegynek fel
Öszvérháton hegynek fel
Ez a hegyi ösvény, amelyen felkaptattunk talán még sziklásabb volt, mint amin lementünk. Az öszvéreknek is komoly teljesítmény volt itt feljutni, de másfél óra alatt teljesítették a távot.
Gyalogos turisták
Gyalogos turisták
Útközben utólértünk és elhagytunk néhány gyalogos túrázót, akik teljesítményét, bármennyi idő alatt is értek föl, nagyon nagyra értékeltem.
Bence a hegy tetején a többi túrázó között
De Bencét nem sikerült utolérni, ő már fenn a hegy tetején várt minket a csapat többi tagjával és nemsokára Ivan is felért a csúcsra. A csapatunkból Bence elsőként, két és fél óra alatt teljesítette a 6 kilométeres, 973 méteres szintkülönbséget jelentő távot. A teljesítménye elsősorban az edzettségének köszönhető, de azért elmesélte, hogy sokat tanult az inka ősöktől is, ami a kokalevél helyes használatát illeti🤣🤣🤣.
Következzen a beígért néhány snitt 2,5 percben:
Bár öszvérháton összehasonlíthatatlanul könnyebb volt feljutni a hegytetőre, mintha gyalog kellett volna ugyanezt megtenni, azért ez is nagyon fárasztó volt. Szinte alig álltam meg a lábamon, amikor le kellett szállnom az állat hátáról. De az biztos, hogy egy hatalmas élményt jelentett, megmentette az egész túrát számunkra és erről a többiek ugyanígy vélekedtek.
Csoportkép a teljes csapattal, Ivannal az előtérben
Családi csoportkép
Itt elbúcsúztunk Ivantól, aki másnap egy újab csoporttal ismét nekivágott ugyanennek a túrának!!!!!! Ivan teljesítménye is nagyra értékelendő, pláne, hogy túra közben azt is elmesélte, hogy ő korábban szakácskodott és mióta túrákat vezet már 30+ kilót (!!!) leadott!
Mi pedig végre megreggelizhettünk Cabancondeben, majd visszültünk a buszba.
5000+ méteres csúcsok a távolban
A kanyonmenti hófödte hegyek
A kanyonmenti hófödte hegyek
A kanyonmenti hófödte hegyek
A busz nem vitt messze bennünket, csak a La Chimpa nevű termálvizes fürdőig.
A La Chimpa nevű termálvizes fürdő bejárata
Ezt a hegy belsejéből feltörő forróvízre alapozva hozták létre, három különböző (32°, 36°és 40° C) hőfokú vizű medencével. Ezeket a folyó mellett építették ki és a vállalkozó kedvű strandolóknak még arra is van lehetőségük, hogy a meglehetősen hideg folyóban is megmártózhatnak.
Dagonya az egyik melegvízű medencében
Bence a hidegvízű folyóban
Mind a hatan nagyon élveztük ezt a pancsolást, kiváló lazítást jelentett e nagyon nehéz túra után. Bence és Matyi persze kipróbálta a hideg vízű folyót is.
Innen még mindig hátravolt a túrából egy erős fél nap, de ennek tartalmáról a cikk elején említett korábbi cikkemben már írtam.
Kilátó Patahuasiban (t.sz.f.m 4018 m)
Lámákra figyelmeztető útjelző tábla
Itt csak annyit erről, hogy jártunk még egy „vulkánkilátóban” majdnem 5.000 méteren, meg lámákat is simogattunk, de ezekről a témákról tessék szíves elolvasni a másik cikket.
2025. augusztus 2. @ 12:41
Borzalmas nézni, ahogy azok a csont és bőr állatok még az ember súlyát is cipelik felfelé, Európában bőven kimerítené az állatkínzás fogalmát, és legtöbbször életerős fiatal/középkorú túrázók veszik igénybe ezt a “szolgáltatást.”. Döbbenet volt látni, ahogy mellettem is elmentek, a csont-sovány lovak és öszvérek, akik szinte összeestek a megterheléstől, és a pihenő nélküli folyamatos hajtástól. Aki járt arra, tudja, hogy az utolsó rész szinte függőleges emelkedő, teher nélkül is nagyon megterhelő lenne edzésben lévő egészséges állatoknak. Ez az állatkínzás hasonló Thaiföldön az elefánton lovagláshoz. Nyilván amíg lesz igény rá, csinálni fogják a helyiek… amíg lesznek olyan emberek, akiknek nincs lelkük és asszisztálnak ehhez az állatkínzáshoz… ott jártamkor gazdag orosz turisták mentek így felfelé, bíztam benne, hogy a magyarokban legalább van ennyi érzelem, intelligencia, hogy átlátják ezt a helyzetet, és nem asszisztálnak ehhez, de ahogy a cikked is mutatja sajnos nem… Több napot töltöttem a Colca kanyonban állatorvosként, és a helyiek nyitottak, hogy tanuljanak a helyes állattartásról, körmölésről, patkolásról, de amíg amennyire nincs lelke némely embernek, addig a pénz beszél, és a helyzet nem fog változni.
2025. augusztus 2. @ 9:00
Elfogadom, hogy Önnek rossz élményei vannak ezzel kapcsolatban és állatorvosként másként viszonyul ehhez a témához, mint egy „laikus”. Én csak a saját élményeimről tudok beszámolni, amelyeket nem szeretnék általánosítani.
Mi voltunk aznap az egyetlen öszvérháton közlekedő túrázó csoport, tehát csak az általunk használt állatokról tudok véleményt mondani. Ezek az öszvérek egyáltalán nem voltak soványak (csontsoványak pláne nem), amit a cikkben található videón is ellenőrizni lehet. Az állatokat ugyan szóval nógatta a tulajdonosuk, de sem fenyítésben sem erőszakos hajtásban nem volt részük. (A vezető utolsóként követett minket a sorban, nem is tudott volna egyik öszvérhez sem hozzáférni.) A másfél óra alatt, amennyi idő alatt felértek a hegyen (ami az út egyetlen szakaszán sem volt „szinte függőleges”, bár tényleg meredek volt, mondjuk 30-40°-os lejtő, mert cikk-cakkban ment fel a meredek hegyre), nem fordult elő egyikünk állataival kapcsolatban sem, hogy meg akart volna állni pihenni. Szóval egy pillanatig nem merül fel bennem, hogy ez állatkínzás lett volna.
A cikkben is említem másik lovagló-élményemet a Gocta-vízesésnél (és Choctában, a Chachapoyas-birodalomban) történt (két) lovagolásról, amelyek hasonlóan nehéz kaptatók voltak, bár sokkal rövidebbek. Az arról írt egyik cikkemben (ld alább) leírtam, hogy milyen hihetetlenül gyorsan voltak képesek azok az állatok is a melletük igen gyorsan kapaszkodó vezetőnőkkel együtt le- és felmászni a hegyen. Ezek az emberek és állatok hozzá vannak szokva a hegyi klímához (2-3-4.000 méteres magasságokról beszélünk), amihez egy magamfajta átlagturista nem, de csodálattal figyeli a teljesítményüket. A cikk linkje: https://gosztonyigabor.hu/2024/03/a-chachapoyas-birodalom-2/
2025. augusztus 2. @ 3:32
Minden elismerésem a családi csapatnak.
2025. augusztus 2. @ 9:05
Köszönjük szépen!💕💕💕
2025. augusztus 8. @ 11:00
Fantasztikus teljesítmény volt, irigylésre méltó kitartással. Gyönyörű hegyek, folyók között, S a fényképek által én is részese lehettem.
Köszönöm az élményt!
Ölelés Pilisvörösvárról, a Budai hegység és a Pilis völgyéből, az öt kis tavacska városából.😘
2025. augusztus 8. @ 3:10
Köszönöm, üdv Limából! 💕💕💕