TÖRTÉNETEK

Akkor még létezett a vasfüggöny, Magyarországon még bőven dúlt a régi rendszer, és egy magyar állampolgár csak három évenként egyszer utazhatott ki 30 napra nyugati államokba turistaként. Kivétel ez alól úgy lehetett, ha az utazni vágyó szerzett egy „hivatalos” meghívólevelet valakitől, aki abban leírta, hogy ő ettől-eddig (ez lehetett bőven több is, mint 30 nap) meghívja az illetőt saját magához és állja a költségeket is.

 

Német barátaim ennek a meghívólevélnek az elküldését vállalták, így én kaphattam 60 napra egy ún. „meghívó útlevelet”. A terv az volt, és így is lett, hogy egymás után két Interrail igazolványt váltottam ki, amivel először fölutaztam Norvégiába a sarkkörön túlra Bodø városába, majd a két hónap alatt „lecsurogtam” Marokkóba, onnan vissza a Német Szövetségi Köztársaságba, azaz az NSZK-ba (hiszen még Németország két felének egyesítése előtt voltunk), és onnan haza.

 

Mindezt NAGYON „low-budget”-ből, ugyanis német barátaim csak a levelet vállalták, az utazás finanszírozását már nem. Mivel a magyar állam akkor nem adott lehetőséget a meghívó útlevél mellé valuta átváltására (a forint pedig külföldön nem volt beválthaztó), így a szükséges pénzt egyrészt feketén váltott nyugatnémet márka utazáskori, a csomagban készpénzben, ide-oda eldugva történő kicsempészésével tudtam fedezni. A másik forrásom pedig az egy évvel azelőtt, az NSZK-ban eltöltött, az AIESEC szervezeten keresztül megszervezett gyakornoki munkavállalásomból félretett összeg volt. 

 

Ez így az akkori Magyarországon egy igen ritkaságszámba menő utazás volt. Az utazásról azután készítettem egy diaporáma sorozatot, aminek a nyitó képe az itt látható útvonaltérkép volt. A kalandok közül a marokkói az alábbi linkre kattintva olvasható.