Machu Picchu – 20 év után ugyanaz, vagy mégsem?
Történt: 1999. január, 2019. április
A fenti kép majdnem 25 éve született. 1996-99 között Chilében dolgoztam, ott éltünk a családommal. Amikor hazaköltöztünk Magyarországra, az utazást úgy szerveztük meg, hogy közbeiktattunk egy háromhetes túrát Peruba és Mexikóba. A perui szakasz elképzelhetetlen lett volna számunkra a Machu Picchu meglátogatása nélkül.
A tengerparton fekvő Lima akkor számunkra szinte teljesen érdektelen volt (az Aranymúzeum [Museo Oro] kincsei persze kivételesen nagy élményt adtak), ezért érkezésünk után gyorsan továbbindultunk Cuscoba, ami 3400 méter magasságban található. Hallottunk róla korábban, hogy a hirtelen magasságkülönbség megviseli a szervezetet, de nem gondoltuk, hogy ennyire. Volt feleségem és én egy teljes napig nem tudtunk kikecmeregni az ágyból, annyira rosszul éreztük magunkat, három fiúnk persze vidáman vette az akadályt.
Először helikopterrel Aguas Calientesbe
Közben kiderült viszont, hogy az a vonat, amelyik egy 8 kilométeres távolságon felvisz Ollantaytamboból Aquas Calientesbe, éppen nem jár, ugyanis a nagy esőzések miatt a folyó úgy megáradt, hogy a közutat, illetve a mellette futó síneket is elárasztotta. Ahhoz, hogy a túrát mégis megcsináhassuk, be kellett neveznünk az egyetlen megoldásra, helikopterrel mentünk Aquas Calientesbe. Az alábbi videót az akkor készült felvételeimből vágtam össze:
Érdekesség, hogy Aquas Calientes jóval lejjebb van, mint Cusco, „csak” 2040 méterrel a tengerszint felett. A 400 méterrel magasabban fekvő Machu Picchu pedig onnan egy jókora szerpentinen keresztül, busszal közelíthető meg. Nézzük meg szintén az akkori felvételekből összevágva, hogyan:
Azzal, hogy ez a régészeti lelőhely épp akkor a helikopter befogadó képességének köszönhetően csak nagyon kevesek számára volt megközelíthető, egy olyan élményben volt részünk, ami ma már alig elképzelhető újra. A hatalmas területen szinte egyedül voltunk turisták, nem botlottunk egyfolytában másokba, hanem valódi felfedezési élményünk lehetett keresztül-kasul járva a helyszínen.
Ez érzékelhető a fenti két, akkor készült képen is.
Másodszor gyalog Aguas Calientesbe
Ugorjunk most az időben 20 évet! Addigra már Bogárral, második feleségemmel jártuk a világot, és 2019-ben kerítettünk sort egy háromhetes kalandra Peruban és Bolíviában (utóbbiról lesz szó a következő cikkben). Ennek a túrának direkt a végére, utolsó gyöngyszemnek hagytuk Machu Picchu „meghódítását”. Ezúttal a magasság okozta problémát úgy hidaltuk át, hogy fokozatosan egyre magasabban fekvő helyekre utaztunk, beleértve Bolívia átlag 4000 m-en fekvő fennsíkjait is, így nem okozott semmiféle „hegyi betegséget” Cusco magassága sem.
2019-ben sem vonatoztunk, pedig jártak a Perurail szerelvényei. Úgy éreztük, egy rablás a 8 km-es vonatútért fejenként nagyjából 100 dollárt elkérni. Helyette a sínek mentén szépen felgyalogoltunk Ollaytantamboból Aquas Calientesig.
A túra már önmagában is gyönyörű volt, nem bántuk meg, hogy ezt a megoldást választottuk.
A vonatsínek olyan helyeken vezettek, ahol utólag is teljesen érthető volt, vajon hogyan történhetett anno, hogy az esőzések miatt le kellett állítani a vonatközlekedést.
Fel a Montaña Picchura!
A gyalogtúra nem volt nagyon könnyű, viszont messze kevésbé volt fárasztó, mint a másnapi vállalásunk. Ugyanis amikor a belépőjegyet vettük, úgy döntöttünk, hogy nem a Machu Picchu fotókról jól ismert kisebb, Huayana Picchu hegyét másszuk meg a rendelkezésre álló korlátozott látogatási időben, hanem nekivágunk annak a hegynek, a Montaña Picchunak, amelynek tetejéről ezeket a jól ismert fotókat készíteni lehet.
Ezzel talán eddigi összes gyalogtúránk legfárasztóbbjába vágtunk bele másnap hajnalban. Két óra alatt kellett oda-vissza megjárnunk a csúcsot, ami 600 m-es szintkülönbséget jelentett, a fenti képeken jól látható nagyon meredek ösvényen.
Ugyan teljesen kidőltünk, mire feljutottunk, de a látvány mégis „minden pénzt megért”. Annak ellenére, …
… hogy a 3061 méteres csúcsról a környék hegyei többségében még felhőben úsztak kora reggel.
Egy kis lihegés után aztán kezdtünk visszaereszkedni.
A felhők szerencsére kezdtek feloszlani, így nekem is megadatott, hogy lefotózhassam ezt a csodás látványt. A húsz évvel korábbi fotókhoz képest ezen már látható, hogy azért itt mennyire nem egyedül barangoltuk be a romváros 13 km2-es területét.
Korlátok a terület bejárásában
A fenti közelebbi képen érzékelhető, milyen turistatömeggel kellett ezúttal osztozni a látványban. A cikkhez azért olyan képeket válogattam ki, ahol sikerült turisták nélkül megmutatni valamely részletet. Ez azért is volt lehetséges, mert ma már a látogatók a területet nem járhatják be szabadon, a rögzített látogatási útvonalról nem térhetnek le, a kordonokkal elkerített híresebb területekre pedig csak bekukkanthatnak.
De itt az ideje, hogy végre legalább valamennyire ismertessem ezt a sokak utazási vágyálmát megtestesítő helyet, a Machu Picchut. Ebben a Wikipedia megfelelő oldala segít, amit kifejezetten ajánlok elolvasásra, hiszen arra a rengeteg érdekességre, amit leír, itt csak részben tudok kitérni.
Idézem tehát: „Machu Picchu (ejtsd: macsu pikcsu, kecsua nyelven annyi mint ‘Öreg csúcs’) az egykori Inka Birodalomból maradt … az Andok hegyláncai között, egy csaknem megközelíthetetlen hegynyergen bújik meg a kis erődített város, amelyet 1450 körül Pacsakutek Jupanki inka király (1438-1471) parancsára építettek és 1570-ben hagytak el, majd kb. 400 évig ‘pihent’, míg 1911-ben újra fel nem fedezték …”
A Naptemplom …
… és a teraszok.
„A város klasszikus inka építéstechnológiával épült: a tökéletesre csiszolt, hibátlanul illeszkedő vörös gránittömbökből rakott robusztus falak kötőanyag nélkül, száraz falazással épültek. A tudósok mai álláspontja szerint Machu Picchu nem volt igazi város, inkább az inka társadalom uralkodó osztályai számára épített templomokból, palotákból és obszervatóriumokból álló komplexum, ahol a Nap különleges tiszteletének nyomai is megtalálhatók. A város legszentebb pontjai az Intihuatana – ‘az a hely ahová kipányvázták a Napot’–, a Naptemplom és a Háromablakos templom.
Machu Picchut és természetes környezetét mint különlegesen fontos kulturális értéket őrző szent területet 1983-ban az UNESCO az Emberiség Kulturális és Természeti Örökségévé nyilvánította. 2007-ben a Világ Új Hét Csodájának egyike lett.”
A lakónegyed teraszai …
… és a Naptemplom egy másik nézőpontból.
A Machu Picchu részei
„A város három részből áll: a felső városrészben – a Szent kerület-ben – voltak a templomok és a királyi rezidencia; az alsó városrész középpontja a Főtér volt, az ünnepségek és vásárok színtere. A Lakónegyed-ben a nagy teret övező teraszokon álltak az előkelőek lakóházai és hivatalai, valamint a nyugati és déli oldalon voltak a parasztok és kézművesek nyerskő házai, a raktárak, a műhelyek, a temető és a földművelésre használt teraszok.”
A „Háromablakos templom”
„A fehér andezitből épült nagyon finom kidolgozású ‘Háromablakos templom’ elnevezésű épület keleti oldalán három trapéz alakú nyílás van, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a hegyláncra. Az épület funkcióját nem ismerjük; talán a király ideiglenes rezidenciája lehetett.”
„A város építőanyagául szolgáló vörös gránitot, az innen 1 kilométerre fekvővő kőfejtőben bányászták, ott is munkálták meg. Fahengerek és szittyóból (juncus) font kötelek segítségével szállították a helyszínre, és emelőkkel rakták a helyükre. Egyes tömbök több tonnát nyomnak, de olyan tökéletesen csiszolták le őket, hogy az összeillesztésnél nem volt szükség kötőanyagra. A falfelületeken szabálytalan (ciklop-) kötéshálózat alakult ki, a tömbök ritmusa, a kőosztás ad némi változatosságot, ez jelenti a díszítőelemet.”
Az előtérben a „Szent tér”, mögötte a Huayana Picchu csúcsa
„A ‘Szent tér’-nek nevezett tisztásról 60 lépcsőfok vezet fel a fellegvár legmagasabb és legszentebb pontjához, az Intihuatanához (Intiwatana), ahhoz a helyhez, ahová a téli napforduló napján ünnepélyes szertatás kíséretében szimbolikusan kipányvázták a Napot, hogy biztosítsák az égitest visszatérését.”
A „Szent tér”, felette az Intihuatana …
… alatta pedig a „Lakónegyed”
Érezni a hely misztikumát
Amikor először jártam ott, az Intihuatana sziklájánál mi voltunk az EGYEDÜLI látogatók! A helyi idegenvezetőnk javaslatára egész családunk körbeállta (ld. az alábbi fotón) és megpróbáltuk megérezni a hely mágikus szellemét. Bevallom, nekem nem sikerült semmi földöntúlit érezni, de azt mindenképp, milyen hihetetlenül óriási nyugalom és csend vett körül, amire azóta is nagyon élesen emlékszem.
A második fotó ugyanitt 20 évvel később készült egy másik szögből. Ekkor ez volt az egyetlen lehetőség ott fotót készíteni, ugyanis már körül van kerítve kordonnal. A sziklát nem hogy megérinteni nem volt szabad, de közelebb menni sem lehetett.
A Kondor temploma
„Az alsó városrészben, a Naptemplom közelében lévő csatornából 16 egymás mellett álló „liturgikus” kútba folyik át a víz. A kutak mellett található az a sziklakiszögellés, amelyre a Kondor temploma épült. A templom az épület alakjáról és a nagy szent madár fejét ábrázoló szoborról kapta a nevét.”
„A 2000 méteres magasságban fekvő sziklás teraszokat (andenes) durván megmunkált kövekből rakott falak támasztották meg. A kb. 300 terasz altalaját kavics- és agyagrétegekkel alakították ki, amelyre az emberek a hátukon termékeny termőföldet hordtak fel a folyóból. Gigászi erőfeszítéssel kényszerítették termésre a sziklás hegyoldalt.
Kukoricát (ebből készült a chicha nevű alkoholos ital), burgonyát és édesburgonyát, gyógynövényeket és virágokat termesztettek. Kapásművelést alkalmaztak. Eszközük a chaquitaclla egyben eke, kapa és csákány is volt. Lámát, alpakát és vikunyát tenyésztettek. A földek tulajdonosa az Inka volt, az emberek haszonbérbe kapták a területeket: a termés egy részét beszolgáltatták, a fennmaradó részből élt a család.”
Minden jó, ha napsütés a vége
A látogatásunk végén már mindkét esetben gyönyörűen sütött a nap, ezzel lehetőségünk volt a környék hegyeit is megcsodálni. Az első alkalommal, 1999-ben kaptunk ugyan egy rövid záport a nyakunkba, de azután nem csak a nap sütött ki, hanem még egy szivárvánnyal is megörvendeztetett minket a természet.
Befejezésül pedig egy 4,5 perces videót vágtam össze a huszonöt évvel ezelőtti felvételeimből, amelynek során körbejártuk a teljes területet.
2023. október 21. @ 9:00
Szuper beszámoló! Mi 2005-ben jártunk ott, már akkor is rengeteg turista volt. Szuper idegenvezetőnknek köszönhetően elsőként léptünk a területre, így mindent szabadon megnézhetünk. A Nap kőnél megmutatták, hogy mágneses, eltéríti az iránytűt. Machu Picchu csodálatos, de . Sacsayhuamán elképesztő méretei számomra felfoghatalanok. Itt az ember úgy érzi, ezek nem ezer, hanem sokkal régebbi maradványok , különös tekintettel az építőanyagra, ami leginkább öntött betonnak tűnik. Úgy 100 tonnás méretben 🙂
2023. október 21. @ 10:39
Köszönöm szépen! Igen, mi is jártunk Sacsayhuamanban 2019-ben, arról majd egy másik cikkben írok is. De még rengeteg más se fért bele ebbe a cikkbe. No persze van rá most 4 évem! 🤣🤣🤣