Kenya
Három és fél évig Kenyában éltünk feleségemmel. A kezdetektől egy zárt, a BoGábor Kenyában című Facebook csoportban írtunk mindarról, ami velünk ebben és más afrikai országokban történt, igyekezve az ottani élet minden ágát bemutatni. A bejegyzéseket ezen a weboldalon folytattam, illetve a korábbi legérdekesebb témákat itt újraírtam. Ha a csoport 470+ korábbi bejegyzése érdekel, jelentkezz, a tagságot azonnal jóváhagyom.
Az országban a látnivalókat, amelyeket vagy megnézésre érdemesnek gondoltam vagy már láttunk, egy saját Google térképen gyűjtöttem és az elmúlt három év tapasztalata alapján sok mindennel kiegészítettem:
- minden egyes megjelölt helyre feltettem fényképet, ha jártunk ott, akkor a sajátomat, ha nem, akkor a netről leszedett fotót.
- a fotók alatt, ha jártunk ott és készült róla FB poszt, akkor annak linkjét a BoGábor Kenyában zárt csoportból (ha valaki nem tag, bármikor utólag is beléphet), vagy ezen a honlapon írt cikkeim linkjét tettem be, ha nem, akkor mindenféle hasznos, a netről összeszedett linkeket, leírásokat.
- minden helymegjelölő ikonnak a piktogramja megmutatja, milyen jellegű a hely, másrészt ahol nem jártunk, annak a helymegjelölője kék színű, ahol jártunk, ott a (sárga/piros árnyalatainak) színe megmutatja, milyenre értékelem.
- az értékelés sárga (érdektelen, nekünk nem tetszett, csalódás), narancs (semmi különös), piros (jó, érdemes megnézni), sötét bordó (nagyon tetszett, mindenképp megéri megnézni)
- a helyszíneket Nairobi és környékén kívül égtájak szerint csoportosítottam. Ez alól egy kivétel van, az pedig egy szuper ötnapos turkanai túránk helyszíneit jelöli, amelyről az Afrikai törzsek című sorozatom 4. fejezetétől kezdődően van szó bővebben.
A térképet érdemes a jobb felső sarkába kattintva kinyitni és úgy nézegetni.



Búcsú Afrikától – a 10 legemlékezetesebb hely Történt: 2017. március – 2023. július Igaz, hogy […]


Afrikai törzsek (11/11) Kenya – a szigetlakó njemp törzs egyik falujában és egy samburu faluban […]

Afrikai törzsek (10/11) Kenya – egy pokot faluban Az előző részt itt találod Történt: […]


Afrikai törzsek (9/11) Kenya – az emberiség bölcsőjében élő turkana törzs Az előző részt itt […]
Egy szenzációs gyűjtemény – az African Heritage House Történt: 2020. október, december, 2021. február, […]