Amerika, Peru életmód, emberek, kultúra és művészetek, múzeumok, régészeti lelőhelyek, szokások, tájak, települések 0
A Chachapoyas Birodalom földjén (2/4)
– egyedi temetkezési szokások: Ravash, Karajia és a többiek
az előző rész itt olvasható
Történt: 2024. február
Az előző részben Kuelapot mutattam be, ahova egy turista viszonylag könnyen el tud jutni saját szervezésben is. Mi általában magunk szervezzük meg a túráinkat, szinte soha nem veszünk igénybe turistairodát az útvonal meg a látványosságok megszervezéséhez, csak egy-egy napos túrákra szoktunk adott helyszíneken befizetni, mert az egyszerű és így vagyunk a legkevésbé bármilyen csoporthoz kötve. Chachapoyas és környékének 5 napra tervezett bejárása során viszont kivételt tettünk, és rendkívül jól döntöttünk.
Egy ajánlás nyomán jutottunk el a ÑuÑurco Travellers irodához, amely nagyon professzionálisan, hiba nélkül szervezete meg és bonyolította le nekünk a teljes programot úgy, ahogyan mi magunk biztosan nem tudtuk volna helyismeret nélkül. Így sokkal többet láttunk, mint amilyen programot magunk össze tudtunk volna állítani. Aki fel akarja keresni Peru északi részét, ajánlom nézegesse a honlapjukat, mert rengeteg jó túrát szerveznek, és már 2 főtől elindítják bármelyiket. Ráadásul két kiváló vezetőnk is volt, egyikük a tulaj és sofőr (külön kényelmes kisbusszal jártuk a vidéket!), Manuel Cotrina, a másik pedig a rendkívül felkészült idegenvezetőnk, Yelsin García. Egy élmény volt velük.
No ennyi volt a reklám helye, ebben a cikkben pedig arra a három helyszínre megyünk el, ahol a chachapoyas népcsoport kulturális örökségéből a temetkezési szokásainak még élő emlékeit lehet megnézni. A Wikipedia cikke szerint „a chachapoyák nagy tiszteletben tartották halottaikat, mivel különlegesnek tartották őket. Kétféle temetkezésnek köszönhetően tűntek ki: a szarkofágok emberi formájú egyéni sírok, a mauzóleumok pedig kollektív sírok voltak. Mindkettőre jellemző volt, hogy természetes barlangokba építették be, vagy nehezen megközelíthető függőleges sziklafalakba ásták be.”
Az első helyszín Revash, Chachapoyas városától jó 60 kilométerre, 2-3000 méteres hegyek között.
Nagyon kanyargós út vitt fel odáig, de a látvány kárpótolt a zötykölődésért.
Egy kis faluba, San Bartoloba érkeztünk, ahonnan egy félórás séta eljutni a mauzóleumokig. A kiépített ösvény első része a falun keresztül vezet, …
.. így a mai helyi építési szokásokat is láthattuk. Ahogy ott hallottuk, ezeket a házakat a falu lakói közösen építik, kalákában.
Gondolom az épületek hőháztartását tartották szem előtt (2800 méter magasban vagyunk!), amikor ilyen kevés és kicsi nyílásokat építettek csak beléjük.
Odaértünk a Revashnak nevezett sziklafalhoz, amelyben a régészek szerint i.sz. 14. századi, azaz 6-700 éves mauzóleumok találhatók.
„Szinte érintetlenek maradtak, kivéve a benne található múmiákat, amelyeket rágcsálók pusztítottak el, és régen kifosztottak.” (Wikipedia cikke)
„… A mauzóleumok kis házakra hasonlítanak. Miniatűr „falvakat” alkotnak. … A sírokban még meglevő csontos maradványok alapján Revash mauzóleumait nem használták külön-külön. Emiatt úgy gondolják, hogy a mauzóleumok kollektív rezidenciák voltak, amelyek a tekintélyes és hatalommal bíró emberek eltemetésére szolgáltak.”
„… A lejtős tetők pusztán szimbolikusak. Mivel a barlang védte őket, a tetőknek nem kellett ellenállniuk az esőnek vagy a napnak. Az építőknek elég volt az utánzásuk. A mauzóleumok falait iszaphabarcsra helyezett kövekre emelték. Mindegyik téglalap alakú, valamint egy- és kétszintes. A bejárati ajtó helyett oldalajtók vannak. Gyakran oldalirányban rögzítik az elválasztó falakhoz, vagy közös falat használnak. A hátsó oldalon nincs fal, mivel a mauzóleumok a sziklához közelebb épültek. …”
„… A Revash temetkezési házak falainak tetején díszlécek találhatók, amelyeket figurákkal, például macskafélékkel, dél-amerikai tevefélékkel, emberekkel és kétszínű körökkel festettek. … A mauzóleumok falán T-alakú ábrázolások, keresztek és téglalapok állnak. A keresztben szereplő szimbólumok formájukban és kivitelezésében hasonlóak a Virú partvidéki építészetében használtakhoz [i.e. 200 körül]. Szimbolikus tartalmuk máig ismeretlen.”
Videó: Bács Edit
A mauzóleumokkal a hátunk mögött még egy kicsit élveztük a tájat, majd továbbindultunk Leymebambába.
Egy nagyon fárasztó, lóval is egynapos kirándulással megközelíthető Laguna de los Cóndores nevű tónál, ami Leymebambától vagy 45 km-re található a hegyekben, a tavat környező hegyek sziklafalaiban 1997-ben temetkező helyeket, mauzóleumokat találtak. A sírokban mindenféle tárgyakat is, de a legfontosabb, hogy múmiákat is. „A feltárt több mint 200 múmia a chachapoyas (kb. 800-1470), a chachapoya-inka (kb. 1470-1532) és a korai gyarmati (kb. 1532-1570) kultúrához tartozik.” (Wikipedia) Elsősorban ezek bemutatására és kutatására osztrák és francia segítséggel egy múzeumot építettek Leymebambában.
A múzeum bejárata
A múzeum épülete és udvara
„A múzeumot főként a chachapoyas kultúrának szentelték, és 2000 júniusában avatták fel. 5 szobával rendelkezik: 3 régészeti terem, egy a néprajz és egy az ismeretterjesztő tevékenységek számára. A múzeum gyűjteményében 261 múmia és több mint 200, a sírokban talált tárgy található, amelyek többségét a Laguna de Los Cóndores-ban találták meg.” (Wikipedia)
A múzeumba sajnos nagyon későn értünk oda (sőt a hivatalos zárási idő után!!!), de a kedvünkért még megvártak, hogy körülnézhessünk. Így azért nem jutott túl sok időnk az alaposabb szemlélődésre. Ettől még igyekeztük felfedezni amit lehet és itt találtam ezt a szuperhasznos táblát is, amely nagyon szemléletesen összefoglalja a perui kultúrák gyarmatosítás előtti időbeli és térbeli rendjét illetve azokat a világ más fontosabb történelmi korszakaival is összeveti.
A következő képek közül az elsőn egy eredeti faragott fadarab látható illetve felette annak stilizált rekonstruált változata. A falra tett leírás szerint „ez egy áthidaló, amelyet a Los Gavilanes temetési barlang bejáratánál helyeztek el. 3,25 méter hosszú, a magas domborműveket festették, piros nyomok maradtak. A bal oldalon egy fülbevalót viselő karakter látható, aki inget és egy sálat visel a fején, a másik végén lévő egyén antarát játszik, fejdíszét pedig egy patkó alakú műtárgy díszíti. Középen egy aligátor és egy macskaféle hibrid állat, amelynek farka egy kígyófejben végződik, lenyeli egy kis lény fejét.”
A fenti második kép pedig azokat a Kondor-lagúna melletti mauzóleumokban talált fejfákat mutatja, amelyek egy hipotézis szerint olyan szobrok, amelyek a faragványok és az arcok eltérő formája miatt halottakat ábrázolnak.
De a múzeum legérdekesebb része mégiscsak a múmiák voltak. Ezeket a múzeum egy klimatizált helyiségében tartják, a látogatók csak egy üvegfalon keresztül tekinthetik meg azokat.
A múmiák többségét még nem nyitották meg, még nem vizsgálták meg, mert ez nagy költségvetést igényel, amihez a múzeumnak nincs elég pénze, nincs elegendő bevétele a további kutatások elvégzéséhez.
Felmerült bennem, hogy vajon hogyan maradtak meg ezek a múmiák ilyen jó állapotban, pedig még balzsamozva se voltak. A kapott válasz szerint a múmiákat növényzet borította (mint egy növényfüggöny), ami egy mikroklímát teremtett és ez lehetővé tette a kutatók szerint azok párás helyen való megőrzését ilyen állapotban.
Ezenkívül a sírok túlnyomó többsége, mint például a szarkofágok és mauzóleumok, a chachapoyák számára stratégiai fontosságú helyekre kerültek, ami a halott maradványainak megőrzésről szólt, hogy az később újjászülethessen.
A kibontott múmiák „gesztusai” és „arckifejezései” sokakban azt az érzetet kelthetik (bennem is), hogy valami szörnyűséggel lehetett kapcsolatban a haláluk. De a válasz ennél egyszerűbb: a halottakat úgy csomagolták össze, hogy a kezük eltakarta az arcukat, majd az idő folyamán a tetem összeszáradt, a bőr összehúzódott és ez okozza a jelenséget.
A helyi éghajlat nem kedvezett az elhunytak teste lágy részeinek megőrzéséhez, ezért (a múzeumban olvasható ismertető szerint) „az elhunyt testét addig tették ki a környezet hatásának, amíg a lágyrészek elvesztek, és csak csontok maradtak. Később ezeket a maradványokat pamutszövetbe tekerték, amelyet a csomag legfelső részén lógó zsinórral díszítettek, hímzett arccal és az építészetben használthoz hasonló geometrikus alakzatokkal. A csontmaradványokat tartalmazó csomagot helyezték el a mauzóleumokban. Ezt a folyamat másodlagos temetésnek nevezték.”
A múmiák között volt sok másodlagos temetésű, sőt gyerek illetve csecsemő múmiája is. A jobboldali kép pedig azt mutatja be, hogy az ülő helyzetű múmiákat lécekkel körbeépítették, majd ezeket a „kúpokat” helyezték el az egyes szarkofágokban.
A Karajiában talált szarkofágok stilizált másolata
A Lengatéban talált szarkofágok stilizált másolata
Bár mi csak Revashban és (lásd lejebb) Karajiában jártunk, ezen a vidéken sok helyen találtak szarkofágokat, amelyek különböző, de helyileg egységes stílusban készültek el, jellemzően emberalakú agyagborítással. A fenti példák, amelyek szintén a múzeumban vannak stilizált formában kiállítva, Karajiából és Lengatéból származnak, ….
… illetve San Gerónimo-ból.
Egy múzeum összegyűjtött anyaga számomra mindig érdekes, ettől még az az igazi, ha valami jó régi dolgot ez eredeti helyén, eredeti állapotában meg lehet tekinteni. Erre volt jó lehetőség, amikor Karajiaba kirándultunk. Mivel ez a helyszín is a hegyekben van, nem az a tipikus turista célpont, amihez nagy buszokkal viszik a turistákat, akik kiszállnak, kattintgatnak a helyszínen néhányat, majd visszaülnek.
Nem. Itt is egy parányi faluba, Choctába autóztunk először, ahonnan fel lehet ugyan gyalogolni a szarkofágokhoz, de a le-föl terepviszonyok miatt ez meglehetősen fárasztó, ezért az út nagyobbik részére mi is igénybevettük a lehetőséget és lóhátra pattantunk (no ez valójában a „pattanás”-nál jóval lassabban sikerült).
A lovakat a helyi asszonyok adják bérbe a turistáknak, ezzel szereznek némi jövedelmet és ők maguk vezetik végig az úton. Mi „kényelmes élethez szokott európaiak” nem bírtuk volna a tempójukat. Én sajnos nem jegyeztem meg a (fehér) lovam nevét, de arra emlékszem, hogy Bogiét Duracellnek hívták. Bírta is a tempót rendesen.
Az utolsó pár száz métert már csak gyalog lehet megtenni egy meredek hegyi ösvényen, amely egy gyönyörű völgyre néz.
A szinte függőleges sziklafalban több csoportban találhatók szarkofágok, ezek közül is …
… a leghíresebb ez a csoport, amely annak köszönhetően, hogy csak nagy nehézségekkel megközelíthető, az eredeti állapotában maradt fenn. „A szarkofágok akár 2,5 méter magasak, agyagból, lécekből és fűből épültek, túlzó állkapocsvonalakkal.” (Wikipedia) Eredetileg ez a csoport is több tagból állt, illetve a sziklafalon további szarkofágok is álltak, de 1928-ban egy földrengés ledöntött belőlük néhányat. Túravezetőnk, Yelsin mutatott olyan fotót 1948-ból, amelyen még két nagy szarkofágcsoport volt látható a falban, sőt a fenti csoport is még 7 tagból állt.
„A szerkezetet fehérre festették, és a test részleteire emlékeztető, okkersárga és vörös pigment díszítéssel fedték be.
Bár az antropomorf alakú koporsókat és szarkofágokat használó temetkezési modellt már Mercurio Peruano (1791) említi Chachapoyas kulturális területének részeként, … de szinte teljesen feledésbe merült ez a chachapoyas sajátosság. … 1985-ben a régészek megmászhatták a 24 méteres függőleges sziklafalat, és bejuthattak a barlangba, ahol a szarkofágok találhatók. Ez a hely több mint 200 m-re található a szurdok aljától.
… a tudósok részletesen megvizsgálták [az egyik nyitott] szarkofág tartalmát, így a megmaradtakat nem kellett megnyitni és épségben maradtak. A nyitott szarkofág belsejében egy múmiát találtak. Állati bőrön ült, és halotti kendőbe volt csavarva. Ajándék kerámiák és más változatos tárgyak kísérték az elhunytat. A radiokarbonnal megállapított dátum i.sz. 1460 +60 év volt.”
A szarkofágokat eredetileg valószínűleg a hegy tetejéről köteleken leereszkedve helyezhették el.
A sziklafal aljában egy ösvényen le lehetett menni egy kisebb kilátóba, …
… ahonnan láthatóvá váltak a sziklafal más részein található további szarkofágok is.
Az említett földrengés több szarkofágcsoportot is megrongált illetve eltüntetett (ld. a fenti két képen a „hűlt helyüket”).
Viszont erről a helyről a teljes sziklafalra kiváló volt a rálátás. A hely csodálatos, nem véletlen a felkiáltásom, amely az alábbi videóban 0:26-nál hallható 🤣🤣🤣
Videó: Bács Edit és Gosztonyi Gábor
Amikor Karajiából visszalovagoltunk, még várt ránk egy meglepetés. A kis faluban, Chocta egyik pici házában megmutatták nekünk azt az egyetlen szobányi múzeumot, amelyet elsősorban azokból a tárgyakból rendeztek be, amelyeket a fentiekben többször említett 1928-as földrengés után a Karajia sziklafal alatti folyómederben találtak meg.
Ezek között néhány szarkofágfej is volt. Ezekben látszik jól, hogy a fejrész és a mellkas tömör, a fejen a kiálló állkapcsok pedig a lapos temetési maszkokra hasonlítanak.
A fenti két tárolóból az elsőben egy másodlagos temetésű halotti „csomagot” mutatnak be, a másodikban pedig egy szőttesből készített tarsolyt, amelynek aljára egy menyét bőrét varrták.
A túránkról szóló sorozat következő részében itt, azt mutatom be, milyen volt belecsöppenni egy karneválba Chachapoyas városban.
