TÖRTÉNETEK
Mindig rajongtam az utazás élményéért. Szüleim is vittek már külföldre, először Zakopaneba 1962-ben. Tizenhat évesen utaztam először egyedül, egy hónapot tölthettem akkor Bécsben. Az első utazásaim egyikén, Erdélyben, Korondon vettem egy szép csuprot, amibe elkezdtem gyűjteni a meglátogatott országok aprópénzét (lehetőleg a teljes címletsort), és akkor úgy gondoltam, hogy addig fogok utazni, amíg az a csupor meg nem tellik. Az eltelt több mint hatvan év alatt az otthonommal, Magyarországgal együtt már a fenti térképen látható 70 országban megfordultam, a csupor rég megtelt és újat is vettem már, de az utazást még nem untam meg.
Távol a hazámtól már többször volt alkalmam hosszabb ideig élni is, nem csak turistáskodni. Németországban, az Egyesült Királyságban és az USÁ-ban egyaránt négy-négy hónapot, Chilében két és fél évet töltöttem, három és fél évig pedig Kenyában éltünk feleségemmel, Bogárral. 2023 őszén átköltöztünk néhány évre Peruba.
Ezen az oldalon ezekről az utazásokról írok, elővéve az utak során készült fotóimat és videóimat (1973(!!!) óta majdnem minden megvan, ráadásul digitálisan). A történetek között lesz egészen friss és majd ahogyan időm engedi, a korábbi utakról is elő-előveszek témákat.
Gyertek velem, kalandra fel!
a legfrissebbek

Kubai hívószavak: szivarok, régi autók, tenger A cikksorozat előző része itt olvasható Történt: 2024. december […]

Mexikóvárosi műemlékek és múzeumok (2/2) az előző rész itt olvasható Történt: 2024. november

Trinidad – világörökség és azon túl A cikksorozat előző része itt olvasható Történt: 2024. december […]