Amikor az előző részt írtam, eredetileg azt gondoltam, az lesz az utolsó afrikai törzs, amelyről személyes tapasztalatok alapján írhatok, de kiderült, hogy tudunk még egy túrát szervezni északra korábbi túravezetőnk, John Kara Kabuga segítségével. Így május végén négy napot a Nairobitól közel 300 kilométerre északra fekvő Baringo-tó környékén tölthettünk, meglátogatva egy pokot falut, a tóban fekvő Ol Kokwe-szigeten élő njemps törzset és egy samburu falut Sukuta Marmar-ban. Utóbbi kettőről a következő részben lesz szó.
Pokot falu egy veszélyes környéken
Korábban többek között azért nem vállalkoztunk túrára erre a területre, mert sokszor hallottuk azt, hogy veszélyes a környék, esetleg támadásoknak lehetünk kitéve. Ezt támasztotta alá például az is, hogy idén februárban még éjszakai kijárási tilalmat is elrendelt a kenyai kormány egyes észak-kenyai megyékben a helyi törzsi villongások miatt. Ugyanis a korábbi több éves szárazság miatt az állatok legelőterülete erősen lecsökkent és emiatt a pokot és a kalenji törzsek között (helyenként fegyveres) összetűzések voltak.
Szerencsére az április nagy esőzéseket hozott, így a viszálykodás visszaszorult, bár még most is jelen vannak ezekben a megyékben a rendet fenntartó kormányerők (rendőrség, katonaság). Amikor meglátogattuk az alábbi pokot falut, mi is átléptük a zónahatárt, ahol jónéhány fegyveres érdeklődött, hova is tartunk. Eredetileg jóval messzebbre akartunk eljutni, de John inkább a biztosra vállalkozott csak és az ellenőrző ponttól alig néhány kilométerre fekvő faluba vitt el minket.
A közel egy milliós népességet számláló pokot törzs tagjai más törzsekkel is keveredve egy meglehetősen nagy területen élnek a Turkana-tó környékétől egészen Uganda keleti részéig. A kalenjin etnikai csoport egy részét alkotják, annak egyik altörtzse, a pokot nyelvet beszélik. A törzsről írt Google Arts&Culture oldal szerint „Dél-Etiópiából származó hegyvidéki niloták. Már 2000 évvel ezelőtt dél felé vándoroltak Kenyába. … A pokot törzs gazdaságilag két csoportra osztható: a pásztorkodó és a gazdálkodó pokot emberekre.” Egy másik cikk szerint „hegyi és siksági pokotokat kell megkülönböztetni. A hegyi pokotok az esős hegyvidéken élnek a térségük nyugati részén és középső déli részén, és egyaránt gazdálkodnak és pásztorkodnak, míg a siksági pokotok száraz és terméketlen síkságon élnek, teheneket, kecskéket és juhokat terelnek.”
Falu a Baringo-tónál
A Baringo-tó környéke egy meglehetősen száraz vidék, a faluban, ahova eljutottunk, pásztorkodó pokotok élnek, abszolút nomád körülmények között. Az aszfaltozott főútról letérve több kilométerrel arrébb álltunk meg az autónkkal, ahonnan már csak gyalog lehetett megtenni a hátralévő pár száz métert egy bokros szavannás vidéken. Az alábbi videóban jól érzékelhető, mennyire távol kerültünk mindenféle „civilizált világtól”. Számomra nagyon hasonlított ez ahhoz a környezethez, amelyben ennek a sorozatnak az első részében az igazi bushmanokat, a tanzániai wahadzabe törzs tagjait találtuk.
Ahova megérkeztünk, ott becslésem szerint nagyjából 50-80 ember élhet, elsősorban pásztorkodásból tartják fenn magukat.
Csupán néhány kunyhót láttunk, azok is elszórva, egymástól távol. Mint megtudtuk, azért építenek kevés kunyhót, mert a felnőtt férfiak általában a szabad ég alatt töltik az éjszakát, inkább csak az idősek és a gyerekek alszanak kunyhókban.
Ez a falu legalább 50 éve ezen a helyen található. Az idősek és a gyerekek állandóan itt élnek, de a fiatalok és a középgeneráció csak időlegesen, ugyanis az évszakok változásával az állatokat megfelelő legelőkre kell terelni így ők sok hónapig a falutól távol élnek és csak akkor térnek vissza egy időre, amikor az éghajlat épp ennek kedvez. A fiúk-lányok is másik pokot faluból keresnek párt maguknak.
Pokot férfiak
A férfiak járnak még vadászni, aminek kettős célja van. Egyrészt igyekeznek levadászni azokat a vadállatokat (gepárd, varacskos disznó stb.), amelyek veszélyeztetik a saját háziállataikat. Másrészt élelemszerzés céljából (főleg a fiatal férfiak) vadásznak kisebb vadon éllő állatokra (antilop, gazella, dik-dik, vadnyúl, mókus stb.).
Megmutatták a maguk készítette fegyvereiket.
A lándzsát csak viszonylag közeli célpontokra tudják használni, a képen épp a bőrből készült védőtokot szedik le róla. A falu elöljárója bemutatta nekünk, hogyan kell tartani.
Azután leült a főnöki kunyhó elé, egy a kenyai törzseknél általánosan használt többcélú eszközre. Ezt a fából kifaragott darabot elsősorban fejtámlának használják éjszaka, nappal pedig ülőkének. De egy igazi pokot, maasai, samburu, el molo stb. törzsbeli férfi a botjával együtt mindig magánál tartja azt (lásd pl. az el molokról írt részben).
A pokot nők ékszerei …
A fegyverekre még visszatérünk, de a helyszínen elvonta a figyelmemet a hihetetlenül gazdagon, jellegzetesen felékszerezett nők látványa, így …
… őket kezdtem fotózni. Ezek a gyöngyből készített nyakékek más törzseknél is megtalálhatóak, …
… de ott jóval kisebbek ezek. Mint a képeken látható, akár két-három rétegben is hordják egymáson (máshol láttunk négy rétegűt is.)
Az első képen a legrégebbi, hagyományosan fagyűrűkből összeállított nyakéket visel ez a fiatal nő, a fejdíszét pedig strucctollal egészítette ki. Az övé nem színes, ami annyit tesz, hogy még nincs férje. A többiek már mind férjnél vannak és színes gyöngyökből készítették a sajátjukat. Ha valaki egyszerű fém karperecet visel, az is a házasság jele. A harmadik képen megcsodálható, a hátat is mélyen verdeső fejpántot eddig csak a pokotoknál láttunk, …
… amit kiegészítenek a hatalmas réz karikák. Ezek nem fülbevalók, mert a súlyuk miatt csak külön, gyöngyös pánt tudja megtartani azokat a fejen. Ez is mutatja egyébként azt is, hogy a viselője már asszony. Ezek az elemek (hajpánt és nagy karikák) a legrégebbi hagyományokból valók és az idősebbek ezeket inkább viselik. A mai fiatalabb generáció ezeket az elemeket hajlamos már elhagyni.
A ruházat a nők által feldolgozott kecskebőrből készül, azok darabjait mindenféle madzagokkal kötik magukra, de viselnek ún. pénzkagylóval kivarrott díszes öveket is, …
… vagy éppen fémgyűrűkből összefűzött övet. A fejdíszekben is szinte mindenhol megtalálhatók a pénzkagylók illetve a hosszú strucctoll.
Ez a hölgy a legidősebb tagja a közösségnek, körülbelül 65-70 éves. A kezei sokat elárulnak az életéről.
A pokot társadalom
A többnejűség ebben a törzsben is megengedett. Ha egy férfi el akar venni egy nőt feleségül, annak igen komoly ára van. A feleségért fizetendő ellenérték a leendő férj családjának anyagi helyzetétől (az állatállományának nagyságától) is függ, a két család közötti megegyezés kérdése, de elérheti akár a 20 tehenet, 40 kecskét, 15 tevét, 35-40 birkát is, amit viszont nem feltétlenül kell teljes egészében az esküvő alkalmával megfizetni, megegyezhetnek arról is, hogy egy részét később fizetik ki, kizárólag élőállatban, készpénz nem cserél gazdát. „Ez az elsődleges módja annak, hogy a vagyon és az erőforrások gazdát cseréljenek a pokot társadalomban. Tehenet ritkán vágnak húsért, mert élve sokkal értékesebbek. Tejet, vajat és sajtot biztosítanak, amelyek a pokotok étrendi szükségleteinek fontos összetevői.” (Atlas of Humanity)
További idézetek a fenti weboldalról: „A nők helyzete a pokot társadalomban gyenge. Egy nőnek nincs hangja semmilyen nyilvános fórumon, és nincs tekintélye a saját tanyáján. ‘Bolondnak’ tartják, mint a teheneket, amelyekért eladják. A betegségtől és a haláltól nagyon félnek a pokotok. Vallási rituáléjuk nagy része a betegségek elhárításában vagy a gyógyításban játszik szerepet. …
… A pokotok többsége még mindig a hagyományos vallását követi. A pokotok egy része keresztény, de többségük tradicionalista. Még a keresztények körében is a hagyományos vallási világkép az uralkodó.”
Gondolom nem csak én vagyok az, akit lenyűgöznek ezek az arcok és öltözetek.
Itt van például a fenti három kép közül az első szereplője. Róla csak annyit sikerült megtudni, hogy nagyjából 65 év körül lehet, már özvegy (mint az itt élő idős hölgyek többsége) ….
… de irigylésre méltó az a tartás, az a méltóság, ami a képekből is érzékelhetően a sajátja.
Az idősebb asszonyok beültek az árnyékba (bőven több volt 30°C foknál), …
… és a nyelvükből ugyan egy szót se értettem, de hallhatóan jól elszórakoztatták egymást, amíg én fényképezetem őket.
Egy kunyhóban
Megnézhettünk egy kunyhót is belülről. Nem fogok meglepetést okozni azzal, ha kijelentem, nem egy palota. Az egész nincs több 5-6 négyzetméternél.
Egyetlen fekhely van benne, az egyik nagymamáé, akinek az unokái (3-4?) még ott alszanak a földön a leterített bőrökön. A kunyhó külső képét mutató fotón nem volt mihez viszonyítani a méreteket, …
Fotó: Bács Edit
… de itt, ahol én épp a belsőt fényképezem, már érthető, hogy bejutni is egy kihívás volt. A következő kisfilmben még körülnézünk belül is.
Még egyszer a férfiakról
Mindegyikük rendelkezik íjjal és nyilakkal, amelyek fémhegyeit is a törzs tagjai kovácsolják. A magukkal vitt öt nyílvesszőből egynek a hegye növényekből készített méreggel van bekenve, ami a vérbe jutva hamar halálos bénultságot okoz. Fel is hívták a figyelmemet, ne érjek hozzá, mert nem csak az állatokra veszélyes. Ezek a mérgezett nyilak jó szolgálatot tesznek a nagyobb testű állatok (antilop, gazella stb.) elejtésében, ezzel megsebezve ugyanis az állat nem tud messzire elmenekülni, a vadász hamar megtalálja.
A második képen látható egy férfi, aki a falu elöljárójához hasonlóan kalapot visel, és csak ők ketten viselnek kalapot. Ez a férfi fiatalabb, de a kalapviselet azt mutatja, hogy az elöljáró elhalálozása után ő a tisztség várományosa.
A férfiak ruházata szinte csak az egyetlen, szoknyaszerűen magukra terített ruhadarabból állt, a shuka-ból, kevesen és kevés ékszert viseltek.
Portréik attól talán még érdekesebbek.
Közülük a legidősebb a közösség főnöke (Chief), aki 68 éves. „Amikor egy férfi vagy nő eléri az idős kort a pokotok között, bizonyos fokú státuszban és tiszteletben részesül. A vének feladatai közé tartozik a fontos közösségi döntések, fesztiválok és vallási szertartások elnökölése.” (Atlas of Humanity)
A pokot faluban a kalauzunk és tolmácsunk Bramwelson Lokiru volt, aki ebben a faluban született, itt nőtt fel, majd az iskoláinak egy részét Nairobiban végezte. Tanár lett belőle, aki innen északabbra, egy nagyobb városban tanít (ahogy büszkén említette: „a kormány adja a fizetését”), de rendszeresen visszajár szülőfalujába hétvégenként. Mi is csak az ő segítségével juthattunk el ebbe a közösségbe.
A tánc
Látogatásunk nem fejeződhetett volna be a táncuk bemutatása nélkül. Ebben sorban mindenki részt vett, sőt nekünk is be kellett állnunk.
Nekem persze könnyebb volt a helyzetem, hiszen a kamerával a kezemben koncentrálhattam továbbra is csak a táncolókra, ezért is tudtam a tánc egyes részleteit rögzíteni a következő rövidfilmben.
Még egy idézet az Atlas of Humanity cikkéből: „Az utóbbi időben a pokot-társadalom az átalakulás szakaszában volt, amelyet az oktatási, gazdasági és társadalmi interakciók új lehetőségei befolyásoltak, különösen amióta 1983-ban elkészült a területet átszelő aszfaltozott út. Bár e változások közül sok kétségtelenül előnyös a közösség számára, a hagyományos pokot-társadalom szétesésével járnak.”
A törzsről elég kevés érdemi információt lehet találni az interneten, ami van, azok nagy részében egymás cikkeiből ollózott mondatok találhatóak. Ha valakit további részletek is érdekelnek, azért találtam egy régi, de sok részletet tartalmazó cikket, itt.
Amint elbúcsúztunk a felnőttektől, a közösség gyerekei természetesen visszakísértek minket az autóhoz.
Így volt módunk szétosztani nekik a magunkkal hozott gyümölcsöt, amit láthatóan nagy élvezettel majszoltak el.
A sorozat (tényleg) utolsó része következik, amelyben a njemps és a samburu törzsekről lesz szó, itt.
