Afrikai törzsek (8/11)
Kenya – egy kihaló törzs, az el molók
Történt: 2022. március
A Turkana-tó keleti vidékén tett túránkról ennek a sorozatnak már két „epizódjában” is írtam (a negyedikben és a hatodikban). A körút (amelynek útvonalát a Kenya oldalon látható térképen tudod követni) talán legérdekesebb részéről írok most és a következő részben. Itt élnek hihetetlenül nomád körülmények között az el molo törzs tagjai és a turkanák is, de róluk majd a következő fejezetben.
A Turkana-tó és vidéke
A Wikipedia cikke szerint „a Turkana-tó, amelyet korábban Rudolf-tó vagy Jáde-tenger neveken ismertek, a világ legnagyobb állandó sivatagi tava (és a legnagyobb lúgos vizű tó). A 6405 négyzetkilométer felszínű Turkana a Nagy Afrikai Hasadékvölgy tavai közül a legészakibb. Jórészt Kenya területén fekszik, de északi csücske átnyúlik Etiópiába. Víztérfogata alapján a világ huszadik legnagyobb tava. A tavat a magyar Teleki Sámuel és az osztrák Ludwig von Höhnel fedezte fel 1888-ban, és eredetileg ők nevezték el Rudolf trónörökösről. Mai nevét 1975-ben kapta.”
A távolban már a Turkana-tó tükre látható, de oda leereszkedni még ezen a szerpentinen keresztül kell.
A sok kilométeren keresztül végtelenül kopár vidék után a víz mellett már láttunk néhány kisebb települést is. A tavat régebben nyilván a gyönyörű türkizzöld színe miatt hívták Jade Sea-nek (Jáde-tenger).
Az út sok helyen közvetlenül a vízpart mentén vezet.
Az el molo törzs faluja
A tó mellett két faluban laknak az el molo törzs tagjai: Layuniban és Komoteban. Mi az elsőben jártunk. A falu előtt túravezetőnk, John Kaara Kabuga felhívta a figyelmünket ezekre a kőhalmokra. Ezek az elhunyt el molo törzsbeliek sírjai. John elmondása szerint az el molo törzs kihalófélben van, már legfeljebb csak kb. 2000 fő (!!!!!) a népességük. A Wikipedia cikke szerint „történelmileg az el molo nyelvet beszélték anyanyelvként, a kusita ághoz tartozó afro-ázsiai nyelvet, most már a legtöbb el molo a samburut beszéli. Sok el molo nyelvet beszélő kulturális szokásokat is átvett ezekből a közösségekből. 1994-ben állítólag csak nyolc ember tudott még el Molo nyelven.”
Ajánlom még az el molo törzsról szóló igen érdekes összefoglalót, amit a Google Arts&Culture oldalán lehet megtalálni.
Még a falu előtt, John felvitt minket a falu felett magasodó domb tetejére, hogy élvezhessük a kilátást. Az egyik irányban a kilométerekre lévő túlpartra látni, …
… a másik irányban pedig rálátunk a falura.
Mielőtt a faluban körbevezettek volna, meg kellett látogatnunk a falu legidősebb emberét. Képletesen neki adtuk át a magunkkal hozottt ajándékokat is.
A kunyhóban szinte nulla fény volt, csoda, hogy egyáltalán tudtam róla képet készíteni (ld. a következő videót is).
A beszélgetésben csak a falu néhány férfitagja vehetett részt, a nők számára ez tilos. Bogival természetesen kivételeztek.
Élet a faluban
A beszélgetés után megkaptuk az engedélyt, hogy körbejárjuk a falut én pedig fotózhattam kedvemre.
Tartanak háziállatokat (kecskét, baromfit) is, de el se tudom képzelni, honnan és miből szerzik hozzá a takarmányt. Mégis szereznek valahonnan, …
… mert az egyik ház előtt az egyik asszony épp kukoricát tört apróra egy bottal.
Ezt a műveletet közelebbről is lefotózhattam egy másik kunyhóban, amint épp egy idős asszony csinálta ugyanezt.
A tó a gyerekek számára sok örömet ad, kivéve persze, ha az embert elküldik mosogatni. 🤣🤣🤣
A gyerekek a legmostohább körülmények között is megtalálják maguknak a játéklehetőséget.
Néhány anya és a gyerekeik ültek az egyébként állatok számára épített, oldalt teljesen nyitott, csak tetővel ellátott karámban a forró nap elől menekülve. Ott ült ez a kisfiú is. Ezek a szemek! A haja pedig azért ilyen sárga, mert (nyilván jobb híjján) a falu lakosai a tó lúgos vizét isszák, amitől a hajuk és a fogaik elszíneződnek, a lábaikban a csontok elgörbülnek, sokan hamar meghalnak.
John megpróbált ivóvizet „fakasztani” számukra. Sikerült egy projektet összehoznia, amit a belga nagykövetségen keresztül EU-pénzekből finanszíroztak és az iható vizet egy 4 km-re található forrásból vezették ide csővezetéken. Sajnos a projekt nem lett sikeres, mert egyrészt a vezeték karbantartását már nem tudták megoldani, másrészt a tó vízszintje megemelkedett és emiatt a vezeték a tóba merült. Így a falubeliek ismét a tó vizét isszák.
A hal a legfontosabb mindennapi betevő
Az előtérben látható alkalmatosság egy hagyományos el molo halásztutaj, mondjuk annak. Van már modernebb ladikjuk is motorral felszerelve, de ezt is sokat használják még. A tóban összesen ötven halfaj található.
A megfogott halakat, ami az egyik legfőbb táplálékuk, vagy megsütik az állati trágyából rakott tűzön, vagy megszárítják a napon a kunyhók tetején a későbbiekre.
Ez az asszony épp főzéshez készíti elő a dolgokat, ez pedig a konyhája, ami egy külön, erre a célra épített kisebb kunyhóban található.
Így készül egy kunyhó, ami csak a panorámafelvétel miatt néz ki belülről ilyen „tágasnak”.
A piactér
A falu közepén hagytak egy kicsit nagyobb teret, ezt használják piactérnek, ahol …
… az afrikai szokások szerint az asszonyok kirakják a kézműves termékeiket.
Egy asszony megmutatta (ld. a következő videóban), hogy hogyan kell használni a jellegzetesen turkanai csukló kést, amit vashulladékból készítenek.
Férfiak húsvágásra használták, szükség esetén pedig harci fegyverként.
A nők ékszerei
A piacon sok portéka várt (volna) ránk (vettünk is két darabot), de engem persze továbbra is az emberek érdekeltek.
Érdemes megfigyelni az asszony alumínium edény másodlagos felhasználásával készült fülbevalóját. Ez jellegzetesen turkanai ékszer, ilyet először az African Heritage House-ban láttunk (amiről ebben a cikkben lehet olvasni).
Ő a falu legidősebb emberének a felesége. Hihetetlenül szép ez a nyakdísz, de nem ez az egyetlen, amit megcsodáltunk.
A számtalan nyakék között figyeljétek meg az egy szál fémhuzalból készült nyakperecet, ami azt mutatja, hogy annak viselője házas.
Ez a fiatal hölgy is megmutatott nekem egy nyakdíszt, sőt kérésemre a mamájával együtt állt meg a kedvemért egy kép erejéig.
Sikerült egy hagyományörző férfit is elcsípnem fotózásra (aki egyébként a falu elöljárójánál tett látogatásunkkor már a kunyhóban ült). Az ő keresztneve „Number 2”, talán azért, mert másodiknak született a családban? A kezében a két, afrikai törzsbeli férfiak soha el nem maradó kelléke, ami MINDIG náluk van: a bot és a nyaktámasz (éjszaka), amit nappal ülőkének használnak, …
… és állandóan magukkal viszik. Mennyi mindenről tudnám kérdezni, ha beszélném a nyelvét.
A sorozatot következő részét itt találod.
2023. április 22. @ 6:25
Kedves Gábor. Mint mindig, most is fantasztikus élményt nyújtottál. Azért elgondolkodik az ember a képek láttán, hogy így is élnek emberek, mi meg, hogy nem vigyázunk
környezetünkre, egy kicsit lassítani kéne.🥰
2023. április 23. @ 8:38
Köszönöm szépen.