Afrika, Botswana, Dél-Afrika, Kenya, Namíbia, Ruanda, Seychelle-szigetek, Tanzánia, Uganda, Zambia, Zimbabwe állatok, emberek, kultúra és művészetek, múzeumok, régészeti lelőhelyek, tájak, települések, városok 0
Búcsú Afrikától
– a 10 legemlékezetesebb hely
Történt: 2017. március – 2023. július
Igaz, hogy már 1981-ben jártam először Afrikában (Marokkóban), majd Egyiptomban is 2001-ben, de amilyen kép általában az emberek fejében Afrikáról él, ahhoz hasonlót először csak 2017-ben, Dél-Afrikában tapasztalhattunk/láthattunk. Azok az élmények „ágyaztak meg” a döntésünknek is, hogy három és fél évre Kenyába költöztünk 2019. november – 2023. júliusa között.
Ezt az időszakot igyekeztünk nagyon jól kihasználni, ami a lehető legtöbb afrikai ország legalább valamelyes feltérképezését, megismerését jelentette. Végül ezen 6 év alatt összesen a kontinens 11 országába sikerült eljutni hosszabb-rövidebb időre. Nem állítom ezzel, hogy már ISMERJÜK a földrészt, de legalábbis elmondhatjuk, hogy sokmindenben volt részünk, megtapasztaltuk a változatosságát, sok fantasztikus vidékét.
Afrika MEGISMERÉSÉHEZ minden bizonnyal kellene egy egész élet, ha ez egyáltalán lehetséges egy emberöltő alatt. Hiszen 54 országról van szó Európa háromszorosának területén, ami a kétdimenziós térképeken az ún. Mercator-hatás miatt kisebbnek is látszik a valósnál (ld. erről az „Afrika valódi mérete” című angol nyelvű cikket).
Belátható időn belül nem fogunk újra eljutni erre a kontinensre, ezért most a földrészről írtak utolsó cikkeként összeállítottunk egy amolyan „Best of Africa”-listát arról a 10 afrikai úticélról, amelyeket talán a legjobban élveztünk. A sorrend semmiképp nem jelent minősítést, csupán csak sorszámot. A lista pedig ezúttal csak nagyon rövid leírást tartalmaz az egyes helyekről, mert azon belül megtalálható egy-egy ezen a weboldalon belüli cikkemre mutató link, ahol arról sokkal részletesebb történet olvasható.
1. A Viktória-vízesésnél Zambia és Zimbabwe határán
Sok csodás vízesést láttunk már itt-ott a világban, a Viktória-vízesés biztosan benne van a TOP3-ban. Egy közel 3 hetes Namíbia-Botswana-VicFalls túra során ezt is felkerestük és ez olyan élményünk volt, amire mindig emlékezni fogunk: megfürödtünk a vízesés tetején lévő Devils Pool-ban (Ördög medencéje), miközben mellettünk zubogott alá vagy 100 méteres mélybe a hatalmas víztömeg. A kalandunkról, amibe egy helikoptertúra is belefért a vízesés felett, itt lehet olvasni.


2. Afrikai törzseknél a kenyai Turkana-tó környékén
A mai napig szinte ősközösségi körülmények között élő afrikai törzsek feltérképezését még Tanzániában kezdtük, de a legnagyobb élményt két észak-kenyai túránk során, a Turkana-tó környékén élő törzsek felkeresése jelentette. Találkoztunk itt samburu, gabra, rendille, turkana, el molo, njemp és pokot törzsbeliekkel, de velük együtt összesen 4 ország 13 féle afrikai törzséről írtam egy sorozatot ezen a weboldalon (az első fejezetet ld itt).


3. Csimpánzlesen Ugandában
Ugandába mi is elsősorban azért utaztunk el, hogy részt vegyünk egy ún. gorilla-trekking-en (ld. az erről írtakat itt), és az valóban nagy élmény volt. De ennél is emlékezetesebb volt számunkra, amikor egy csimpánzcsaládot kereshettünk fel a Kibale National Parkban. Ide kattintva tudod elolvasni az erről szóló történetet.


4. Deadvlei – a namíbiai sivatagban
Amikor még Dél-Afrikában túráztunk, szinte semmit nem tudtunk Namíbiáról, csak később néztünk alaposan utána, mit is rejt ez a környék. Ebből lett egy szédületes túra Namíbiából indulva Botswanan keresztül a Viktória-vízesésig (ld. e cikk 1. pontjában). A túra célpontjaiból engem előzetesen leginkább a namíbiai sivatag vonzott és nem is csalódtam. Káprázatos színek és látvány fogadott minket, amiről ebben a cikkben olvashatsz.


5. Ruanda – a népirtás emlékhelye
Afrikába sokan azért utaznak, hogy szafarizzanak egy nagyot, de legalábbis az itteni természet különlegességeit fedezzék fel. Nekünk ennél többre is volt időnk és lehetőségünk, meg persze érdekelt az egyes országok történelme is. Ez a földrész is sok vérzivatart látott, de a ruandai népírtás ezek közül is talán a legrémisztőbb volt. Amikor Kigaliban jártuk, mi is felkerestük ennek az emlékhelyét (mindenkinek nagyon ajánljuk), amiről itt írok.


6. A legideálisabb szafarihely – a kenyai Maasai Mara Nemzeti Park
Életünk első szafariján a dél-afrikai Krüger-parkban vettünk részt, majd az évek során számtalan más nemzeti parkban is jártunk autós túrákon több országban. Aki Afrikába jön, ne is hagyja ki ezt a lehetőséget még akkor sem, ha egyébként túlzottan nem vonzza az állatvilág. Annak ellenére, hogy mi sem estünk a „menjünk-el-minden-héten-egy-nemzeti-parkba-szafarira” kategóriába, nyogodtan mondhatom, minden alkalommal láttunk valami olyat, amit addig sosem és megérte elmenni. Ebben a műfajban a legkoncentráltabb élmény, amit látogatásaink során többször is megállapítottunk, a Maasai Mara Nemzeti Park állatvilága. Viszonylag könnyen bejárható területen nagyon változatos állatállományt lehet felfedezni. Ráadásul ha az ember jó időpontot választ a látogatásra, megnézheti a „természet hetedik csodáját” is, a gnúk vándorlását (itt olvashatsz róla)
7. A Tugela-vízesésnél Dél-Afrikában
Sok kalandunk volt a Dél-Afrikai Köztársaságban is, de leginkább a Drakensberg hegységben található (egyesek szerint a világ legmagasabb) Tugela-vízeséshez vezető gyalogtúránkra emlékszünk. Ebbe nem csak a csodás környező táj, hanem a túra nehézsége is beleszámított. De a részleteket inkább olvasd el az erről szóló leírásomban, itt.
8. La Digue – egy a sok elképesztő Seychelle-sziget közül
Kenyai éveink során sokszor tologattuk arrébb a tervet és nem is voltunk biztosak benne, hogy el akarunk utazni a Seychelle-szigetekre. Arra gondoltunk, ez biztosan csak valami őrülten puccos hely kőgazdagéknak, akik mindenáron valami extrém helyen akarják elkölteni a pénzüket, pedig a tenger az a világ minden sarkában csak ugyanolyan sós víz. Most hogy élőben is láttuk, már TUDJUK, hogy NEM. Ez tényleg a Paradicsom! Írtam is a kirándulásunkról egy sorozatot, amelynek kezdő darabja itt olvasható. A legcsodálatosabb hely ezen belül is a szigetcsoport La Digue nevű szigete, amelyről ebben a fejezetben olvashatsz.
9. Az emberiség bölcsője – a tanzániai Olduvai-szurdok
A tudomány már rég bebizonyította, hogy a mai emberiség minden tagjának ősei Afrikából származnak. Amikor Tanzániában jártunk nem mulasztottuk el, hogy meglátogassuk az „Emberiség bölcsőjé”-nek is nevezett Olduvai-szurdokot a Ngorongoro Természetvédelmi Területen, ahol egy nagyon érdekes kiállítás keretében meg lehet ismerni az emberiség fejlődéstörténetét többek között a helyszínen talált, több különböző fejlődési szakaszban élt ősember maradványain keresztül. Az erről szóló cikkemet itt találod.
10. Az Okavango-Delta Botswanaban
Ebben a tízes listában már kétszer említettem a Namíbia-Botswana-VicFalls utazásunkat, hiszen fantasztikus élményekben volt részünk. De egy harmadik helyszín is mindenképp megérdemli, hogy felvegyük a „Best of Africa” listánkra. Ez pedig az Okavango-delta, ami egy, csak repülővel és kishajóval bejárható hatalmas természetvédelmi terület, ezen a linken írtam róla.
Ezzel a weboldalon az afrikai történetek (egy jó ideig) utolsó fejezetéhez értünk. Néhány hét szünet után velünk együtt átköltöznek a témák Latin-Amerikába, elkezdjük perui 4 évünket és remélem Kedves Olvasó, Te is velünk tartasz!