Emlékmű Santa Claraban






… több termen keresztül megnézhettük a forradalmár „sokféle arcát”.


A múzeum után be lehet menni az épület másik szárnyában elhelyezett emlékhelyre is, de oda már a telefonokat sem engedélyezik bevinni.


A mauzóleumot ma is sokan látogatják. Ottjártunkkor több külföldiekből álló csoportot is, meg persze kubaiakat is láttunk a helyszínen.
Propaganda
Nagyjából ötven éve, amikor hátizsákkal bejártuk az akkori NDK-t és Csehszlovákiát, volt hasonló élményem utoljára. Az utak mentén sokfelé láthatóak …
… a kubai forradalom emblematikus alakjaira emlékeztető állandó plakátok, festett tablók, …
… vagy épp az adott helyszínhez kötődő történelmi eseményeket felemlegető feliratok.
Nem ritka, hogy ezerszer hallott állandó szlogenek köszönnek vissza …
… akár este is megvilágított falfeliratokon vagy útmenti óriásplakátokon.
Ennek jelképe a Plaza de la Revolución (Forradalom tér) Havanna legnagyobb tere is, a kubai kormányzat központja. A téren rendszeresek a hatalmas rendezvények, felvonulások, a szélén a két kormányzati épületet Che Guevara és Camil Cienfuegos stilizált arcképei díszítik.
A mindennapok jelképei
Bármerre jártunk, lépten nyomon láthatóak voltak a kubai forradalom alakjaira utaló rajzok, feliratok.
Beengedtek egy iskola tantermébe is, ahol „természetesen” Fidel Castro képe fogadott.
Az épület földszintjén és udvarán pedig a kubai forradalom különböző „ereklyé”-it őrzik. Utólag tudtam meg, hogy A Banditák Elleni Harc Nemzeti Múzeumába (Museo Nacional de la Lucha Contra Bandidos) léptünk be.
Igen hamar körbejártuk az épületet. Az egyik teremben az ott ülő két hölgy egyike megszólított, nyilván látta, hogy külföldiekkel van dolga. Valami olyasmit kérdezett, hogy hogyan tetszenek a kubai forradalom eredményei…
Valószínűleg ő is érezte, hogy kicsit túl sokáig maradtam adós a válasszal, mire sikerült egy nem túl meggyőző „Bueno”-t kinyögnöm, majd gyorsan távoztam.
Két példa
Miközben külső szemmel egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy Kubában „jól mennek a dolgok” (az erről írt cikkemet itt lehet elolvasni), nem tapasztaltunk sehol, semmilyen beszélgetésben bármiféle „rendszerellenességet” (legfeljebb némi kritikát).
Ennek ellenkezőjére, azaz a rendszer meggyőződéses támogatására viszont két példám is van.
Trinidadban sétálva az egyik családi ház tornácán vettem észre egy Che Guevara fotót (ez nem ritka, sokfelé, sok formában láthatók ilyenek).
Amikor viszont közelebb mentem, el tudtam olvasni a mellé kitett feliratokat is.
A három felirat így hangzik: „97 évvel a születésed után folytatjuk az örökségedet”, „Örökké éljen a forradalom, éljen Fidel”, „Én Fidel vagyok”. Számomra egyértelmű volt, hogy ezek csak a ház tulajdonosának a gondolatai lehetnek.
Amikor épp a fotót készítettem, megjelent az ajtóban a tulajdonos is. Megkérdeztem, készíthetek-e róla is képet, amibe beleegyezett. Mivel a spanyoltudásom még eléggé hiányos, nem mertem belekezdeni egy beszélgetésbe vele, pedig azt hiszem sokáig tudtam volna kérdezgetni.
A másik példa is egy véletlenből született. A második kubai cikkemben a zenével kapcsolatban írtam a trinidadi városi koncertzenekarról. Az együttes próbaterme az utcára nyílt és mi ki-be járkáltunk a próba alatt.
A próbaterem melletti családi ház pedig egy olyan spanyol stílusú balkonnal rendelkezett, ami az utcaszintnél alig egy méterrel magasabban helyezkedett el. A balkonon kint ült egy idős hölgy, akivel fotós csapatunk több tagja is beszélgetésbe elegyedett, én pedig inkább fotóztam (már az előbb említett nyelvi nehézségeim miatt is).
Szó szót követett, és annyira jól sikerült a beszélgetés, hogy a néni megengedte, hogy bemenjünk hozzá a házba egy kicsit körülnézni.
A ház belső terei tágasak, szellősek, nagy belső udvarral is rendelkezik. Felhívom a figyelmet a nappali közepén látható négy vendégváró hintaszékre (a hintaszékek a tapasztalataink szerint MINDEN EGYES ház kötelező tartozékai).
A falon kitéve a házban élő testvérpár diplomái lógnak bekeretezve.
A beszélgetés az ebédlőben folytatódott, majd azt is láthattuk, hogy Teresita néni 87 éves kora ellenére még most is elfoglalja magát a ház körüli teendőkkel.
Körülnézhettünk a lakásban is. Hogy mindez hogyan függ össze a cikkben korábban írottakkal?
Nos a nappaliban található szekrény üvegén a képek magukért beszélnek. Azok mindenféle fotók Fidel Castróról és Che Guevaráról. Bal oldalon felül pedig egy színes képen egy hölgy (Teresita néni unokatestvére) épp kezet fog Fidel Castroval.
Nem akarom túlmagyarázni ezt a dolgot, de nehéz nem komoly elköteleződésnek nevezni, ha valaki a saját lakásában tesz ki ilyen képeket.
A beszélgetésünk azzal zárult, hogy megkértük Teresita nénit, foglalja el ismét nézelődő helyét a balkonon, hogy innen is készülhessen egy fotó. Erre szívesen ráállt, csak előtte természetesen rendbe tette a haját is.
Ami pedig a rendszer iránti elköteleződés fenti két példáját illeti, elég valószínű módon nem mondható általánosnak. Főleg a fiatalok, akik már ebbe a rendszerbe születtek, sokkal kritikusabbak, ami abból is leszűrhető, hogy az ország lakossága az elvándorlás miatt 2016 óta folyamatosan csökken.
A kubai cikkek következő része itt olvasható.