100 éves a Gran Hotel Bolivar Limában
Történt: 2024. szeptember


Pompázatos kivitelezés
„Annak érdekében, hogy az épület a tervezett időben elkészüljön, több mint 600 embert vettek fel a nap 24 órájában való [3 műszakos] munkára, és végül nagyon rövid idő, fél év alatt elkészült a munka.” (Forrás)


Az akkori pompa nyomai még ma is megtalálhatóak, bár ma már nem luxushotelként tartják számon.


Miután beléptünk a főkapun, az előcsarnokba érkeztünk. A lenyűgöző üvegkupola alatt a zongoránál valaki épp jazzt játszott, ami nagyon illett a helyhez.

A recepció inkább egy bankfiók pénztárához hasonlít, …


… de a mellette nyíló lépcsőház dísze, egy FORD T20-as veterán autó feledteti ezt a gondolatot. Az autó mögött nyílik a két lift ajtaja.

Ezek még az eredeti liftek. A kiírás szerint ezek voltak az első Peruban működésbe helyezett felvonók. (Azóta jártunk a Casa Fernandiniben – erről cikk itt -, ahol megmutatták, hogy az abban működő lift volt az első, ez „csak” a második Peruban.)
Körbe-körbe
Az egyik emeleten körülnéztünk a folyosón, de nem volt szerencsénk, nem láttunk be egyik szobába sem.
Így visszamentünk a fogadószintre.
A kupolát ismét megcsodáltuk, majd körbejártuk a földszinti folyosóról nyíló különtermeket.
Ez az ún. Nagy Szalon, amely mondjuk egy koktélparti megrendezésekor akár 450 fő befogadására is alkalmas.
A nagy szalonból nyílik a hotel terasza.
(Még) nem próbáltuk ki, de azt tartja a mondás, hogy Limában a legjobb pisco sour-t itt keverik.
Az előbb említett folyosóról nyílik egy másik, kisebb különterem, a Salón El Patio, ebben 120 fő fér el, ha koktélozni szeretnének.
Hírességek hosszú sora
A szálloda a 100 év alatt többször is gazdát cserélt, az utóbbi tíz évben pedig majdnem elárverezték, de háromcsillagos hotelként továbbra is várja a vendégeket.