Cusco, az inka főváros
Történt: 2019. április
Évezredes történelem

„… Cusco volt az Inka Királyság fővárosa és kormányzati székhelye, … és az Andok és Dél-Amerika legfontosabb városává vált . Pachacútec uralkodó nevéhez fűződik , hogy Cuzcót spirituális és politikai központtá tette. Pachacútec 1438-ban került hatalomra. … Ő és fia, Túpac Yupanqui időszakában Cuzco uradalma északon Quitoig , délen pedig a Maule folyóig ért el , és 4500 km-es hegyvonulatok lakóit integrálta kultúrájába.
A város eredeti terve szintén Pachacútec munkája. Az ókori Cuzco terve puma alakban körvonalazódik, a központi Haucaypata tér pedig pont ott van, ahová az állat mellkasa esik. A macskafej pedig arra a dombra esik, ahol a Sacsayhuamán-erőd található.”

Keresztény templom inka alapokon

Ezt megelőzően már a spanyol hódítók is sokat tettek azért, hogy eltüntessék az inkák nyomait. Számtalan inka építményt romboltak le, többek között a legfontosabb inka templomot, a Coricanchat is, amit Intinek, a napistennek szenteltek.
„A Nap-templom (Coricancha) … falait a mennyezettől a padlóig aranytáblák és aranylemezek borították, a keleti fal mellett a főoltáron pedig a nap óriási alakja volt, egyetlen vastag aranylemezből. Mellette voltak az inkák múmiái aranyozott trónokon, a templom minden kapuja szintén aranyozott volt. A templom körül szintén aranyozott díszítésű zárdák és öt pavilon volt. A gyarmatosító spanyolok jelentései olyan gazdagságról számolnak be, amely ‘hihetetlenül mesés’ volt.







A hatalmas kolostort mi is körbejártuk, megcsodáltuk a templomot és annak kórusában a gyönyörű faragott üléseket, …
… de nem hagytuk ki a kolostoron belül található múzeumot sem. A kolostorban megtekinthetők az egykori inka templom alapjai is, a trapéz alakú kőkapukkal és a habarcs nélküli építéssel, de erről majd egy picit később.
A város főtere, a Plaza Mayor
A város egykori központja a Plaza Mayor önmagában is pazar látvány, de két oldalán található két hatalmas, a spanyol hódítók által épített templom is.
A fenti két képen látható katedrális majdnem száz évig épült, 1560-ban kezdtek neki, de csak 1654-ben szentelték fel. Sajnos nekünk nem volt szerencsénk, ottjártunkkor nem volt nyitva, így belülről nem láthattuk. (Peruban sajnos jellemző, hogy a templomokat egy-egy nap csak igen rövid időre nyitják ki és a nyitvatartásról nagyon nehéz helytálló információt szerezni.)
Ha a katedrális főkapujának háttal állunk, velünk pont szemben, a tér közepén található egy öntöttvas szökőkút, amelyet még 1872-ben helyeztek oda, de az azon lévő szobroknak hányatott sorsuk volt. A jelenleg láthatót 2011-ben helyezték el, és az inka történelem legeleismertebb uralkodóját, Pachacutecet ábrázolja.
A katedrálisban sajnos nem engednek fotózni, pedig egy fantasztikus építmény, hihetetlen mennyiségű oldalhajóval és kis kápolnákkal, faragott kórussal, orgonával, meg minden egyébbel, nem szabad kihagyni.
A főtér másik templomában, a jezsuita Jézus Társasága templomban akkor, 2019-ben még tudtam fotót készíteni (bár lehet, hogy már akkor se volt szabad). Ezt 1651-ben kezdték építeni és az építkezés 17 évig tartott. A főoltár Peru legnagyobb oltára, 21 méter magas és 12 méter széles. Fából faragták és teljes egészében aranylemezekkel van borítva.
Ebben a templomban fel lehet menni az egyik toronyba, ahonnan szuper kilátás nyílik a főtér épületeire.
A teret a két templom mellett az egykori inka épületek helyére épített gyarmati stílusú árkádos paloták határolják. Bár ezekben az épületekben ma már számtalan kereskedelmi létesítmény kapott helyet, a miliő még mindig magával ragadó.
Az inkák nyomai
Korábban említettem, hogy a spanyol hódítók leromboltak sok inka építményt. Az építőanyagot, a hatalmas köveket pedig felhasználták a helyettük felhúzott épületek alapjaihoz. Így amikor a városban sétálunk, …
… úton-útfélen olyan épületek mellett megyünk el, amelyek vastag kőlábazattal rendelkeznek. Nem mindet a spanyolok építették, …
… sok olyat találunk, amelyik még az inka időkből származik. Ezek közül talán a leghíresebb az ún. 12 szögletű kő az érseki palota lábazatában.
A városban több helyen is megtalálhatóak az Inka Birodalom, a Tahuantinsuyo részeire utaló irányjelzők a járdába építve. Az egykor 2,5 millió négyzetkilométerre kiterjedő birodalmat négy nagy részre osztották, az ún. Suyo-kra. A négy terület nevei kecsua nyelven Chinchaysuyo, Antisuyo, Contisuyo és Collasuyo (erről bővebben itt).
Körséta
Cusco nem csak a történelme és a rengeteg (itt most nem ismertetett) műemléke miatt érdekes hely. A város 3.400 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, …
… ami sokszor kihívás elé állítja az idelátogatót. Ugyanis ebben a magasságban sokaknál fordul elő az ún. magassági betegség. Ez elég kellemetlen, akár egy egész napját is tönkre tudja tenni az embernek (velem is fordult ilyen elő). Éppen ezért ajánlják, hogy vagy csak fokozatosan , több nap alatt jussunk fel ilyen magasságba, vagy hagyjunk egy napot az aklimatizálódásra.
Ez mindenképp hasznos tanács, de ha rászánjuk magunkat, hogy a városban ne csak a központi utcákon sétáljunk végig, …