A Nor Yauyos-Cochas tájrezervátum csodái (4/5)
– a világ legmagasabban fekvő függőhídján
Az előző rész itt olvasható
Történt: 2024. július
Amikor ezt a kirándulást terveztem, előtte még nem hallottam erről a helyről. Csak amikor szállást foglaltunk a Hotel Villarmaban, akkor a honlapjukon a környék látványosságai között fedeztem fel a helyet. A döntés pedig, hogy el is megyünk oda, csak a szállás vezetőjével, Alfredoval történt beszélgetésünk alapján született meg. Ő javasolta azt is, mindenképp délelőtt érdemes felmenni erre a függőhídra, a Puente Colgante de Tinco-ra, mert délután már a szél erősebben mozgathatja a hidat.
Így reggel vágtunk neki a túrának. A helyszín csak 24 kilométerre volt a szállásunktól, és ezen a szakaszon is csodálatos dolgokat láttunk, de ezeket majd a következő részben mutatom meg.
Yauricocha, a bányászfalu
Ebben a faluban évtizedek óta folyik bányászat, amelynek megkönnyítésére még 1950-ben építettek egy pályát a kitermelt anyagok szállítására. Amikor a bányászati projekt az adott területen befejezte működését, a híd lebontását tervezték, mivel az erősen leromlott. Ez a művelet nagyon költségesnek bizonyult, ezért a cég és a közösség megállapodott abban, hogy helyreállítják, hogy turisztikai célokra lehessen használni.
Yauricocha falu, felette a függőhíd
A függőhíd magasabbik pillére
Egy nagyon pici falucskáról van szó, összesen két utcában talán 30-40 házat lehet itt összeszámolni.
Útbaigazítást kértünk gyorsan egy parányi bolt előtt ülő idős nénitől, merre menjünk tovább a függőhídhoz? Mint kiderült, nála lehetett megvenni a „belépőjegyet”, ami a közösség kasszáját hivatott hízlalni. Persze felhasználtam a tőle kapott lehetőséget is, hogy készítsek róla egy-két portrét.
Amikor pedig a falu egyetlen terén körülnéztünk, egy tábla fogadott (ld. a nyitóképen), amely szerint itt található a világ legmagasabban fekvő „kalandhídja”, bármit is jelentsen ez.
Mondanom sem kellene talán, hogy innen már gyalog folytattuk az utunkat. A kisebbik hegyre kellett felkaptatnunk ahhoz, hogy a függőhíd innenső végéhez eljussunk.
A szállásunk még „csak” 3.000 méteres tengerszint feletti magasságban volt, ez a falu már 4.000 méteren, de onnan is még vagy 300 méter szintkülönbséget kellett leküzdenünk.
Aki nem járt még ilyen magas hegyek között, ahol kevesebb az oxigén, talán nem is tudja, de ez bizony erősen megterheli a szervezetet. Mi már sokadszorra kerültünk ilyen körülmények közé, így tudtuk, hogy csak szép komótosan szabad felkapaszkodni a hegyre.
Videó: Bács Edit
Egy erős fél óra alatt azért nekünk is sikerült feljutni a függőhíd alsó pillérjéhez.
Oké, felértünk, de akkor most az a feladat, hogy át is kellene menni!
„A hídon akkor kell átmenni, amikor odaértünk!”
Ezt a modatot szokás emlegetni, amikor valakit egy felmerülő probléma megoldásáról faggatnak. Nos mi ideértünk, és innen láttuk, hogy alattunk bizony többszáz méteres mélység van.
Már a sokadik függőhíd volt ez számomra, de azok mindegyike több kategóriával rövidebb volt és sokkal közelebb volt az alatta lévő talajhoz. Bár Boginak előre nem vallottam be (fő a férfiasság!!!🤣🤣🤣), de azért magamban erősen drukkoltam, vajon a nem túl vészes, de azért mégiscsak meglévő tériszonyom meggátolja-e majd, hogy át merjek menni a hídon?
Azért hősiesen én mentem előre és az első lépéseknél kifejezetten szugeráltam magamat, hogy NE NÉZZEK LE!!! De pár 10 méter után már egész jó volt, ki mertem tekingetni jobbra-balra, sőt kezdtem fotózni is.
Mire a kb. 7-800 méter hosszú, ráadásul felefelé emelkedő híd közepére értem, már ÉLVEZTEM IS! Ehhez természetesen hozzásegített, hogy csodás volt a látvány, sőt semmiféle szél nem volt, így a híd sem imbolygott.
Közben persze Bogi is jött utánam, aki kezében a GoPro kamerával mindent elkövetett, hogy dokumentálja a kalandunkat.
Videó: Bács Edit
Felértünk!
Azt hiszem, mindketten erősen megkönnyebbültünk, amikor sikerült átjutni a „túlpartra”.
Lett volna lehetőségünk annál a pillérnél vagy 100 lépcsőn lemászni és a szemközti dombra fel, majd ugyanezt vissza, de talán nem kell hosszasan magyaráznom, miért nem választottuk ezt az opciót.
A látvány, ami elénk tárult így is pazar volt, …
… abszolút megérte felkapaszkodni a kb 4.300 méter magasban lévő hídpillérig.
Ezekből a fotókból pedig bizonyára jól érzékelhető, milyen magasan is kell ezen a függőhídon végigmenni.
A fenti két kép közül az elsőn annak a kanyonnak a bejárata látszik, amelyről majd a következő részben fogok írni. A második fotón pedig a bányászfalu szinte összes háza látható az elején mutatott „főtérrel” együtt.
Visszaértünk tehát a függőhíd innenső oldalára, de nézzük meg ezt Bogi vidójában, amelynek végén látható néhány kocka a hegyifalu házairól is.
Videó: Bács Edit és Gosztonyi Gábor
A következő, egyúttal utolsó részben pedig egy káprázatos kanyont, a Cañon de Uchco-t járjuk végig, itt.
