A Cordillera Blanca 6000+ csúcsai között (3/6)
– andoki élet, szokások, emberek
Történt: 2026. július
Földművelés, állattenyésztés
Ezeket a földdarabokat pedig valószínűleg irdatlan sok kézimunkával lehet csak megművelni. Bogival sokszor meg is szoktuk jegyezni útközben, hogy „na-ide-sem-traktorral-járnak-szántani”. Persze ökrös szántást azért nem a fenti kép készítésekor láttunk Peruban először.
A korábbi cikkeimben már sok olyan fotót mutattam, ahol meredek hegyoldalakat teraszos művelés alá vontak. Ebben a peruiak már az inka korszakban is igazi nagymesterek voltak (ld. például ebben a cikkben). Itt a hegyvidéken is, mint megszámlálhatatlanul sok más helyen Peruban, nagyon elterjedt a fólia használata. No nem elsősorban fóliasátorként (persze az is van), hanem inkább csak a vetemény hő és nedvességvédelme érdekében.
Az állattartásra pedig leginkább a (ha jól emlékszem így hívják) ridegtartás a jellemző, azaz úton-útfélen kisebb-nagyobb nyájukat terelgető helyiek bukkannak fel.
Jó alkalmat adva egy magamfajta fotósnak életképek megörökítésére.
Falusi élet és viselet
A házakat általában vályogtéglából, esetleg kőből építik a kis falvakban, sok helyen mediterrán cseréppel, vagy csak egyszerű hullámlemezzel fedve a tetőket..
Szinte minden faluban lehet olyan fotókat lőni, ahol az épp arrajárókat szemléli a ház lakója.
A vidéki falvakban és a kisebb városokban is jellemző, hogy a lakosság jó része még a hagyományos viseletben jár.
Ez a nőknél mindenféle hímzett felsőket, több egymásrahúzott szoknyát és természetesen kalapot jelent. No meg az ezerszínű, félreismerhetetlenül perui szőttesből a hátukra csomózott batyut, …
… ami akkor is megmarad (például a gyerek cipelésére), amikor már a hagyományos viseletet a modernebb ruhadarabok váltják fel.
Itt pedig következzen öt fotó négy asszonyról, akikkel útközben találkoztunk.
kattints az alábbi képre és lapozd végig a fotókat a galériában
Gondolom mindenki észrevette, hogy mindegyik képen a fotóalany jellegzetes kalapot visel. Ez nem csupán erre a vidékre jellemző. A kalapviselet (nőknél és férfiaknál egyaránt) az identitás része, és az adott vidéken más és más. Itt például ilyen (helyenként magas), oldalt berakott textildarabbal díszített egyszínű kalapokat hordanak (ld. a cikk nyitóképén is), …
… de fotóztam már mindenféle más típusokat is (például Ayacuchoban, Cajamarcaban vagy éppen Chachapoyasban).
Egy falusi mulatság
Tervezni sem lehetett volna jobban, amikor az egyik kis falun, talán Macara volt az, áthajtva az utcán épp szembejött egy rezesbanda és nagy csődületet is tapasztaltunk ugyanott.
Mit tesz ilyenkor egy fotós? Naná, hogy rögtön leparkol és kapja a kameráját, hogy képeket meg videót készítsen.
Utólag kiderült, hogy két különböző esemény találkozott össze épp ott, ahol kiszáltunk. Az előbbi rezesbanda és a hozzátartozó társaság továbbment, mi pedig rengeteg helyi lakostól körülvéve belecsöppentünk egy keresztelőbe, amit az egyik ház melletti üres telken tartottak meg.
A házban lehetett találkozni az ünnepelttel (tessék megfigyelni a trónt, az öltözetet és a dekorációt hozzá!). A fotóról is látható, hogy nem újszülöttkori eseményről van szó.
A mellette lévő udvaron pedig folyt a vendéglátás. Nem tudom, hogy a falunak hány lakosa van, de szerintem ha mindenki eljött és kétszer evett a felkínált ételekből, akkor is egy hadseregnek elég lehetett még a maradék.
Tessék belegondolni: négy hatalmas tepsiben egyben megsütött, legalább 80-100 kilós disznót láttam ott, a fenti többszáz literes üstökből legalább kettőben morzsolt főtt kukoricát színültig, másik kettőben ugyanennyi levest, mellettük hatalmas edényekben savanyított hagymát.
És nem biztos, hogy eléggé körülnéztem és mindent felsoroltam. A malacokat ott helyben az asszonyok szedegették szét adagokká (ezt hívja az angol „pulled pork”-nak).
Persze a szomjúságot is oltani kellett, ehhez sok rekesz sör állt rendelkezésre. Bár nem kérdeztem rá, de úgy vettem észre, hogy itt pálinka (a perui híres pisco) nem került elő.
A keresztelő vidámságát a helyi rezesbanda volt hivatott megalapozni. Ottjártunkkor épp szünetet tartottak, de azt már láttuk máshol is, mekkora bulit tud csapni egy ekkora banda.
Én pedig megragadtam az alkalmat és minél több résztvevőről igyekeztem elkapott portrékat készíteni.
A fal mellett ült még egy csomó asszony, őket sem hagyhattam ki.
Kicsit távolabb is készítettem egy képet asszonyokról, akik a fejüket a naptól védendő egy színes kendővel is letakarták a kalap mellé.
A keresztelő vendégei minket is igyekeztek marasztalni, de nekünk több időnk sajnos nem maradt erre az eseményre.
Még két fotó
A fentiekhez és egymáshoz sem, de a perui szokásokhoz mindenképp kapcsolódó két fényképet teszek ide a cikk zárásaként.
Az elsőn egy kutyus látható egy neki szánt melegítőben, ami bizonyára jól jön a hideg reggeleken az Andok hegyei között. Persze ilyet sem először láttunk, a kutyák beöltöztetése Limában is teljesen megszokott (ld. itt)
A második kép pedig egy chacasi étteremben készült, minden bizonnyal a tulajdonos kívánt büszkélkedni azzal, hogy milyen trófeákat nyertek a kakasai. Mi még itt kakasviadalt nem láthattunk, de ami késik, nem múlik!
A következő részből megtudható, mi a kapcsolat a Paron-tavat körülvevő hegyek és az USA-beli filmstúdió, a Paramount Pictures logója között.