Séta egy gleccseren és az égben
Történt: 2025. szeptember
A Jasper National Parkban töltött napjaink egyik legemlékezetesebb élménye volt, amikor eljutottunk a Columbia Icefield területén az Athabasca-gleccserre. Rögtön utána pedig végigsétálhattunk egy mély szakadék felett „az égben” , a Skywalk-on.
A nemzeti park
„… A nemzeti parkban megtalálható ragadozók a grizzly, a puma és a farkas. A Jasper élővilágát is fenyegetik különböző tényezők. Rengeteg állatot gázolnak el, és az orvvadászat is jelentős. …”
„… A park területén fekszik a 325 km²-s Columbia-jégmező, a Kanadát 10 000 éve beborító jégpajzs egyik maradványa. A jég vastagsága néhol eléri a 750 m-t. Gyakran nevezik a Folyók anyjának, mivel a belőle induló gleccserek a Nagy Kontinentális Vízválasztó mindkét oldalán folyókat táplálnak, így jut olvadékvizéből az Atlanti-óceánba, a Csendes-óceánba és a Jeges-tengerbe is. … „
„… A Jasper legnevezetesebb gleccsere, a 6,5 km hosszú Athabasca-gleccser, amely az Athabasca-folyót táplálja.” (Forrás)
Fel a gleccserre!
Mi sem hagytuk ki a lehetőséget, hogy részt vegyünk egy túrán, amelynek során a a gleccser felszínén is sétálhattunk. Ez a séta nem is olyan egyszerű, mint ahogy elsőre gondolnánk.
Először is valahogy fel kell jutni. A gleccser medrének szélén a hegybe vájt úton egy darabig felvittek egy hagyományos busszal, …
… de ott átszálltunk egy kifejezetten erre a célra tervezett „gleccserjáróra”.
Ezekkel a járművekkel biztonságosan lehet közlekedni a folyton mozgásban lévő, emiatt állandóan változó felszínű felületen.
A jármű csak körülbelül 2.000-2.200 méter magasságig vitt fel, majd leállt a jégmező szélén.
Séta a jégen
Az a szakasz, amelyen sétálhattunk, egy teljesen egybefüggő rész, a felszíne hol jégkása, hol helyenként már latyak, de nincsenek benne veszélyes részek.
Nem így a látogatók elől már elzárt felsőbb szakaszon, ahova azért be lehet látni. Ott már helyenként lyukak tátonganak a felszínen.
Ha egy ilyenbe egy látogató belelépne, lehet, hogy sokméteres zuhanás következne, amit kétséges, hogy élve megúszhatna.
A gleccser jegének sűrűsége kicsivel nagyobb a háztartási jégkockáénál, főként a levegőbuborékok hiánya és a tömörödés miatt.
Évente akár 5-7 méter hó is esik ezen a vidéken. Ilyenkor keletkezik az ún. kék jég a gleccseren, „amikor hó hullik egy gleccserre, összenyomódik, és a gleccser részévé válik. Az összenyomódás során a légbuborékok kiszorulnak, így a jégkristályok megnagyobbodnak. Ez a megnagyobbodás felelős a jég kék színéért.” (Forrás)
Mi ugyan a nyári időszak végén jártunk ott, amikor már csak a nyomok maradtak láthatóak, …
… de azokon a helyeken, ahol épp egy-egy kisebb árok vagy lyuk volt látható, ugyanezt a jelenséget lehetett megfigyelni.
Az alábbi másfélperces videó összefoglalja a látottakat:
Járművünk nem arra vitt vissza, amerről feljöttünk a hegyre, …
… hanem tovább vitt még egy szakaszon felfelé, ahonnan …
… már az egész völgyet be lehetett látni.
A gleccser lába
Lementünk a gleccser aljához is, ahol a jégtakaró véget ér.
Az országútról levezet egy kis mellékút egy parkolóba (ld. a bal felső kép közepén).
Innen lehet felsétálni egy darabon oda, ahol a gleccser véget ér és az olvadt víz egy folyót alkotva jut tovább.
Van lehetőség arra is, hogy egy ösvényen a fenti képen látható szerszámot az ember cipőjére applikálva, egy tapasztalt túravezető irányításával a gleccser meredekebb, jeges részein mássza meg a hegy egy darabját.
Ezt mi most kihagytuk, mert majdnem 10 évvel korábban, Patagóniában (Argentina) már volt szerencsénk részt venni egy fantasztikus gleccsermászáson.
Innen lehetett igazán érzékelni milyen hatalmas jégtömeg csúszik lefelé nap mint nap.
„Annak ellenére, hogy akár évi 5-7 m hó hullik rá [ami ún. vízegyenértékben kb. 1.200 mm], a gleccserek visszahúzódnak. A … 6,5 km hosszú Athabasca-gleccser a 20. században körülbelül egy kilométernyit húzódott vissza.” (Forrás)
A gleccser visszahúzódását érzékletesen mutatja a fenti három kép is.
Viszont megfordulva gyönyörű a kilátás a völgyre.
Séta „az égben”
Amikor a gleccsertúrára megvettük a jegyünket, egy ún. kombinált túrára fizettünk be.
Így rögtön továbbvittek minket talán 5 kilométerre az előbbi helytől egy gyönyörű, mély völgybe, …
… ahol 2014-ben építették meg az ún. Skywalk-ot.
Ez egy üvegpadlós, félköríves kilátó, amely a 280 méter magas sziklafal fölé nyúlik, panorámát adva a környező hegyekre és gleccserekre.
A kivitelezése során törekedtek arra, hogy az acél- és üvegszerkezet illeszkedjen a tájhoz, minimalizálva a környezeti hatást. A látogatók egy párszáz méteres, tematikus sétaútvonalon jutnak el a kilátóhoz, amely az ősi gleccserek, kőzetek és ökoszisztémák történetét is bemutatja interaktív módon.
A megnyitást követően a Skywalk hamar népszerű turisztikai látványosságává vált, évente több százezer látogatóval.
Azok számára, akik nem merészkednek rá a kilátó üvegpadlójára, építettek a sziklafalhoz közelebb egy „telepadlós” átkötést is, …
… ahonnan szintén kiválóan lelátni a mélybe.
Ez a 280 méteres mélység majdnem a duplája annak a 168 m-es kilátótoronynak, amelyről a vancouveri városnéző cikkemben írtam.
Erre a kilátásra szokták azt mondani, hogy lélegzetelállító, pláne ha az ember egyébként is egy üvegpadlón áll egy szédítő magasság felett.
Korábban nem jártunk ilyen üvegpadlós kilátóban, amilyet ma már a világ sok helyén építettek. Hasonló élményünk már volt Peruban a világ legmagasabban, 4.300 méteren fekvő függőhídján, ahol nem üvegpadló, hanem acélsodrony volt a lábunk alatt, de ott még a szél is mozgatta a hidat.
Itt a kilátó teljesen mozdulatlan. Ettől még elég furcsa érzés az üvegpadlót érezni a lábad alatt. Nekem elég bizarr volt, bár nem félelmetes.
Nézzünk körül egy videó segítségével is:
Aki megpróbálja magát beleélni az üvegpadlón való sétába, itt az a videó is, amelyben Bogi felvette, ahogy a félkörön végigsétált.