Kanadai nemzeti parkok 2/3
– a Johnston-kanyon
Az előző rész itt olvasható
Történt: 2025. szeptember
A Banff Nemzeti Park „Kanada első nemzeti parkja, amelyet 1885-ben alapítottak. … Alpesi hegységek, tavak százai, hatalmas jégmezők, gleccserek, számtalan folyó és patak jellemzi. A nemzeti parkban több mint huszonöt 3000 méternél magasabb hegycsúcs található.” (Forrás)
A Johnston-kanyon a Banff Nemzeti Park népszerű természeti látványossága. Ez egy patak (Johnston Creek) mentén húzódó túraútvonal, amely vízesésekhez és egyedi mészkőképződményekhez vezet. Ezt végigjárni számunkra a nemzeti parkokon belül is hatalmas élmény volt, így önmagában is megér egy teljes cikket.
Banff környéke
A nemzeti park a nevét a Sziklás-hegység lábánál fekvő, ma már kb. 11.000+ lakosú városról kapta, amely a turistaszezon idején akár a többszörösére is duzzad. Innen indulnak ugyanis sokfelé a parkban a különféle túraútvonalak, akár a Louise- vagy a Moraine-tó felé (ezekről is lesz szó a következő részben) vagy sok más szebbnél szebb turistacélpont felé.
Banff a Bow-folyó mellé települt (a folyón látható szép vízesést az előző részben már megmutattam), a Johnston Creek pedig a Bow-folyóba torkollik. „A patak 2500 méteres tengerszint feletti magasságban ered a Kastély-hegytől északra, majd délkelet felé folyik egy Johnston Canyon néven ismert szurdokon keresztül, … majd a Bow-folyóba ömlik Banff és Lake Louise között, 1440 méteres tengerszint feletti magasságban.” (Forrás)
Banff városából egy csupán 25 km-es autózás után lehet eljutni a kanyon aljára, ahonnan egy kiépített ösvény vezet fel. Ez egész évben járható, de télen jégtúrává alakul.
Indulás a kanyonba!
Az ösvény az első szakaszon, az ún. alsó vízesésig szinte járdaszerűen, kiválóan van megépítve, de feljebb is nagyon kényelmesen járható.
A szurdokban azokon a részeken, ahol nincs hely a sziklák mellett egy ösvényhez, a sziklafalakba épített hidakon vezet az útvonal.
A kanyont az erózió alakította ki több ezer év alatt.
A patak átvágta a mészkősziklákat, meredek kanyonfalakat, vízeséseket és kis tavakat alkotva.
A látvány minket is hamar elvarázsolt.
A szűk szurdokban sosem tudod, milyen kép fogad a következő kanyar után.
Az Alsó-vízesés
Bár a kanyonban sok kisebb vízesés is van, két nagyobbat meg is különböztetnek.
Az indulástól alig több, mint egy kilométerre található az ún. Alsó-vízesés.
A túraösvényen addig nem volt túlzottan szembetűnő, hogy viszonylag sokan voltak rajtunk kívül is. De amikor odaértünk az Alsó-vízeséshez, lett ez igazán zavaró. A patak felett egy híd átvezet a túlpartra, …
… ahol a sziklába vájtak egy kis alagutat. Akinek van türelme (nekünk volt!) kivárni, amíg elfogynak előle az emberek, átmehet ezen a pár méteres alagúton, hogy egészen közelről is megnézhesse, amint a patak vize lezúdul egy talán 10 méteres magasságból.
Persze azért tart a sorbanállás egy erős fél órát, mert mindenki épp ugyanúgy meg akarja örökíteni a telefonjával/kamerájával a vízesést elölről és hátulról, jobbról és balról, majd sajátmagát és a családját elölről és hátulról, jobbról és balról, mindezt fotón, majd videón is!
Akkor nézzük meg ezt videón is!
Amíg várakoztunk, elszórakoztattak minket az arra járó mókusok. Ezek az állatok már annyira megszokták az emberek jelenlétét, hogy minden félelem nélkül akár félméterre is közel jönnek.
Az egyik talált egy hozzá képest meglehetősen méretes gombát, azt próbálta felvinni magával az emelkedőn (sikertelenül), a másik a talált fenyőtobozt majszolta éppen. (Utóbbival kapcsolatos kis kalandomat az előző részben lehet elolvasni.)
Tovább a Felső-vízeséshez!
Akinek nem volt türelme a sorbanálláshoz, mehetett az ösvényen tovább.
Eddig se unatkoztunk, de ha lehet fokozni, …
… innentől még csodásabb és változatosabb lett a szurdok.
További másfél kilométeres élvezkedés után odaértünk egy szakaszhoz, ahol a kanyon egyik, vagy 30 méter magas oldalát (gondolom) az erózió teljesen legyalulta.
A Felső-vízesés
A szemközti oldalon a kanyarban pedig ott várt minket a Felső-vízesés zuhataga.
A szemből készült fotón nem igazán érzékelhető, hogy egy nagyjából 30 méteres zuhatagról van szó. Szerencsére fel lehet menni a vízesés fölé, ahonnan a méretek sokkal jobban észlelhetők.
Még feljebb is lehet menni az ösvényen (további 3 kilométernyit), az ún. Tintatartókhoz (Ink Pots), amelyek hat kékeszöld, forrásvízzel táplált medence. Ezt mi idő hiányában kihagytuk, de bizonyára ezek is gyönyörűek.
Mi már csak pár száz további métert tettünk meg, …
… megpihenve egy újabb zuhatagnál.
A felső szakasz összefoglalója egy videóban:
A rövid cikksorozat utolsó része itt olvasható.