Egy letaglózó mexikói szakrális élmény
Történt: 2024. november
Sok élményünk volt Mexikóban, de ez a cikk arról szól, amelyik számomra a legemlékezetesebb volt. Már írtam más cikkekben arról, hogy igyekszünk minden országban valami olyat IS keresni és találni, ami sehol máshol nincs. Nos Mexikóban ez a kirándulás volt az, majd kiderül, miért.
Két pici és egy nagyobb város
Mint írtam előző mexikói cikkemben, Tuxtla Gutiérrezből két kirándulást terveztünk. Ez a második volt, amikor egy 150 kilométeres körtúrában eljutottunk három településre, mégpedig Zinacantán, San Juan Chamula és San Cristóbal de las Casas nevű helyekre. Az első kettő nagyjából 5-5.000 lakosú, míg az utóbbi közel 200.000 fős, mindegyik 2.100-2.200 méteres magasságban fekszik.
Zinacantán látképe
Az első település, Zinacantán arról, híres, hogy lakói nagyon őrzik kultúrájukat, viseletüket.
Hagyományos szoknya és vállkendő (moxibal) egy zinacantáni asszonyon
Hagyományos szoknya és vállkendő (moxibal) egy zinacantáni asszonyon
„Zinacantánban még mindig őrzik a hagyományos viseleteket a mindennapi használatra. … A nők kézzel szőtt és gépi hímzésű virágmotívumú blúzt viselnek, hogy megvédjék magukat a hidegtől. Vállkendőt (moxibal) viselnek, amelynek színe ugyanúgy változik, mint a pok’u’ul , az egyenértékű férfi ruhadarab. A szoknya sötét színű, és általában diszkrét, kézzel vagy géppel hímzett virágmotívumokat tartalmaz.
A férfiak egyfajta szövőszékkel szőtt pamut sarapet (poncho-hoz hasonló ruhadarab) viselnek, az úgynevezett pok’u’ul-t. Ez régen fehér volt. Az 1970-es évektől kezdődően a fehér szálat felváltották a pirossal, amitől távolról rózsaszínnek tűnt. A kilencvenes évektől a teljesen vöröset használták. 2000 óta kezdik használni a sötét színeket, mint a kék, zöld és lila.
A színek elsötétülésével együtt virágmotívumok is helyet kaptak, melyeket eredetileg kézzel szőttek, de ma már géppel készülnek.” (Forrás)
Egy kézműves udvarban
Vezetőnk a faluban rögtön egy olyan házhoz vitt el, amely ezeknek a hagyományos textíliáknak a készítésével és eladásával foglalkozik.
Egy kézműves ház homlokzata Zinacantánban
Az épületről kívülről egyáltalán nem látszott, lakói mivel foglalkoznak. Egy egyszerű lakóháznak tűnt, mérete is átlagosnak.
Halottak napi felajánlás (ofrenda) a ház egyik sarkában
Egy asszony a helyi népviseletekről magyaráz
A házba lépve hamar kiderült, mennyire nem így van. A ház befelé az alsó szinten a sok helyiségből adódóan legalább 2-300 négyzetméteres volt, és egyáltalán nem lakófunkciókat szolgált.
A bejárat mögötti helyiség egyik sarkában épp egy nagy halottak napi oltár (ofrenda) állt (2024. november 12-én jártunk ott). Erről illetve a Halottak Napja mexikói kultuszáról itt írtam egy hosszú cikket, ezért ezt a témát most nem fejtem ki tovább.
Helyi népviselet bemutató darabjai
Helyi népviselet bemutató darabjai
Hamar elénk jött egy asszony, aki elmagyarázta a falakon látható ruhadarabok funkcióit és mindenféle tudnivalóit.
Kézműves textíliák kínálata
Kézműves textíliák kínálata
Majd átvezetett minket a hátsóbb helyiségekbe, ahol egyrészt megmutatták a kézi szövési technikáikat, másrészt ajánlgatták, hogy válasszunk is közülük.
Hímzett textíliák száradnak az udvaron
Hímzett textíliák száradnak az udvaron
Én közben tovább is mentem, kijutva az udvarra, ahol gyönyörűen hímzett textíliák lógtak a szárítóköteleken (ld. a fenti képeken).
A ház egyik meglehetősen nagy helyiségében pedig két asszony nyílt tűzön épp az egyik leghagyományosabb mexikói ételt, a taco-t sütötte. Helyi lakosok pedig odajöttek azt reggelizni.
Taco sütés a ház egyik helyiségében
Taco sütés a ház egyik helyiségében
Mi is megkóstoltuk (nem először), és ismét megállapítottuk, hogy ez nem igazán az az ízvilág, ami nekünk ízlik. Ugyanis a hagyományos tacot kukoricalisztből készítik (ez önmagában rendben is lenne), mégpedig úgy, hogy a kukoricát lúgos vízben (oltott meszes oldatban) megfőzik, így a kemény héját el tudják távolítani, majd kiszárítják és megőrlik (Hari Masa).
Ettől a folyamattól lesz egy mellékíze és ez sütés után is megmarad. Nekünk ez nagyon nem ízlett. A tacot egyébként számtalan más országban is készítik, mi kifejezetten szeretjük, de azoknak a lepényeknek akár kukoricából, akár búzából készülnek, nincs mellékíze.
San Juan Chamula
Mentünk is tovább a következő helyszínünkre, San Juan Chamulaba.
San Juan Chamula látképe
Ezt a települést maja származású etnikai csoportok lakják, amelyek megőrizték a prehispan-kori kultúrákat és szokásokat.
A Wikipedia idevágó cikkéből idézek: „San Juan Chamula az egyik utolsó hely, ahol még mindig gyakorolják a maja kultúrát.
A város lakói továbbra is jtotiknak nevezik a Napot, ami spanyolul ‘atyát’ jelent, a Holdat pedig jmetik néven. Kultúrájuk szerint őseik éjszaka mérték a csillagokat, hogy meghatározzák az időt. Egy másik fontos szempont a hely kultúrája szempontjából az öreg ember bölcs emberként való fontossága.”
San Juan Chamula városkapuja
Amikor a kisvárosba értünk, még jóval a főtér előtt leparkoltunk, és inkább sétáltunk odáig.
Mozgóárusok San Juan Chamulaban
Kalapbolt San Juan Chamulaban
Útközben belebotlottunk egy kis boltba, ahol posh-t állítják elő, ami egy regionális szeszesital. Ezt ünnepi eseményeken fogyasztják, nagyon erős ital, kukorica erjesztésével készül.
Posh-készítő és árusító bolt
Posh-készítő és árusító bolt
Vitték is, mint a cukrot…
Vásárló a posh-készítő és árusító boltban
Hamar feltűnt, hogy mennyire élő még a hagyományos viselet használata a nők mindennapi ruházatában.
Hagyományos viseletbe öltözött asszonyok San Juan Chamulaban
Hagyományos viseletbe öltözött asszonyok San Juan Chamulaban
A kéziszőttesek mellett azonban itt sok nő olyan szoknyát használ amit én jobb híjján fekete birkabundának gondoltam (ld. az előző és a következő fotón). Ilyet máshol nem láttunk, de nem lennék meglepve, ha ténylag abból készülne, mert 2.000 méter felett igazán hideg is tud lenni.
A San Juan Chamulai piacon
A San Juan Chamulai piacon
A főtéren épp nagy piac volt (ezért sem tudtunk volna autóval közelebb jönni), ahol először mi is nézelődtünk egy kicsit.
Rosellet árusító stand
Érdemes volt körülnézni, mert találtunk egy olyan gyümölcsöt (roselle, spanyol nyelven jamaicai rózsának hívják), amit korábban még sosem. Mint utólag kiderült, ebből a hibiszkusz-típusú és az áfonyához hasonlító ízű gyümölcsből beáztatással levet szoktak készíteni, mint amilyen a hibiszkusztea.
Fenyőgallyakkal díszített kálvária San Juan Chamula főterén
A piac, háttérben a San Juan templom
A szinkretizmus élő példája
A piacnál azért sokkal jobban érdekelt minket a főtéren található templom. Még mielőtt odaértünk volna, vezetőnk nagyon hangsúlyosan felhívta a figyelmünket arra, hogy ne is gondoljunk arra, hogy fényképeket készíthetünk a templomban.
Ha pedig mégis megpróbálnánk és az egyébként ott köröző felügyelők ezt észreveszik, súlyos (ha jól emlészem 80.000 forintnak megfelelő) büntetést kell fizetnünk.
A San Juan Chamula templom
A San Juan Chamula templom
Már a főtéren a templomot magát is csak engedéllyel fotózhattam le. Jobb híjján kívülről készítettem erről az épp frissen restaurált, 500 (!!!) éves gyarmati stílusú épületről egy csomó képet. Amit pedig azután belül tapasztaltunk, arról először a Wikipedia cikkéből idézek:
„A turisták csekély összegért felkereshetik a templomot, egy nagyon különleges helyet, amelynek belsejét a lakók azonos meggyőződése miatt nem szabad lefényképezni. A templom … mind a belső, mind a külső fehérre festett, az eredeti konstrukcióból [korábbi maja templom] származó köveket teljesen letakarták. … ”
A San Juan Chamula templom
A San Juan Chamula templom
„Belül nincsenek hagyományos padok, ahol leülnének és imádkoznának, mivel a lakók letérdelve imádkoznak. Egészen különleges misztikus atmoszférát teremtenek olyan rituálék végzésével, amelyek a 16. századi evangelizáció és a prehispán maja vallási hiedelmek keverékének [szinkretizmus] a termékei.
A hívők különböző méretű tarka gyertyák előtt imádkoznak; a gyertyasorok általában a talajhoz rögzítve találhatóak. A padlót szinte teljesen beborítják a fenyőfaágak, mivel a chamula hiedelmek szent fának tartják. Azzal a céllal, hogy Isten előtt álljanak, a fenyőfán és a gyertyák fényén keresztül közelednek (melyek megvilágítják az útjukat).
A szentek figurái tükrösek, a gyónást személyesen a különböző szentek valamelyike előtt végzik el. A tükör pedig a hívőnek szól, hogy önmagát lássa. A chamulák meg vannak győződve arról , hogy nem hazudnak maguknak.”
A San Juan Chamula templom
A San Juan Chamula templom
A saját tapasztalatok
Amikor beléptünk a templomba, egészen elképesztő élményben volt részünk. A hely atmoszférája valami hasonló, mint amit a maja szinkretizmus példájaként Guatemalában 12 nappal korábban már egyszer megtapasztaltunk (és ebben a korábbi cikkemben megírtam).
Az alábbi képgalériában látható fotók Chichicastenango templomában készültek és hasonlítanak egy kicsit a A San Juan Chamula templomban átéltekhez, …
kattints az alábbi képre és lapozd végig a fotókat a galériában
… mégis nagyon más volt. A templomban erős füst terjengett, amit az égő sok-sok száz gyertya okozott. Emiatt a falak feketéllettek a koromtól. Valóban nem voltak padok, viszont az egész padlót (ahol épp nem gyertyáknak volt elkerítve) fenyőtüskék borították.
A hívek (általában egy-egy népesebb család) az általuk a padlón meggyújtott rengeteg gyertya körül térdeltek. De nem csak imádkoztak, hanem áldozatot is bemutattak.
A magukkal hozott élő baromfit áldozták fel (láttuk, amikor az egyik hívő a másik segítségét kérte a tyúk nyakának kitekeréséhez!!!), az áldozatra pedig a magukkal hozott butykosból mindenki áldomást ivott. Több hasonló rituálét láttunk egymás mellett.
Talán 20-30 percet töltöttünk bent a templomban, de engem az élmény teljesen letaglózott. Erre tényleg csak egy szót találok: misztikus volt.
A San Juan Chamula templom
Teljesen ledöbbenve támolyogtam ki a templomból, hogy egy ilyen tradíció még mennyire él a XXI. század Mexikójában és napokig az élmény hatása alatt maradtam.
A harmadik helyszín
Most San Cristóbal de las Casasnak nevezik ezt a várost, amit a spanyolok ideérkezése előtt persze máshogy hívtak, de ők 1528-ban meghódították és „megalapították” a várost, aminek azután időközben hét másik neve is volt a századok során.
„1821-ben, amikor Mexikó függetlenné vált, az addig Spanyolországtól és a guatemalai általános kapitányságtól is függő Chiapas is az új ország részévé vált.
Az új állam fővárosa [az akkor éppen] Ciudad Real[nak nevezett város] lett, és bár rövid időszakokra néha átköltöztették az irányítást Tuxtla Gutiérrezbe, ezektől a megszakításoktól eltekintve egészen 1892-ig San Cristóbal is maradt a főváros.” (további részletek itt).
San Cristóbal de las Casas régi városmagja
San Cristóbal de las Casas régi városmagja
„A város legfontosabb látnivalói a régi műemlékek, főként a számos templom. A székesegyház helyén levő templom építése már 1535-ben elkezdődött, de utána a 17. század elején új templomot kezdtek ott építeni: ez az építkezés évszázadokig eltartott.”
San Cristóbal de las Casas régi városmagja
San Cristóbal de las Casas régi városmagja
Mi inkább a műemlékek kipipálása helyett egy kicsit körbesétáltunk a hangulatos régi városközpontban, …
Mozgó fagylaltárus San Cristóbal de las Casas
Borkimérés San Cristóbal de las Casasban
Utcakép
Utcakép
… majd visszaautóztunk Tuxtla Gutiérrezbe, ahonnan továbbrepültünk.
