Cápák és ráják között a Karib-tengeren
Történt: 2024. december
Úgy alakult, hogy 2024. karácsonyát, összesen négy napot egy pici karibi szigeten tölthettünk, a kolumbiai San Andrés szigetén.
Nagyon sok élményre nem tettünk szert, mert sajnos a napok jó részében szakadt az eső (hiába, a régi mondás is azt tartja, akkor kell menni, „amikor JÓL ESIK”). Ezért csupán ez az egyetlen cikk, ami születik erről az utazásunkról, de Kolumbiába biztosan eljutunk még valamikor. Addig is a helyszínről a szokásos térképemet érdemes böngészni a kolimbiai országoldalamon.
San Andrés
Az egyik helyi taxisofőr mesélt útközben nekünk ennek a pirinyó korallszigetnek a hányatott történelméről, de ezzel most nem traktálnám az olvasót (elolvasható ebben a Wikipedia cikkben). Az egész földterület csupán 26 km2. A part mentén a szigetet körbe is lehet autózni, ehhez összesen 30 km-t kell vezetni.

Az évi 300+ ezer turista persze azért jön ide, hogy élvezze a trópusi éghajlatot, a homokos partokat és olyan pálmás tengerparti fotókat készítsen (ld. fent), amikre azután az ismerősei majd irigykednek. Nos az első nap délelőtt ez nekem is sikerült, …

… de onnantól kezdve nem volt túl sok szerencsénk. A decemberi időszak itt még az esős évszak, a helyiek szerint nagyon hideg van (27-28 C° és 80-90% páratartalom). Nagyon sokat esett az eső, közben nagy ritkán kisütött a nap, így többnyire csak olyan fotókat tudtam készíteni, mint a fenti.
Az időt pedig fürdés és napozás helyett próbáltuk valamivel eltölteni. Mint kiderült, ez nem könnyű, ugyanis alig van mit kipróbálni, megnézni a szigeten, ami nem a tengerhez és a jó időhöz kapcsolódik. Mi is körbeautóztuk a szigetet (rendesen bőrig ázva közben), ami sokszori megállással, ebédeléssel együtt sem tartott 4 óránál tovább. Láttuk szinte az összes „helyi nevezetességet”, de ezekről sok feljegyeznivalót nem tartottam érdemesnek.
Viszont mindennek ellenére ezen az utazásunkon is történt velünk valami olyan, ami még sehol másutt és ez egészen egyedi emlékként megmarad majd nekünk. A harmadik napon az időjárás előrejelzése szerint esély volt arra, hogy nem egész nap esik majd, ezért beneveztünk egy sznorkel-túrára. (Aki nem próbálta még: ez egy búvárszemüveggel és légzőpipával a felszíni vizekhez közel eső élővilág közötti úszkálást jelent.)
A víz alatti világban
A sziget Club de playa Rocky Cay Decameron nevű pontjáról egy katamarán vitorlással vittek el minket a parttól kb. 2 km-re lévő Acuario San Andrés nevű pontjára, illetve környékére. Induláskor még gyönyörűen sütött is a nap, de nem telt bele 15 20-perc már bőrig áztunk a vitorláson. Szerencsére sem az eső sem a tengervíz nem volt hideg, sőt inkább kellemes langyos, így nem zavartattuk magunkat (sok más turistával együtt).
Bogival mi nem vállaljuk a búvárkodást, de a sznorkelezést nagyon szeretjük, már több más cikkben is írtam ilyen kalandjainkról és tettem közzé víz alatt készült videókat, lásd például ebben a cikkben a Seychelle-szigetekről.
A vízalatti világot most is igyekeztünk megörökíteni. Négy videó következik. Az elsőben tengeri csillagokat és tengeri csigákat lehet látni, amelyeket egy nagyon sekély vízben vettem videóra, a vízfelszíntől 20-40 cm-re.
A következő videóban tőlünk karnyújtásnyira úszkáló rájákat és egy korallszikla alatt rejtőzködő homárokat sikerült Bogival közösen megörökítenünk.
Videó: Bács Edit és Gosztonyi Gábor
A harmadik filmecskében összevágtam mindazt a sok szépséget, amit a sokféle halacska között az ember tapasztalhat.
Zene: FJØRA Hollywood (Instrumental) Forrás: https://www.facebook.com/sound
Amikor a túrát lefoglaltuk, én biztos voltam benne, hogy csak marketingfogás, hogy rájákat és cápát ígértek a sznorkelezés során. Amikor a rájákat láttuk, már kezdtem azért reménykedni.
És IGEN!
Vigyázat! CÁÁÁÁÁÁPAAAAAA!
Sőt nem is egyet, hanem vagy hat példányt sikerült ebben a videóban megörökíteni:
Zene: Jaws – Theme song Forrás: YouTube
Szóval eső ide vagy oda (mert közben azért az is volt), ez egy felejthetetlen sznorkel-túra lett végül.

Elutazásunk napján még egy-két órára szépen kisütött a nap, hogy búcsúzóul tudjak még egy jó kis pálmafás-tengerpartos képet is lőni…