A Nor Yauyos-Cochas tájrezervátum csodái (1/5)

– Limától Jaujaig

Történt: 2024. július

Kihasználva a perui nemzeti ünnepek körüli szabadnapokat, egy négynapos autós túrába vágtunk bele. Első alkalom ez, miután fél évig tartott, hogy végre sikerült autót vennünk (ennek bonyodalmai talán egyszer egy újabb cikket is megérdemelnek). Olyan úticélokat kerestünk, amelyeket egy körút állomásaiként sorba tudunk fűzni, hogy minél több irányban be tudjunk járni egy területet. Így találtam meg a Limától nagyjából 200 km-re lévő Nor Yauyos-Cochas tájrezervátumot. Ez egy 200.000 hektáros vidék az Andok hegyvonulataiban, 3.000-5.500 m magasságban. Kevés út vezet oda, mi voltaképpen körbejártuk. Annyi csodás szépség fogadott bennünket, hogy már látom, ezek csak öt cikkbe fognak beleférni.

A ködből a napfénybe

Július a tél egyik hónapja Peruban, amikor Limában folyamatosan olyan köd és pára van a 10-20 C°közötti hőmérséklet mellett, hogy akár hetekig sem bújik elő a nap. A fentiek mellett ezért az is meghatározta az úticélunk kijelölését, hol lehet egy kis napsütéshez jutni? A tengerpart mentén akár északra, akár délre indulunk el, többszáz kilométeren keresztül ugyanaz a klíma, tehát ez nem megoldás. Bezzeg a hegyek felé!

Van egy kis település, Chosica, Limától összesen 40 kilométerre (ez autóval azért másfél óra!!!), de már 800 méterrel a tengerszint felett, amely úgy hirdeti magát, hogy „itt mindig süt a nap”. Mi erre indultunk el, és tényleg! A borzasztó csúnya ködből épp ott sikerült kilábalni (ld. a következő videót).

A filmecskét az autónk fedélzeti kamerájának a snittjeiből vágtam össze felgyorsítva, másfél óra 2,5 percben. Ezzel egyúttal egy kis betekintést is adok otthonról indulva egy közepes ritmusú limai szombat délelőttbe és a legforgalmasabb városrész képeibe.

Hegyek között – völgyek között

Megérkeztünk tehát a hegyek közé, a szikrázó napsütésbe, ami nem is hagyott el minket a következő napokban. Egy újabb óra autózás után már 2.500 m magasságban jártunk. Az Andok jellegzetessége, hogy magas csúcsok mellett rengeteg mély völgy szabdalja. Írtam már ilyenekről (ld. pl. itt), de majd fogok írni a Colca-kanyonról is, amelynek völgye 1.000-2.000 méter MÉLY!

Ilyen hegyek között már utat építeni is nagy teljesítmény. Nem véletlen, hogy a szűk völgyekben csak 2×1 sávos autóutat tudnak építeni, amelyekben természetesen a hatalmas teherforgalom miatt nagyon lassú a haladás. Nem is lehet óránként 50 km-nél többet megtenni.

Ehhez képest az pedig tényleg elismerésre méltó, hogy a hegyek között vasútvonal is működik (ld. a fenti két képen is) …

… helyenként szédületes állványzatú vasúti hidakon keresztül, ahogyan a következő kis videóban látható.

A magas hegyek oldalába vájt utakon sok baleset is történik, mióta itt élünk, úgy kéthavonta olvassuk a hírekben, hogy egy busz sok utassal szakadékba zuhant. Most épp egy ilyen buszt láttunk az út mentén.

Már 150 kilométerre vagyunk Limától (5 óra alatt!), ahol is Ticlioban felértünk a túra legmagasabb közúti pontjára, 4.818 méterre, ahol az alábbi fotón látható tábla szerint a világon legmagasabban fekvő vasúti átjáró is található.

Itt már kopárak a hegyek, de sok színben pompáznak (ha nem is annyira, mint a saltai színes hegyek, ld. itt). Következzen most egy csokorra való (20 kép) ezekről a tájakról az alábbi fotógalériában.

kattints az alábbi képre és lapozd végig a fotókat a galériában

Nézzük meg videón is, milyen a hegyekben kanyarogni.

A tájrezervátum északi csücskében

A Nor Yauyos-Cochas tájrezervátum leginkább soknapos gyalogtúráknak, hegymászásnak a legideálisabb terep. Mi most csak kisebb felfedező sétákra vállalkoztunk. Ezek közül az első a tájegység északi részén található kanyon (Cañón de Chutjo – írják Shujto vagy Shucto módon is) bejárása volt.

A kanyonba szerencsére csak gyalogosan lehet bemenni. Ahol az autót letettük, onnan alig pár méterre már egy ásatás nyomaiba botlottunk.

Az hamar kivehető volt, hogy itt egy meglehetősen régi település nyomai láthatóak, …

… de sajnos a helyszínen nem kaptunk érdemi információkat …

… utólag pedig csupán annyit sikerült a neten felfedezni, hogy körülbelül ezer évvel ezelőtti korból származnak ezek a leletek. Ez a tájegység egyébként 41 régészeti lelőhellyel rendelkezik, amelyek közül 37 prehispan kori, mint ez is, amit Corivinchusnak neveznek. Ez a Hualihuanca kultúrához tartozott, amelynek maradványai körkörös kőépítmények. Az épületmaradványok formája engem a Chachapoyas birodalom építményeire emlékezetetett (erről itt írtam), de ez csak egy laikus megjegyzés. Azért érdekes lett volna kicsit többet megtudni a helyszínen is, ha már egyszer egy táblára kiírták, hogy „Bejárat a térre (Ingreso a la plaza)”.

A Shucto-kanyon a régészeti lelőhely után közvetlenül kezdődik. Ez egy folyó-karszt eredetű geoforma, amely mészkőrétegeken alakult ki a Piñascochas folyó nagyjából 500 méteres szakaszán.

A tengerszint felett 3.775 méter magasan vagyunk.

A szinte függőleges sziklafalak akár 60 méter magasságot is elérnek. A fenti képen baloldalt látható sziklára, mint kilátóra fel is lehet mászni. A 3.000+ méter feletti magasság így is megviselt kicsit, ezért hamar eldöntöttük, hogy ezt a sziklamászást mi most kihagyjuk. A látványt ettől még nagyon élveztük.