Az Atacama-sivatagban, ahol egy csepp eső sem esik
Történt: 1997. szeptember
Már írtam cikket chilei kalandjaink egyikéről (ld. itt), ez a mostani téma sem kevésbé volt izgalmas. A világ legszárazabb táján, az Atacama-sivatagban jártunk, ahol pontosan évi 0 mm csapadékot mérnek. A természeti szépségek mellett itt található a világ legnagyobb rézbányája is, Chuquicamata, amelyet szintén felkerestünk. Ez a túránk ugyan 27 éve zajlott le, de mindannyiunk, családom 5 tagja emlékében élénken él azóta is.
San Pedro de Atacama
A fővárostól, Santiagotól vagy 1.200 km-re kellett elrepülnünk, hogy a sivataghoz legközelebbi reptérre, Calamaba érjünk. Fiaim akkor 12, 10 és 3 évesek voltak, így nem kockáztattuk, hogy a reptérről mintegy 100 km-re, 2.400 m magasan fekvő faluba, San Pedro de Atacamaba valamilyen helyi buszjárattal utazzunk tovább, hanem beültünk egy távolsági taxiba. Ez a látvány fogadott az út során (kérem az olvasók megértését, a videók az akkori technika színvonalát és az idő vasfogának hatását tükrözik):
A település ma már körülbelül 5.000 főt számlál és a Wikipedia cikke szerint egy város. Akkor még kevesebb, mint 2.000-en lakták, azok többsége is többnyire a(z akkor még csak) falu határain kívül. Bár az odavezető országút már akkor is jó minőségű aszfaltborítással rendelkezett, az én emlékeimben San Pedro de Atacama úgy maradt meg, mint egy kizárólag poros földutakkal bíró álmos falucska.
Az első nap amikor először sétáltunk egyet a falu poros „főutcáján” és megjegyeztem, hogy „na itt biztosan nem találkozunk magyarokkal!” mire az utca túloldaláról átszólt egy pár, hogy „szintén magyarok?” Szerintem ez mindenféle mércével egy nagyon valószínűtlen sztori volt, főleg hogy 1997-ben még nem volt olyan könnyű és tömeges az utazás. Valószínűleg abban az évben velünk együtt talán egy tucatnyi magyar járhatott ott.
San Pedro de Atacamaba nem az ott elérhető látványosságok miatt mentünk, persze ettől még a két fontos látnivalót mi is megnéztük. Ezek közül az első a San Pedro-templom, amelyet még a spanyol gyarmatosítók építettek, …
… és Chile meglévő templomai közül a második legrégebbi. Lásd bővebben a tempomról még a Wikipedia cikkét, illetve mindazt, amit erről a következő videóban elmondtam:
San Pedro de Atacama másik fontos színhelye a régészeti múzeuma, ami akkor meglehetősen kezdetleges színvonalú volt (azóta teljesen újáépítették), viszont a legfontosabb darabjai, az atacamai múmiák már akkor is láthatók voltak (ld. az alábbi videóban):
A bolíviai határ mentén
Első kirándulásunk a falutól kicsit északkeletre, az alig pár kilométerre lévő bolíviai határhoz vezetett, ahonnan az 5.920 méter magas Licancabur-vulkán pazar látványa tárult elénk. Erős két évtized is eltelt, mire a határ túloldalán lévő területet bejárhattam (ld. erről a 3 részes cikksorozatomat Körutazás a bolíviai sivatagban címmel)
A Salar de Atacama
A videóban már emlegetett „sótó” következett, amit magyarul helyesen sósíkságnak vagy sósivatagnak neveznek.
„A sósíkság 3.000 km2 kiterjedésű, körülbelül 100 km hosszú és 80 km széles, így a harmadik legnagyobb a világon. [A másik kettő a Salar de Uyuni Bolíviában (10.582 km2, ld. a fent idézett cikksorozatomban) és a Salinas Grandes Argentínában (4.700 km2), ebben a cikkben írtam róla.] Átlagos tengerszint feletti magassága körülbelül 2.300 m. … A sósíkság egyes területei a Los Flamencos Nemzeti Rezervátum részét képezik. A Laguna Cejar egy víznyelő tó Salar de Atacama szigetén, amelynek sókoncentrációja 5-28%, ami a tartomány felső részén olyan lebegés hatást vált ki, mint a Holt-tenger. … A Salar de Atacama a lítiumkitermelés jelentős központjává vált, mivel a lítium megtalálható a sósvízben. …
… A Salar de Atacama a világ legnagyobb és legtisztább aktív lítiumforrása, amely a világ lítiumtartalékának 27%-át tartalmazza, és 2017-ben a világ lítium-karbonát-készletének mintegy 36%-át biztosította.” (Wikipedia)
Mi nem a bányászati tevékenység iránt érdeklődtünk, hanem azt csodáltuk meg, milyen látványt nyújt ez a sósivatag.
Mindezt napnyugta idején, de nézzük a videót.
Talán egy órát töltöttünk a helyszínen, de egy varázslattal is felért, ahogyan a látvány a naplemente során pillanatról pillanatra változott:
Mindennek a betetőzése volt a Nap utolsó sugarai okozta aranyszínű látvány, ami a sókristályokon csillogott:
Ezt nézzük meg videón is:
Rézbánya Chuquicamataban
Másnap ellátogattunk a Calamától még 15 kilométerre északra, 2.870 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő településre. A régészeti kutatások szerint „a réz és más ásványok első kitermelésének helye Chile északi részén volt, ie 500-450 körül. … A kolumbusz előtti idők óta üzemeltetett bányát [Chuquicamataban] 1915-ben kezdték meg ipari réztermelésre használni.”
Amikor mi 27 éve ott jártunk jóval kisebb méreteket öltött még ez a külszíni bánya, a mostani méretekről az előbb idézett cikkben ez olvasható: „A gödör ellipszis alakú , területe körülbelül 950 hektár. Bár nem ez a legnagyobb külszíni bánya a világon (az a Bingham Canyon, Utah állam), 5 kilométer hosszú, 3 km széles és 1 km mély, mégis ez az, amelyből a legnagyobb mennyiséget eltávolították. Jelenleg ez a 13. legnagyobb rézbánya a világon és a 6. országosan, 2017-ben a becslések szerint 350.000 tonna réztermelést tett lehetővé. … A 7. legnagyobb kohó és finomító a világon, kapacitása 450.000 tonna réz.”
A fenti képen a bányában használt 170 tonnás (!!!) teherautók egyike látható, de minden továbbiért kattints az alábbi videóra:
A Hold völgye (Valle de la Luna)
Volt még egy érdekes kirándulásunk, ami a Valle de la Lunába vezetett minket. Ez a helyszín San Pedro de Atacamatól csupán 13 km-re nyugatra fekszik. Már a táj önmagában is elég „holdbéli”, …
… a Wikipedia azt írja róla, hogy „különféle kő- és homokképződményei vannak, amelyeket a szél és a víz faragott. Lenyűgöző szín- és textúrájú, kissé hasonlít a Hold felszínéhez. Vannak száraz tavak is, ahol a só összetétele fehér fedőréteget képez a területen. Változatos szikes kiemelkedéseket mutat, amelyek ember alkotta szobroknak tűnnek. Nagyon sokféle barlang is található. Amikor a Nap lemegy, fénye meghatározza a tájat, miközben a szél fúj a sziklák között, és az ég rózsaszínből lilára, végül feketére változik. A Valle de la Luna a Reserva Nacional los Flamencos része, és 1982-ben természetvédelmi területté nyilvánították természetes környezete és furcsa holdbéli tája miatt, ahonnan a neve is származik. Az Atacama-sivatagot a Föld egyik legszárazabb helyének is tartják, mivel egyes területeken több száz év óta egy csepp eső sem esett. Egy Mars-járó prototípusát tesztelték ott a tudósok a völgy száraz és rideg terepe miatt.”
Természetesen mi is alkonyatkor kerestük fel, amikor már a fények egész különleges színeket okoztak. A barlongokat is bejártuk, majd megvártuk a teljes sötétséget, remélve, hogy a Hold fénye fogja bevilágítani majd a területet. Végül ez történt:
Sajnos a telehold végül nem bújt elő számunkra a felhők mögül, de így is pazar élmény volt. Én sajnos addigra már meglehetősen rosszul éreztem magam. Nem tudom ennek pontosan az okát, talán a helyi klíma okozta, talán más, mindenesetre én onnan 3 napig az ágyat nyomtam, amiben egy nap után családom többi tagja is követett.
Így a sivatagi túránk többi állomásáról akkor le kellett mondanunk. De soha ne mondd, hogy soha, talán még lesz alkalmunk rá.
