Tacna – a Hős Város
Történt: 2026. augusztus
Azt hiszem, még nem írtam eddig arról a tervünkről, hogy amíg Peruban élünk, szeretnénk Peru 24 megyéjéből mindegyikben legalább egyszer megfordulni és valamennyire felfedezni. Ez a terv az eddigi már majdnem három évünk alatt elég szépen haladt a megvalósulás felé, ugyanis most már csupán 3 megye maradt vissza (majd írok erről egy külön cikket, ha mind a 24-et sikerült kipipálni). Augusztusban ugyanis újabb két megyében jártunk, kihasználva az augusztusi ünnepnapok adta lehetőségeinket.
A két megye pedig Peru legdélebbi sarkában található, Tacna a perui-chilei határ mentén, Moquegua pedig közvetlenül felette. Egyúttal kihasználtuk a lehetőséget és az egyik nap átruccantunk a határ túloldalára, körülnéztünk a chilei Arica városában is. Most tehát 3 cikk következik ezekről a helyszínekről.
A júliusi hegyvidéki túránktól eltérően ezt nem autóval, hanem repülővel szerveztük meg. Limától Tacna ugyanis majdnem olyan messze van, mint Budapesttől Párizs, de autóval az 1.200+ km-re található város csak legalább 19 óra folyamatos vezetéssel érhető el. Szerencsére a belföldi repülőjáratok elég sűrűek ahhoz, hogy a mi naptárunknak megfelelőeket is könnyen találjunk.
A „Hős város”
Messze nincs olyan hosszú és patinás története ennek a városnak, mint sok másnak Peruban. Bár a hosszanti útjai régi inka utak mentén alakultak ki, és a spanyolok létrehoztak itt 1572-ben egy ún. indián redukciót, de a település még a 18. században is csak kb. 500 fős lakosságot számlált.
Tacna belvárosának látképe a mögötte látható sivatag dombjaival együtt
Igazi jelentőséget a Peru és Bolívia közötti államszerződés kövezkeztében kapott 1837-től, majd később a perui-chilei háború következményeként majdnem 50 évre chilei fennhatóság alá került egészen 1929. augusztus 28-áig, amikortól Arica fennhatósága Chilében maradt, Tacna viszont visszatért Peru irányítása alá. „A chilei uralom alatti időszakot a helyiek többnyire elnyomásként élték meg, ez pedig jelentősen felerősítette a Peruhoz fűződő nemzeti, hazafias érzéseket a városlakók körében. A korábbi függetlenségi harcokban betöltött szerepe miatt nevezik Ciudad Heroicának (‘hősies város’) is. … A visszatérés napját a nemzeti egység ünnepnapjaként tartják számon Peruban.” (Forrás)
A város egy sivatagos síkságon épült fel, amely a körülbelül 1.000 km hosszan a tengerpart mellett elhúzódó Atacama-sivatag része, ma már több, mint háromszázezren lakják. A fenti látképen jól kivehető egy hosszú pálmasor.
Az Alameda Bolonesi pálmasora
A katedrális
Ez az Alameda Bolognesi, a város egyik főútja. „A Caplina-folyó medrére épült 1840-ben, amely ma is az út alatt folyik. A Csendes-óceáni háború idején, 1880-ban, a chilei fennhatóság alatt pálmafákat ültettek, majd 1960-as évek utolsó éveiben a sugárút nagy részét aszfaltozták és modernizálták, az első háztömböket azonban szinte eredeti állapotukban megőrizték (Plaza Colón).” (Forrás)
Ettől egy háztömbnyire található az a hosszan elnyúló, háromszög alakú tér, amelyen a tacnai székesegyház épülete is található. A perui települések túlnyomó többségéhez képest, ahol a főtér négyzetalakú és szinte mindig Plaza de Armasnak (A fegyverek tere) nevezik, itt nem ilyen található.
A Rózsafüzér Boldogasszony katedrális (Catedral de Nuestra Señora del Rosario)
A katedrális homlokzata
A tacnai katedrálist már 1875-ben elkezdték építeni, de a fentebb leírt meglehetősen viszontagságos történelmi időszak miatt végül csak 1954-ben fejezték be és avatták fel. A templomot a környéken bányászott rózsaszínes árnyalatú vulkáni tufából (piedra de cantería rosada) építették, amitől a külső sokkal érdekesebb lett, …
A katedrális főhajója
A katedrális oltára és kupolája
… mint a belső tere, amely eléggé szimplára sikerült.
A főtér
A hosszan elnyúló téren a katedrálison túl is bőven van említésre érdemes látnivaló.
Neoklasszicista díszmedence a tér közepén
A Régi Városháza épülete
Itt nem csak a fenti két képen látható elemekre, a szép díszmedencére (épült 1869-ben) illetve a Régi Városháza épületére gondolok. Utóbbi ugyan neokolonialista stílusa miatt patinásnak tűnik, de nem régi, csak az 1940-50-es években emelték. Ma kulturális központként működik.
A Parabolikus ív (Arco Parabolico)
A Parabolikus ív (Arco Parabolico) Bolognesi és Grau szobraival
A főtér meghatározó eleme, egyúttal Tacna szimbóluma is a tér közepén látható hősi emlékmű, közismertebb nevén a „Parabolikus ív” (Arco Parabolico), „amelyet a csendes-óceáni háború hősei, Miguel Grau admirális és Francisco Bolognesi ezredes tiszteletére állítottak fel 1959-ben. … Az ívet ugyanabból a fajta rózsaszínű kőből építették, amelyből a katedrális is készült. … 2016-ban a Perui Központi Bank forgalomba hozta az 1 solos érmét, amely a parabolikus ívet ábrázolja.” (Forrás)
Tacnába tervezett utazásunk egyik célja az is volt, hogy kicsit többet megtudjunk arról, akiről azt a nagyon hosszú utcát elnevezték, amelyben lakunk Limában. A Tacnában született történész, Jorge Basadre Grohmann egykori otthona is a főtér épületei között található.
A Jorge Basadre Grohmann Házmúzeum
A Jorge Basadre Grohmann Házmúzeum egyik kiállítóterme
Az ún. republikánus stílusban épült házat 1978 óta múzeumként és kulturális központként használják. A Házmúzeumban megtekinthető a történész könyvtára, archívuma, eredeti kéziratai, valamint édesanyja, Olga Grohmann kertje. Ezenkívül a történész életnagyságú szobra is megtalálható benne.
A Basadre Grohmann-emlékkiállítás egy részlete
Basadre Grohmann személyes tárgyai a kiállítás egyik sarkában
„Basadre Grohmann perui történész és történetíró, emellett irodalomkritikus és tudós is volt, politikus, aki fontos közhivatalokat töltött be az oktatás és a kultúra területén. A Perui Nemzeti Könyvtár igazgatója volt. … Ő a szerzője A Perui Köztársaság története című műnek, amelyet a 20. századi perui történetírás legfontosabb művének tartanak, és amelyet 1939-től többször újra kiadott és bővített, 1968-ra elérte a 16 kötetet, és amelyet halála után is folyamatosan újra kiadtak.” (Forrás)
Továbbsétálva
Tacna belső városmagja csak néhány érdekesebb utcából áll, így bejárásuk nem okoz nagy fáradalmat.
A Plaza Mac-Lean, háttérben a Városi Színház
A Városi Színház homlokzata
A főtértől pár perc sétára található egy másik tér, a Plaza Mac-Lean, amely „Guillermo Mac-Leanről kapta a nevét, aki ‘az utolsó perui polgármester volt a chilei megszállás előtt’, mivel túszként ajánlotta fel magát, hogy megakadályozza Tacna városának bombázását az Alto de la Alianza-i csatában elszenvedett vereség után.” (Forrás) A tér egyik meghatározó épülete a Városi Színház, amely az 1859-es alapítása óta számos felújításon és rekonstrukción esett át, de ma is színházként működik.
A főtértől délre indulva pedig eljutunk a Mozdonypark nevű térre, ahol meg is nézhetjük a térnek nevet adó „kávédarálót”.
A Tacna–Arica vasútvonal Baldwin-féle, 3. számú gőzmozdonya (1859)
Ez „az 1859-ben Pennsylvaniában gyártott 3-as számú Centennial mozdony, amely Bolognesi ezredest és a perui csapatokat vezette Morro de Arica védelmére a chilei háború alatt. … A chilei megszállás alatt a mozdony továbbra is összekötötte Tacnát Aricával. 1940-ben beszüntette a működését, később megjavították, és 1977-ben a parkba helyezték át.” (Forrás)
Museo Ferroviario Nacional de Tacna
Innen már csak pár száz méterre található Tacna Nemzeti Vasúti Múzeuma. Peruban sosem volt kiterjedt, az országot összefüggően lefedő vasúthálózat, a korábbi vonalaknak is csak egy része működik még. Ezért is gondoltuk, hogy érdekes lesz itt körüljárni a kiállítást.
A vasúttörténeti múzeum első terme
Vasúti tematikájú kelet-európai bélyegek tablója
A múzeum ugyan elsősorban a Tacna-Arica vasútvonal történetének szenteli magát, de az első termekben például a világ országainak vasúti témájú bélyegeiből is látható egy válogatás. Köztük a kelet-európai tablón magyar bélyegek is az 1970-es évekből (ld. a fenti fotón a legalsó bélyegsort).
A Tacna-Arica vasútvonal pénztárterme
A Tacna-Arica vasútvonal váróterme
A múzeum egyébként a Tacna-Arica vasútállomás felújított épületében található. A tárlatvezetőnktől megtudtuk, hogy a vonatközlekedés ezen a 62 km-es szakaszon 1856-ban kezdődött. Az állomást 1855-ben építették, 1980-ban pedig történelmi emlékhellyé nyilvánították. A vasútvonal teljes egészében, tehát az Aricában véget érő chilei szakasszal együtt a perui állam tulajdonában van ma is és egészen 2024-ig napi két járattal működött is.
A Tacna-Arica vasútvonal működő motorvonata
A vasútállomás bejárata feletti felújított óratorony
Akkor egy természeti katasztrófa, földcsuszamlás miatt a pálya komoly károkat szenvedett és még nem kaptak a helyiek pénzt a felújítására, de még nem mondtak le végleg a működtetéséről, hiszen „jelenleg ez az egyetlen nemzetközi és a legrégebbi, még mindig üzemben lévő vasútvonal Peruban.” (Forrás)
A vasútállomás peronja
Perui vasútvonalak fotói a kiállításon
A kiállításon látható egy bemutató az összes valaha létezett perui vasútvonalról, valamint néhány gyönyörű régi fotó (ld. fent) egészen elképesztő helyeken épült perui vasútvonalakról is. De nem lenne igazi vasúttörténeti kiállítás, ha eredeti régi járműveket nem lehetne megtekinteni.
Járműbemutató
A mozdonyudvar (Patio de Locomotoras)
Körbe lehet járni a vasútállomás területét, ahol jónéhány régi jármű megtekinthető. Van amelyik már gyönyörűen felújított állapotban látható, de van még bőven olyan is, amelyik még erre vár.
Felújítandó vagonok a síneken
A hátsó traktus felújítandó vagonokkal
Baldwin-féle 2. számú gőzmozdony
A „Pacocha” No. 3. gőzmozdony
A fenti két képen látható mindkét mozdony az USA-ban készült a XIX. sz végén vagy a XX. század első éveiben. Jellegzetes részük az elülső, fából készült ún. szarvasmarha-terelő (cowcatcher), ami sokaknak a régi amerikai némafilmekből (pl. A Generális c. klasszikus Buster Keaton filmből – ld. 23:25-től) is visszaköszönhet.
Chevrolet sínautó
Egy 1929-es Chevrolet AC International Sedan személyautóból átalakított sínautó
A fenti első képen egy ritka, fából készült autocarril (sínautó vagy vágánygépkocsi) látható, amelyet átalakított autómotor hajtott. A múzeumban több ilyen Chevrolet és fa felépítményű sínautó található, amelyeket egykor a vasúti vezetők, ellenőrök vagy kiemelt tisztviselők gyors szállítására használtak a Tacna és Arica közötti vonalon. Az 1920-as és 30-as években elterjedt gyakorlat volt, hogy megbízható amerikai autókat alakítottak át síneken való közlekedésre.
Baldwin-féle gőzmozdony 1914-ből
A Baldwin-féle gőzmozdony fűtőtere
A gyűjtemény egyik legjobb állapotban megőrzött darabja az Alco (Baldwin típusú) 2-8-0 gőzmozdony, amelyet 1914-ben gyártottak az Egyesült Államokban. E cikk nyitóképén is ennek a mozdonynak az ún. füstszekrényajtaja látható.
Baldwin-féle 2. számú gőzmozdony, amely az Ilo-Moquegua vasútvonalon közlekedett
A fenti képen látható mozdony (amit egy másik képen feljebb már megmutattam) pedig nem a Tacna-Arica vonal ereklyéje, hanem egy közeli, de végül 1964-ben megszűnt másik vonalé. Ez volt az Ilo és Moquegua közötti, 98 km hosszú, 1873-tól működtetett vasútvonal, amelyet a csendes-óceáni háború pusztítása után újraépítettek, de a Moquegua és Tacna között az 1960-as években megnyitott új autóút konkurrenciája miatt végleg bezártak.
Helyi specialitások
A következő részben taglalt témákhoz mondhatnám átkötésként, hogy ennyi séta után megéheztünk (ami persze igaz is), de sokkal inkább az köti össze a most következő fotókat, hogy milyen helyi sajátosságokkal találkoztunk, amíg Tacnában tartózkodtunk.
Vulkánkövön sütött húsok egy helyi étteremben
Kóstoló a helyi édességből, a kukorica-tortából (Pastel de chocló)
A fenti két kép a helyi gasztronómia különlegességeiből két példa. Az elsőn látható, vulkánkövön sütött húsokba tűzött zászlócskákat figyelmesen megnézve látható, hogy háromféle hússzeletet tálaltak: marhát, disznót és alpacát, köretként pedig kinoából készült salátát kaptunk.
A Pastel de choclo fogalma Peru több különböző vidékén is ismert, de itt ezt nem kukoricaalapú, köretnek szánt ételként tálalják, mint pl. Erdélyben a puliszkát, hanem a kukoricaliszthez tejet, vajat, cukrot adva, pörkölt mogyoró- és csokoládédarabokkal, mazsolával, őrölt fahéjjal és ánizzsal keverve és megsütve, édességként.
„Beadványkészítő” utcai standja
Mariachi-szerenád a reggeli órákban
Két érdekes jelenetnek is szemtanúi voltunk a városban. Az egyik utcasarkon láttuk, hogy egy férfi odatelepült egy pici asztalkával és egy mechanikus írógéppel, amelyen az ügyfele számára (gondolom) valamiféle hivatalos beadványt szerkesztett (ld. fenti első fotó).
Az egyik reggel pedig egy másik utcasarkon egy épp szerenádot adó, minden bizonnyal a férj megrendelésére játszó (egyébként Mexikóban jellemző) mariachi együttesre figyeltünk fel. Hallgassuk csak:
Videó: Bács Edit és Gosztonyi Gábor
Ünnepi felvonulás
Nem tudtuk odaérkezésünk előtt, de a helyszínen hamar kiderült, hogy pont ott-tartózkodásunk idején tartják az év legnagyobb ünnepségsorozatát, Tacna Peruhoz e cikk elején leírt visszatérésére emlékezve. Ez egy kb. egyhónapos programsorozat, amely szinte minden napra tartogat egy-egy programpontot. Ezek közül két utcai felvonulást (pasacalle) is láttunk.
Lehet, hogy egyszer erről a témáról egy külön cikket is írok, mert már annyi helyen láttunk Peruban ilyeneket és az a tapasztalatom, hogy a peruiak imádják ezeket a felvonulásokat. Addigra megpróbálom azt is megérteni, mi ennek a töretlen és szinte határtalan lelkesedésnek az oka. Most csak arról mutatok néhány fotót, amelyiket az egyik este kísértünk végig.
Helyi viseletekben felvonuló táncosok
Helyi viseletben felvonuló táncosok
Ezen alkalommal helyi viseletekbe öltözött táncosok, féfiak és nők, fiatalok és idősebbek vonultak fel …
Helyi viseletben felvonuló táncosok
Helyi viseletben felvonuló táncosok
… az őket kísérő rezesbandák zenéjére.
Helyi viseletben felvonuló táncosok
Helyi viseletben felvonuló táncosok
A táncosok közösen betanult egyedi koreográfiával lépkedtek végig az utcákon, láthatóan nagyon élvezve az eseményt.
Nézzük meg ezt élőben is:
Bortermő vidék
A programunkba belefért még, hogy tapasztalatot szerezzünk a város környékén termelt borokról is. Eljutottunk egy pincészetbe, …
Mural (falfestmény) a Sobraya nevű pincészet falán
Egy régi bortartó edény a pincészet udvarán
… ahol fehér és vörösbort, illetve piscot is termelnek. Ez utóbbiról, Peru nemzeti italáról már korábban írtam egy hosszabb cikket, így most csak azt említem meg, hogy ezen a vidéken is készül ez az italfajta, de azt hivatalosan nem engedélyezik „pisco” néven árusítani. Ez a név csak az Ica-völgyből eredő italoknak van fenntartva.
Boroshordók a Sobraya nevű pincészetben
Kóstolás a Sobraya nevű pincészetben
A pincészetben először elmesélték a pincészet történetét, majd természetesen meg is kóstolhattuk a végeredményt, a különféle ágyaspálinkákat, fehér- és vörösborokat, piscofajtákat. A pisconak én nem vagyok nagy szakértője, de úgy találtam, hogy legalább olyan jó minőségből kaptunk kóstolót, mint amilyeneket az Ica-völgyben ittunk.
Kőből kirakott emblémák a Tacna-környéki dombokon
Petroglifos de Miculla
A szőlőtermő domboktól nem messze láttunk még egy érdekességet. Ez a Miculla nevű, Tanához közel eső falu mellett egy kb. 16 km2-es régészeti terület, ahol sziklarajzokat találtak.
A múzeum bejárata
A függőhíd
Ezt a területet egy külön a sziklarajzokat az eredeti helyükön bemutató, négy órás gyalogtúrával körbe lehet járni. Nekünk ennyi időnk nem állt rendelkezésre, de egyébként se lett volna igazán kedvünk tűző napsütésben, harminc fokban végigbandukolni a sziklás pusztában. Így beértük a területre vezető kisebb függőhídon átkeléssel, majd néhány sziklarajz megtekintésével az azokról való tudnivalók összefoglalásnak meghallgatása után.
A régészeti lelőhely bevezető sétányai
„A Miculla sziklarajzok különböző történelmi időszakokból származnak, némelyik a mezőgazdaság előtti időkből, mások pedig a mezőgazdaság jelenlétét mutatják. Úgy vélik, hogy körülbelül 1500 évesek, bár egyesek az i.sz. 500-tól egészen az 1445-ig terjedő időszakra datálják őket. …”
A régészeti lelőhely dombjai
Sziklarajzok
„… Vannak naturalisztikus, mágikus-vallásos és mindennapi élettel kapcsolatos ábrázolások, mindegyiket mészkőbe vagy szilícium-dioxid-kőzetbe vésték, kaparással vagy kalapálással formálva. Az emberi alak a fő elem, állatokra vadászva, botokat tartva, fejdísszel díszítve, táncolva, hangszereken játszva jelenik meg, és szinte mindig profilból látható. …”
Sziklarajzok
Sziklarajzok
„… A táncosokat mozgás közben ábrázolják, és mindig tollas fejdísszel díszítik őket. Tutajok evezés közbeni ábrázolásai is megtalálhatók. Figyelemre méltóak az állatos jelenetek is, amelyek között felismerhetők szarvasok, guanakók, vikunyák, macskafélék, rókák, kiterjesztett szárnyú madarak, kígyók és gyíkok. Ezek az ábrázolások néha az állatok szemét is magukban foglalják. Kaktuszok, virágok és kukoricatermés alakjai is megjelennek.” (Forrás)
A következő cikkben a chilei Aricában tett kirándulásunkról fogok írni.
