Tiahuanaco – egy preinka kultúra központja Bolíviában
Történt: 2019. április
A bolíviai fővárostól, La Paz-tól egy órányi buszozással lehet eljutni erre a lenyűgöző régészeti lelőhelyre, amit az eredeti ajmara nyelven Tiwanakunak neveznek, de ma már inkább Tiahuanaco-nak írják. A Titicaca tóhoz kapcsolódó, közel 4.000 méteres tengerszint feletti magasságban, Peru és Bolívia határvidékén elterülő fennsík területén találhatóak ennek a vallási és kulturális központként szolgáló városnak a romjai.
A település rejtélyeit még nem fejtették meg
„A város a virágkorát 400–900 között élte, kis mezőgazdasági településből fejlődött birodalmi fővárossá. Különleges kidolgozottságú diorit, bazalt, andezit és mészkő építményei – templomai, terei – a megalitikus építészet remekei. A mai látogatót megdöbbentik e nem emberi léptékű, gigantikus kőtömbök, melyek még romos állapotukban is lenyűgözőek. …



„A legelfogadottabb álláspont szerint a tiahuanaco kultúra kezdetei az i.e. 1200 körüli időszakra tehetők, mivel akkoriban már az itt élők öntözéses földművelést alkalmaztak. Tiahuanaco városa ekkortájt egy lehetett a Titicaca-tó mentén kialakuló települések között. A tópartot végig templomok romjai és kisebb nagyobb szentélyek szegélyezik, mert az Andok-beli népek hite szerint a Teremtő a tó vizéből emelkedett ki, hogy megformálja a földet és az első embereket. Az i. e. 1. évezred folyamán alakult ki a jellegzetes kőépítkezési stílus, amelyet süllyesztett udvarosnak neveznek.”
A terület bejáratánál rögtön egy kis múzeum fogad, amelyben némi áttekintést kapunk a korszakról, …


… és láthatunk gyönyörű kerámiákat is a korszakból. Itt van elhelyezve a lelőhely legérdekesebb tárgya is, …



… a 20 tonnás, 7,2 méter magas faragott Pachamama monolit. A régészek még nem tudják, vajon az akkori eszközökkel hogyan sikerült ezt a homokkőtömböt a eredeti, vagy 10 kilométernyire innen lévő bányászati helyéről idehozni.
A múzeum egyik falán látható az alábbi táblázat is, amelynek segítségével könnyebben lehet a tiahuanaco kultúrát elhelyezni az általános kultúrtörténetbe.

Kincsvadászok rombolása
„A terület épületeinek jelentős része igen rossz állapotban van, mivel már közvetlenül Tiahuanaco bukása után megkezdődött a terület kifosztása és felásása, amit kincsek után kutatva, hozzá nem értő módon végeztek. A rombolás a spanyol megszállás alatt és a gyarmati időkben is folytatódott; a 19. század és a 20. század elején már a köveket is elvitték innen magánépítkezésekhez, és a romos maradványokat katonai éleslövészeti gyakorlatok célpontjaként is használták.”

Tiwanaku látogatható részei
Számomra a régészeti lelőhely legérdekesebb része a „félig föld alatti templom” objektuma volt, amely „egy tető nélküli templom, teljesen nyitott, csupán falakkal és mesterséges emelkedőkkel körbevett, süllyesztett építmény; 1,8 méter mély, függőleges falakkal határolt, 12 méter hosszú és 9 méter széles udvarszerű terület. Kváderkövekkel burkolt falait 48 magasabb és durvább kidolgozású vörös homokkő oszlop töri meg. A falakon körben, különböző magasságban kőfejeket láthatunk, melyek kiállnak a fal síkjából. …
… A faragott kőfejek azt a szokást szimbolizálják, hogy a legyőzött ellenség fejét a templomokban közszemlére tették.”
Fölfelé álló kövek
„Az Akapanától északra, a félig föld alatti templomtól nyugatra terül el a tiahuanacói megalitikus építészet másik lenyűgöző alkotása, a Kalasasaya (’fölfelé álló kövek’): egy monolitok által körülvett 135×130 méteres magasított, négyzetes tér. Trapézszerű kőtömbökből álló falába szabályos közönként hatalmas, őrszerű monolitokat állítottak. Ezek egyikének magassága 7,5 méter, súlya körülbelül 10 tonna, de a többi is több mint 3,5 méter magas. …
… A tudósok véleménye mára általában véve megegyezik abban, hogy az építmény fejlett égi obszervatóriumként funkcionált. A falakban talált struktúrák (sőt valójában maguk a falak is) a jelek szerint különféle csillagcsoportoknak megfelelően épültek, és úgy tervezték őket, hogy megkönnyítsék a Nap nyári, téli, őszi és tavaszi kitéréseinek mérését.”
Ezen a helyen több, a múzeumban található hatalmas monolithoz hasonló, de sokkal kisebb kőszobor is található, …
… amelyek igen gazdagon vannak díszítve. Ez a helyszín valószínűleg nagyobb események helyszínéül is szolgált. Ezt támasztják alá azok a terület szélén látható kőtömbök, amelyekbe érdekes alakú lyukakat faragtak. Idegenvezetőnk bemutatta, hogy ha valaki ezek mellett álva beszélt, annak hangja messzire elhallatszott.
A Napkapu
„Kalasasaya északnyugati sarkában áll a hatalmas, egyetlen (mára kettétört), szürkészöld andezittömbből faragott 3,75 méter széles, 3 méter magas és 45 centiméter, vastag Napkapu, amit európai kutatók fedeztek fel a XIX. század közepén. Keleti homlokzatán, a kapunyílás fölé vésett úgynevezett naptárfríz a sugaras fejű Virakocsa napistent – a világ teremtőjét, minden ember ősapját – ábrázolja. …
… A domborművön látható szigorú isten éppen leparancsolja a tüzet a mennyből. Kezeiben két, sasfejben végződő botot tart, nyakékét pumafejek díszítik. Alakját lapos, reliefszerű mező öleli körül, Virakocsa felé forduló sematikus mintákkal. A domborművön Virakocsa fejét koronázó sugarakon 12 arc formálódik ki, és az istenalakot körülvevő 3×8-as elrendezésű, geometrikus mintában 30 további futó, vagy térdeplő figura látható. …
Néhány tudós úgy véli, hogy naptári funkciója van – a 12 hónapot és a hónapok 30 napját jeleníti meg. Egyesek a kőbe vésett motívumok között elefántfej ábrázolásokat is látni vélnek. Ez azért váratlan, mert az Újvilágban ebben az időszakban nem voltak elefántok. Az egyetlen elefántszerű faj a Déli-Andokban az úgynevezett Cuvieronius volt, amely i. e. 10 000 körül kihalt.”
„Megoszlik a tudósok véleménye, hogy Tiahuanaco városa fénykorában mekkora lakosság élt. Egyesek szerint i. sz. 1000 körül a város lakossága 115.000 volt, a környező vidéken pedig további 250.000. Sokak számára ezek a számok nagyon magasak. Valószínűbb, hogy a város a csúcson húsz-harmincezer fős lakosságszámot ért el. Ez a kultúra, a Tiahuanaco Birodalom kiterjesztette fizikai területeit körülbelül 600 000 km²-re.” (Wikipedia spanyol nyelvű cikke)