Tikal – maja piramisok az őserdőben
Történt: 2024. október
Régóta vonzzanak minket az ősi civilizációk, szeretünk olyan helyeken megfordulni, ahol akár többezer éves emlékei vannak az emberi tevékenységnek. Ezek közül is azok az igazán érdekesek, amelyek hirtelen megszakadtak vagy a körülmények hatására gyökeresen átalakultak.
A maják kulturája is ilyen. Néhány mondat a Wikipedia idevágó oldaláról:
„A maja civilizáció közép-amerikai prehispán civilizáció, amelyet a maja népek fejlesztettek ki és a Kolumbusz előtti Amerika legfejlettebb kultúrája volt. Azon a területen fejlődött ki, amely ma Mexikó délkeleti részét, egész Guatemalát, Belizét, valamint Honduras és El Salvador nyugati részeit foglalja magába.
A kifejlett írás, művészet, monumentális építészet, matematika, csillagászat és orvostudomány terén elért eredményei vetekedtek az ősi Egyiptom és a hellén kultúra virágkorának eredményeivel. Matematikusaik már akkor feltalálták a ‘nulla’ fogalmát, valamint a számok helyiértékének jelentőségét, amikor az európaiak még a római számokkal küszködtek. Képesek voltak pontosan mérni az időt, és az olyan csillagászati eseményeket, mint a nap- és holdfogyatkozások, évszázadokra előre is ki tudták számolni.
2016-os felfedezés alapján az egykori civilizáció városai a csillagképek legfényesebb pontjai szerint jöttek létre. Még napjainkban is találnak növényzettel benőtt új piramisokat a dzsungelben, és a LIDAR-t használó régészek olyan ősi utakat azonosítottak, amelyek a maja városokat kötötték össze, és egykor létező hatalmas városok nyomait fedezik fel, amelyekről eddig nem tudtak. Kiderült, hogy a maja civilizáció nagyobb és fejlettebb volt, mint azt korábban gondolták.
A maja civilizáció elpusztult ugyan, de a népcsoport leszármazottai ma is élnek, több mint 6 millió ember, akik több mint huszonnyolc maja nyelvet beszélnek, és zömmel ugyanazon a területen élnek, mint az őseik.”
Guatemalai útitervünk egyik sarokköve volt, hogy márpedig az őserdő közepén talált maja romokat, Tikalt mindenképp meg kell nézni.
Flores – a kiindulópont
Először természetesen Guatemalába kell eljutni, hogy azután valamelyik pici légitársaság nem mindennap közlekedő járatával elindulhassunk a Tikalhoz legközelebb eső településre. Ez Flores, vagy inkább San Benito, ugyanis ez a két település a Petén Itza tó partján már régen egybeépült.
A turisták viszont csak Florest keresik fel, annak is azt a részét, amely a tóban lévő egyik szigetre épült meg és egy állandó gáton „száraz lábbal” is megközelíthető.
Flores szigetének látképe a repülőről
A sziget sűrűn egybeépült házaiban nagyjából 15.000 fő él, elsősorban a turistákból, akiket megfog a csendes nyugodt miliő. A klíma már abszolút trópusi, vagy 95%-os páratartalommal, ami azzal jár, hogy bármely pillanatban nyakadba szakad egy trópusi eső.
Flores egyik utcácskája
A főtér, középen az épülő karácsonyfával
Mi is körbejártuk a szigetet – nem kell hozzá két óránál sem több – de sok említésre méltót nem fedeztünk fel. Hacsak azt az érdekességet nem említem, hogy a városka főterén épp (természetesen mű)karácsonyfát építettek, amelynek csúcsdíszéül egy kakasfejet tettek fel. Éppen egy olyat, amely azonos a Gallo (kakas) nevű guatemalai sörmárka logójával. Csak nem a sörgyár szponzorálta a karácsonyfát?
Tikal innen 63 km-es autózással közelíthető meg, de az odavezető út legalább felét már az őserdőben épített úton lehet megtenni. Itt már nincsenek települések, sőt ez már a Tikal Nemzeti Park körbekerített területe. Ezt már őrzik is, így amikor beléptünk a területre, kérték az előre, meglehetősen nehézkesen megvásárolt belépőjegyünket.
A következő 20-30 kilométeren keresztül már minket is elfogott az abszolút dzsungel-fííííling. Erre az útközben látott közlekedési táblák csak ráerősítettek.
Jaguár-veszélyre figyelmeztető tábla
Fehérorrú koati-veszélyre figyelmeztető tábla
Kígyó-veszélyre figyelmeztető tábla
Egyébként gyűjtöm az efféle ritka közlekedési táblákat a világ minden részéből, egyszer talán összerakom ezek fotóit egy albumba és kiteszem a honlapra… 🤣🤣🤣
Végül megérkeztünk a régészeti lelőhely bejáratától alig pár száz méterre épült szállásunkra. Sűrűn kémleltük az eget, vajon milyen szerencsénk lesz az idővel másnap, amikor felkeressük a tikali piramisokat. Esélytelen volt kitalálni, hiszen láttuk már, hogy akár 10 perc múlva is a korábbi ellenkezőjét lehet megtapasztalni.
Hajnali túra
A tuti megoldás csak az lehetett, hogy mindketten betettük a zsákunkba a poncho-esőkabátot. Mint kiderült, jó döntés volt. Ez tök sötétben, hajnali fél négykor, amikor gyülekeztünk a túravezetővel megbeszélt helyen, még nem volt teljesen egyértelmű. Akkor épp nem esett.
Azért keltünk ilyen korán, mert a normál belépő mellett létezik két más lehetőség is. Lehet napkeltére és napnyugtára is jegyet váltani. Mi az előbbit választottuk „ha lúd, legyen kövér” alapon. Vettünk már részt ugyanis hasonló túrán, mégpedig Indonéziában, Borobudur templomát láttuk így és fantasztikus élmény volt, majd egyszer erről is írok itt a honlapon.
Tehát elindultunk a koromsötétben egy-egy fejlámpa segítségével a romok közé. Majd körülbelül 20 perc séta után túravezetőnk, aki maga is maja leszármazott, megállított minket és a lámpáját a környékre irányította.
Varázslatos érzés volt a romok sziluettjeit felfedezni.
Majd arrébb mentünk vagy 100 métert és csupán a két velünk hozott kis lámpa fényénél elénk tárult az egyik templompiramis, a Hold Temploma.
Ez természetesen csak a bemelegítés volt, hiszen a (még mindig) sötétben szinte alig láttunk valamit. Vezetőnk pedig elvitt minket egy sok-sok fokból álló falépcső aljára, majd elköszönt tőlünk az egy óra múlva várt viszontlátásig. Mi pedig felbaktattunk a lépcsősor tetejére, az egyik tikali piramis tetejére, ahonnan reményeink szerint majd a napkeltét fogjuk látni.
Vártuk a Napot
Ezek a remények persze nagyon hiúak voltak, hiszen éreztük már indulás óta, milyen hatalmas pára van körülöttünk.
Ahogy egyre hajnalodott és kezdett a minket körülvevő világ kirajzolódni, láttuk, hogy reménytelen, a napkeltét aznap biztosan nem fogjuk látni. Az élmény mégis maradandó, mert ülni a piramis tetején az őserdőben a hajnali csendben nem egy utolsó érzés. Utólag megtudtuk, hogy az ún. IV. templom, a 72 méter magas Kétfejű Kígyó Temploma tetején ültünk.
Milyen lehetett, amikor még a teljes területet befedte az őserdő?
Egy még feltáratlan építmény a föld alatt
Túravezetőnk segítségével ezután ha nem is napfényben, de legalább világosban körbejártuk a régészeti terület egy kis részét. Csak egy kis részét, ugyanis egyrészt hatalmas a terület, kb. 60 négyzetkilométernyi, ebből is az ún. belső városmag kb. 6 km2. Másrészt még nagyon nagy része ennek is megtisztításra és feltárásra vár.
Felfedezzük mi is magunknak
Bár már röviddel az 1840-es években történt újrafelfedezése után, 1848-ban megtörtént az első tudományos igényű kutatómunka a területen, a lényegi feltárás nagyjából az 1950-es évektől kezdődött meg, azóta több szakaszban folytatódott. Ma is nagy vita van arról, vajon mi a fontosabb? Megtartani a romokat már újra benövő élővilágot (ami persze károsítja a romokat) vagy minél alaposabban feltárni a romokat (ami persze az élővilágot károsítja).
Ezt a kettősséget tükrözi az is, hogy Tikal romjai voltak az első régészeti lelőhely, amelyet 1979-ben a Világörökség részévé nyilvánítottak , és egyben az első vegyes (ökológiai és régészeti) világörökségi helyszín a világon.
Ami a helyszínen a sűrűn benőtt növényzet ellenére is jól érzékelhető, milyen monumentális léptékű építkezézés folyt itt évszázadokon keresztül. Ismét elővettem a Wikipediát és idézek néhány fontos megállapítást a Tikal-ról szóló cikkből:
[Tikal már a preklasszikus korban (i.e. 2000 – i.sz. 250)] „is jelentős település volt, de messze elmaradt a kor nagyvárosától, El Miradortól. A későbbi nagy építmények elődei gyakran ebből a korból származnak. Az északi akropolisz templomegyüttes építése már i. e. 350 körül elkezdődött. …
„A település 8. századi fénykorában egyike volt a maja civilizáció legfontosabb központjainak. Tucatnyi vörös piramis emelkedett a 60 ezer lakosú város fölé. A tikali dinasztia 33 uralkodóból állt, történelme 8 évszázadra nyúlt vissza, sorsa a több maja központhoz hasonlóan a dicsőség és bukás között váltakozott.”
A Gran Plaza
„A hely jelentős épületek százainak ad otthont. A hat hatalmas lépcsős piramis tetején templomok vannak. Ezek a késői 7. század és a kora 9. század között épültek.”
A Nagy Jaguár Temploma
A Hold Temploma
„Tikal 1. számú temploma (más néven ‘Ah Cacau (vagy a Kakaócserjék Urának) Temploma’ vagy a ‘Nagy Jaguár Temploma’) 695 körül épült; a Hold Temploma 702-ben. A legnagyobb templompiramis (vagy a Kétfejű Kígyó Temploma) 72 méter magas és 720-ra datálják.
A városban királyi paloták is megtalálhatók, továbbá van néhány kisebb piramis, paloták, lakóhelyek és feliratozott kőemlékművek. Még egy olyan épület is látható, mely valószínűleg börtön lehetett, mert eredetileg fa rácsok voltak az ablakokban és ajtókban. Van továbbá hét pálya is, ahol a mezoamerikai labdajátékokat játszották.”
Túravezetőnk megmutatott az egyik piramisban egy járatot, amit a régészek hoztak létre, hogy feltárják a piramis belsejét. Tikalban csak egyetlen olyan templomról tudnak eddig, amelyben sírokat találtak.
„2018-ban a PACUNAM kezdeményezés feltérképezési tanulmányokat végzett Tikalon a LIDAR (Light Detection And Ranging) szkennelési technikával, hogy digitálisan távolítsa el a maja várost rejtő fákat. Ez több mint 12 000 városi építmény felfedezéséhez járult hozzá Tikal térségében, vagyis 8 000-rel többhöz, mint azt a LIDAR alkalmazása előtt becsülték.” (Wikipedia)
Stukkók és sztélék
„A platformokra lépcsők vezettek, és oldalaikat mészkőstukkóból készült maszkok borították, …
A 33-as templom alépítményét díszítő stukkómaszk
… melyek különböző isteneket ábrázoltak”
Tikalban nagy mennyiségű sztélé („faragott, vésett jelekkel vagy feliratokkal, gyakran ábrázolásokkal is ellátott nagyméretű kőtábla, kő- vagy ritkábban faoszlop, melyet többnyire emlékműnek vagy síremléknek emeltek”) is fennmaradt.
Ezek egy részét az eredeti helyükön felállították, …
Fotó: Bács Edit
Fotó: Bács Edit
Fotó: Bács Edit
Fotó: Bács Edit
… de a legszebbeket inkább bevitték a romváros területén 1962-ben felépített múzeumba. Ezekből látható a négy fenti kép ízelítőül.
A gyönyörűen faragott köveknek két formája létezett, egy álló tábla illetve egy korong alakú fekvő forma. Mindkét típuson megtalálhatók a figurális ábrázolás mellett a maja hiroglíf írásjelekkel készült feliratok is.
Fotó: Bács Edit
Ez az írás „képjeleket, szótagjeleket és fonetikus jeleket egyaránt tartalmaz. Mára a rendelkezésre álló maja szövegek 90%-át elfogadható pontossággal el tudják olvasni.”
A cikk elején említettem, milyen jó döntés volt az esőkabátjainkat magunkkal vinni. Ez olyannyira igaz, hogy nagyjából attól kezdve, hogy lekászálódtunk a Kétfejű Kígyó Temploma tetejéről, eleredt az eső és kisebb nagyobb intenzitással szinte egyfolytában esett. Ennek és a következő képnek az elkészítésekor …
… gyakorlatilag ÖMLÖTT az eső. De egy régóta mondogatott saját találmányú „bölcsességgel” nyugtattam magam, ami úgy szól, hogy „fotózni akkor kell, amikor ott vagy!” – értsd: egy utazás során nem tudod megválogatni a fotózás ideális időpontját, akkor kell kattintanod, amikor épp arra jársz, legyen bármennyire is alkalmatlan épp az időpont.
Vagy talán mégse?
Kijöttünk a romvárosból, vissza a szállásra reggelizni, majd a szobánkban kezdtük szárítgatni a ronggyá ázott ruháinkat. Ekkor nagyon lassan kezdett elállni az eső, majd annyira felszakadozni a felhőzet, hogy a nap is kisütött. Maradt még egy óránk, hogy a repülőjárathoz visszaszállító kisbuszunk megérkezzen.
Bogi úgy döntött, ő ezt az órát a múzeumra szánja (ezért születtek meg a fenti sztéléfotók is), engem pedig nem hagyott nyugton, mennyire komor képeket sikerült csak készíteni a romvárosban, …
… így nekiduráltam magam és visszamentem! Az elején még várnom kellett egyes fotók között arra, hogy újra és újra kisüssön a nap, …
… de a végén a türelem csak meghozta gyümölcsét.
Gyorsan végigrohantam néhány már korábban lefotózott helyen, de ugye mekkora a különbség? Bizony 5 óra is eltelt közben.
Most annak is volt értelme, hogy az egyik maja lakóépület maradványairól is készítsek képet (kívülről és belülről, ld. fent).
Ezeket a napfényes képeket nézve az jutott csak eszembe, hogy …
… tényleg a kivétel erősíti a szabályt?
