Huacachina
– kalandok egy igazi oázisban
Történt: 2019. április
Már jónéhány sivatagban volt alkalmam megfordulni (ld. pl. az Atacama-, a Namíb- vagy a Chalbi-sivatagban), de azt sosem gondoltam, hogy az első „klasszikus sivatag”-i élményem épp Peruban lesz. Klasszikus abban az értelemben, ahogy az átlagember egy sivatagot elképzel: csak homok és dűnék amerre a szem ellát.
Ahol pálmafák veszik körül az oázist és ahol olyan képeket tudsz készíteni, hogy aki látja, visszakérdez, „hogy-hogy ez nem Afrika?”
2019-ben, amikor egy háromhetes Peru-Bolívia túrát tettünk, a programba beiktattuk ezt az állomást is. Limától délre, 300 kilométernyire található a Huacachina nevű falu, ami egy oázis mellé települt. Amikor ott jártunk, még én sem tudtam, hogy ez az oázis is része az Atacama-sivatagnak, ami egy kavics- és homoksivatag Chile és Peru területén 1.000 km hosszan.
Amerika oázisa
„Mivel az amerikai földrészen nagyon kevés oázis van, ezért Huacachinát El Oasis de América, azaz ‘Amerika Oázisa’ néven is emlegetik. A falut minden irányból magas homokdűnék veszik körül. A középen található tavat földalatti vízfolyások táplálják.” (Forrás: Wikipedia)
Ez a helyszín évtizedek óta Peru egyik legnépszerűbb turista-célpontja. Két elég extrém dolgot lehet itt kipróbálni: homokjáróval szlalomozni a homokdűnék között, a dűnéken pedig homokdeszkázni.
Természetesen mindkettőben mi is részt akartunk venni.
Az egész egy két-háromórás kaland késő délután, amikor már nem olyan forró sem a nap sem a homok. A homokfutók (buggyk) számolatlanul állnak rendelkezésre a rengeteg odacsődülő, leginkább 20-30 év közötti turista számára.
Miután találtunk magunknak egyet és befizettük a tarifát, már indult is a menet, neki a dűnéknek. És az egész onnantól PONT OLYAN VOLT, mint amilyennek előtte elképzeltük. SZUPER!!!
Csak a kamerámat kellett jókor nyomkodnom …
… mert a látvány …
… minden szempontból …
… pazar volt.
Itt legfeljebb 3 perc után már egyáltalán nem tudod, hogy merről merre is kellene menned, honnan is jöttünk, melyik dombnál kellene jobbra vagy balra fordulni.
A homokba pedig simán bele is lehet ragadni egy ilyen homokjáróval (láttunk ilyet), ha valaki nem a megfelelő ütemben vezeti. Nem véletlenül csak a helyszínt jól ismerő helyi sofőrök mellé lehet beülni.
A fények és a formák összjátéka …
… tényleg gyönyörű, …
… nehéz vele betelni.
Nézzük meg ugyanezt mozgásban:
Videó: Bács Edit; Zene: Giulio Cercato – Out of the ordinary
Sandboarding
Legalább ilyen izgalmas a homokdeszkázás (sandboarding). Ez alapjában csak annyiban különbözik a hódeszkázástól (snowboarding), hogy itt nincs közben olyan hideg 🤣🤣🤣. Először egy olyan terepre vittek, ahol egy kis lejtőn mindenki kipróbálhatta, milyen ez az egész.
Aztán továbbmentünk a nagy lejtőkre, …
… ahol már igazi lesiklásra is volt lehetőség.
Naná, hogy Bogi is kipróbálta, én pedig megörökítettem az eseményt.
Videó: Bács Edit és Gosztonyi Gábor; Zene: Giulio Cercato – I Like It, Like It
A nap utolsó sugarai
Már meglehetősen alacsonyan járt a nap, amikor a deszkások még a dombokon csúszkáltak.
Én inkább kihasználtam a nap utolsó fényeit, …
A lenyugvó Nap pedig csavart még egyet a látványon.
Mielőtt még teljesen besötétedett volna, visszaindultunk az oázishoz, így még épp elkaptuk a „még-nincs-teljesen-sötét-de-már-égnek-a-lámpák” pillanatát.
