Négy kalandos nap Oxapampa környékén (4/4)
– kávéültetvényen Villa Ricában
Az előző rész itt olvasható
Történt: 2023. november
Villa Ricában is faház volt a szállásunk, amelynek kertjében a vidéken honos orchideákból is láttunk néhányat.
Szállásadónk pedig felhívta a figyelmünket egy páfrányfajtára, amelynek összecsukódnak a levelei, ha hozzáérünk.
Ez a vidék is a dzsungel, az esőerdők pereme, nem véletlenül zuhogott itt is szinte egész éjjel.
Amikor a nagyjából hétezer fős városkába indultunk reggelizni, még erősen esett.
Villa Ricát is osztrákok és németek alapították, mint Oxapapmpát (ld. erről a második részben), de amikor kiderült, hogy mi magyarok vagyunk, …
… megmutatták a „magyar ház”-at, amelyről annyit tudtunk meg, hogy Tibi (ld a ház falán: „La Casa de Tibi”) és Árpád (a ház elején lógó cégérben) a háború során Magyarországról emigrált felmenőkkel rendelkeznek, de többet nem sikerült kideríteni róluk.
A reggeli során két új tapasztalattal gazdagodtunk. Az első képen egy aji-szósz (ejtsd: ahi) látható, ami egy csípős, chili-szerű zöldségből késztített mártás. Ezt kellett rátenni a frissen olajban kisütött yucca-darabokra és a narancsdarabok levét rácsepegtetni. Mondhatom, isteni volt!
A második képen a reggeli kávénk látható, de nem ám úgy készült, ahogyan eddigi bármelyik kávénk! Ugyanis a csésze mellett látható üvegcse kávéesszenciát tartalmazott, abból kellett ízlés szerint önteni a kihozott csészényi forróvízbe.
Villa Ricában egyébként az égvilágon minden a kávéról szól. Például a kávétermesztésről házak falán dekorációk láthatók, a főtéren pedig egy ötméteres kotyogó szobra fogad.
A főtér és környéke járdái is a kávécserje és -babszemek formáit utánozzák.
Villa Ricába elsősorban azért mentünk, mert kaptunk egy lehetőséget szétnézni egy kávéültetvényen. Ez egy 1925-ben alapított farm, amelyen főleg kávét termesztenek, de kakaót is.
Amikor odaértünk, még vízben állt minden, így megfordítottuk a sorrendet, nem a kávécserjékkel kezdtük, hanem a kávéfőzés tudományával.
A helyszínen körül lehetett tapogatni a régi gépeket (feljebb egy kávépörkölőt, itt egy kávédarálót), és itt is találkoztunk különböző kávéesszenciákkal, amit először még a reggeli alkalmával próbálhattunk ki.
A kávéról és annak minden csínja-bínjáról az ültetvény alapítójának az unokája, Edgar la Torre tartott egy nagyon alapos ismertetőt számunkra olyan kávé iránti szenvedéllyel, amit nem tudtam nem megörökíteni néhány kép erejéig.
Persze arról is volt szó, hányféle módon lehet kávét főzni a csepegtetőstől az ún. French-press (ld. a képen) módszeren át a nagy presszó-gépekig.
Amíg ő magyarázott én kihasználtam a lehetőséget néhány portréra a körülötte figyelő kollégáiról …
… és a hallgatóság egyik tagjáról.
Persze a végén kaptunk kóstolót is a cég kávéjából, …
… majd a gazda körbevitt minket az ültetvény egy részén is.
Itt a kávé áprilisban érik, így mi még csak a zöld bogyókal találkozhattunk.
Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ültetvényen a termesztés során a természetet is a lehető legjobban megőrizzék.
A cserjék között tudatosan nem vágták ki a fákat illetve újakat is ültettek közéjük, ezzel egy ideális egyensúlyt teremtve a természet megőrzése és annak használata között.
Kávécserje-nézés után még észrevettük azt is, hogy a tulajdonos mennyire vonzódik a régi járművek felé, ami persze lehet, hogy családi tradíció, annak maradéka. De láthatóan nagy becsben vannak ezek tartva a telepen.
Ez a német gyártású traktor teljesen fel van újítva, minden bizonnyal aktív szerepe van az itteni földmunkákban is.
Amíg mi itt nézelődtünk, egyszercsak mellénk gördült a tulaj ezzel a 70 éve készült Volvo-val. Mint elmondta, ez nem családi darab, ő néhány éve vette csak meg és hozta ide az ültetvényre.
Amikor látta, hogy fotózom ezt a régi, de nagyon szép járművet, büszkén megmutatta a motort is, milyen jó állapotban van.
Ezzel a kávéültetvénynek és Edgar la Torre-nak is búcsút intettünk.
Villa Ricában ezzel majdnem a végére is értünk a programunknak, de felhívták a figyelmünket, hogy áldozzunk néhány percet még arra, hogy körülnézzünk a helyi temetőben is, mert ott is megtaláljuk magyarok nyomait. Ezt sem volt szabad tehát kihagyni.
Minden kultúrában mások és mások a temetkezési hagyományok, ezt is érdekes figyelemmel kísérni. Itt (ahogy eddig hallottam) nem jellemző a halottak hamvasztása, viszont érdekes, hogy ilyen urnatemető-re emlékeztető formájú sírhelyekbe temetik az elhunytakat. Azt még nem tudom, hogy ezekbe vajon koporsóval vagy hogyan temetkeznek.
Van persze külön parcella azok számára, akik egyedi vagy családi sírhelyekre tartanak igényt. Az egyik ilyen családi sírhelyen mutatták meg nekünk ennek a házaspárnak a sírhantjait. A felirat szerint a férfi Magyarországon született és ráadásul egy igen híres történelmi név viselője volt. A felesége (nevéből ítélve) már perui volt, de a kettőjük történetéről sajnos semmit sem tudok.
A sírokat hol a földbe süllyesztik, hol csak egy kiöntött betonalakzatban a földre helyezik, majd a végén még színesre festik.
A nap hátralévő részébe már csak a Limába 10 órán át tartó visszautazás fért bele, de aki végigolvasta ezt a négyrészes sorozatot, biztosan egyetért velem, hogy nem egy unalmas túra volt.
2023. december 31. @ 9:55
Csodálatos beszámoló, szuper képekkel és videókkal! Nagyon élveztem!
És akkor most mi következik?
Újabb beszámoló? Kiállítás?
Esetleg könyv?, az is jó lenne!
Köszönöm az eddigieket és várom a továbbiakat!
2023. december 31. @ 10:31
Mindig valami más, új vagy régebbi következik. Egy a fontos: minden szombaton egy új cikk / téma.