Karácsony Limában
Történt: 2023. december

FELIZ NAVIDAD, azaz Boldog karácsonyt! Igen ez a téma folyik a csapból hetek óta Limában is. Huszonöt évvel ezelőtt néhány évet Chilében töltöttem, akkor már „hozzászoktam”, milyen is a déli féltekén tölteni a karácsonyt. Ilyenkor ezen a tájon épp a nyár kezdődik, minden nap egyre melegebb van, de a boltokban az eladók Mikulás-sapkában izzadnak. Minden és mindenki a karácsony és az év vége körül forog, hiszen itt ekkor tör ki az iskolai szünidő (Peruban ez 2,5 hónap), a közintézmények is hosszabb „nyári szünetet” tartanak, az emberek pedig már csak a napokat számolják, mikor mehetnek végre hosszú szabadságra.
Bár láttam már „trópusi karácsonyt”, kíváncsi voltam rá, hogy vajon Limában milyen lesz. Az alábbiakban ennek három szeletét mutatom be.
1. Karácsonyi dekorációk
Amerre jártam eddig Limában, mindenfelé nagyon elterjedt szokás, hogy nem csak az üzletekben találkozhatunk vevőcsalogató ünnepi díszítéssel, hanem az itt élők a saját házaikat, lakásaikat is úgy díszítik ki, hogy az az utcán járók számára is látszon.
Mi a San Isidro negyedben lakunk, én pedig egy kicsit bejártam a lakásunk 500 méteres környékét. Az alábbi fotók innen származnak.



A nagy társasházak bejáratánál általában egy előcsarnokba lép be a látogató. Ezekben szinte mindenhol állítanak egy jókora műfenyőt gazdag díszítéssel, a bejáratok üvegajtajára pedig adventi-koszorúra hasonlító koszorúkat akasztanak.


A társasházak előtt többnyire maradt egy falatnyi hely növényeknek vagy csak fűnek, amit nagyon gondosan ápolnak. Ezekre karácsonyi témájú, esténként világító fényű figurákat tesznek ki. Ezek a rénszarvasos, Mikulás-szánkós ábrák elég érdekes kontrasztban vannak az éppen gyönyörűen nyíló virágokkal. Sokszor a (pálma)fákra fényfüzéreket is tekernek, sőt ezek a füzérek nem ritkán még zenélnek is. A mi lakásunkkal szemközti házé például ilyen, amit elég unalmas ötszázadszor hallani egy este a nappalinkban (szerencsére a hálószobába már nem hallatszik be).


Akinek van erkélye, mindenféle bábukat és más díszítéseket rak ki, de a leggyakoribb a Mikulás.


A kis lakások erkélyeit is sokan díszítik ilyen-olyan módon.
Akinek nincs erkélye, az utcára néző ablakát tömi tele fényfüzérekkel és babákkal, akinek meg kertes háza van, a kertjében a fákat dekorálja.
Sok házon, kapun az egyetlen dekorációs elem az adventi koszorút utánzó dísz.
Az eddigiek inkább a szolídabb megoldások voltak. Nem messze tőlünk az egyik ház előtti saját kertben már ez fogadott:
A ház másik oldalán a friss füvön hóember integetett, …
… az innensőn pedig felfújt rénszarvasok húzták a Mikulást, illetve egy másik felfújt darabban a kéményből integetett. Elsőre nem tűnt fel, de aztán figyelmes lettem rá, hogy a figura mozog! Nézzük csak!
Van, aki a kocsiját transzformálja át rénszarvassá:
A karácsony a cégek számára itt is az év legnagyobb eladásokat generáló részét jelenti. Rengeteg olyan kisebb-nagyobb boltot lehet látni, amely nem csak az eladóteret, hanem a homlokzatot is erősen feldíszíti.
A köztereket pedig a nagy cégek a helyi (kerületi) önkormányzatokkal karöltve használják fel márkaépítésre. Az alábbi két kép egy kis kerület, Magdalena del Mar főterén álló installációról készült, a Gloria márka egy nagy helyi élelmiszergyártó cégé.
2. Karácsonyi kellékek vására
Limában nem hallottam még, hogy lenne olyan „karácsonyi vásár”, mint Budapesten vagy más európai nagyvárosban. De valószínűleg nem lenne semmi értelme ilyet létrehozni. Ugyanis városszerte olyan mérhetetlen tömegben vannak kizárólag karácsonyi cikkekre átálló(?) / szakosodott boltocskák, amit máshol eddig még nem tapasztaltam.
Bogi helyi kollégájának, Fernandonak egy bizonyos fajta kötöző kelléket kellett beszereznie, amihez ő a legegyszerűbbnek azt gondolta, hogy a Lima régi részében lévő Mercado Centralt (Központi Piac) keresi fel. Én pedig elkísértem.
Igaza volt, mert ha valahol, hát itt biztosan BÁRMIT és annak ellenkezőjét is be lehet szerezni. A piac központi épületében ugyan elsődlegesen élelmiszert árusítanak, de körülötte SOK UTCÁNYI picike üzlet található, amelyek kínálata szerintem (írd és mond!) 80+%-ban karácsonyi cikkekből áll!!! Én még ilyet, ilyen tömegben sehol nem láttam!
Amikor december elején ott jártunk már javában folyt a karácsonyi mütyűrök árusítása. Volt, aki mozgóárusként próbált megszabadulni a portékájától, volt aki a bodegájában várta, hogy a kedves vevő válasszon a különböző méretű Mikulás-figurákból.
Voltak ugyan a mütyűröknek valamilyen specialzált csoportjára szakosodott boltok is (ld. az előbbi Betlehem-árust), de többségében mindenki mindent, elsősorban karácsonyfadíszeket, …
… mindenféle figurákat, kötözőket, karácsonyi csomagolópapírokat, …
… szalagokat, girlandokat és masnikat árul végtelen mennyiségben.
Ne kérdezd, mert hiába. Itt minden műanyagból van, még véletlenül sem láttam sehol semmiféle terméket, amire azt mondhatnám, köze van a természetes anyagokhoz.
3. Karácsonyi fényözön
Az előbb említettem már Fernandot, akivel hetekkel korábban megbeszéltük, hogy elvisz minket Santiago de Surcoba, Lima egy másik városrészébe megnézni a városszerte híres surcoi karácsonyi fényeket.
Már csak öt nap volt hátra karácsonyig, amikor késő délután odaautóztunk. Surcóban van ugyanis a Monte Umbroso utca, amely arról lett híres, hogy az itt lakók minden karácsonykor fényfüzérekkel és mindenféle figurákkal díszítik fel a házaikat.
Még nem sötétedett be teljesen, mire odaértünk, de már látszott, hogy szinte minden házon vagy annak előterében „megépítettek” egy sok elemből álló installációt.
Volt olyan, ami még csak készült, de a házak túlnyomó többségében már nyilván régóta készen állt az ezévi dekoráció.
Ahogy Fernando elmesélte, még versenyt is hirdetnek minden évben, hogy kinek a „mesterműve” sikerült jobban. Ebben az utcában is különfélék az épületek, vannak társasházak is, családi házak is szép számmal.
Ezeket nem lenne ildomos egy kalap alatt összemérni, így két díjat osztanak ki. Az egyik a társasházak, a másik a családi házak kategóriájában a „Legjobb homlokzat” – díj.
Állítólag iszonyú sok pénzt áldoznak az ittlakók ezekre a „fénykölteményekre”. Elnézve az eredményt, ezt az állítást könnyen elhittük.
Kiindulva abból, hogy Peru egy erősen vallásos, elsősorban katolikus társadalom, a motívumok túlnyomó többsége ezekre a vallásos témákra (Betlehem, három királyok, angyalkák stb.) szorítkozott. Persze rengeteg Mikulást húzó rénszarvast, fenyőfautánzatot, meg hóembert is láttunk köztük, ami pálmafák között a friss fűben kissé anakronisztikus, de sebaj.
Néhány témájában és színvilágában egészen különleges installáció is készült. A fenti utolsó képen például egy hatalmas kirakatot néz egy mama a karonülő gyerekével. Nézzük meg, mi történik a kirakatban?
Videó: Bács Edit
Az utca látványossága sok látogatót vonz. A forgalom is csak lépésben tud haladni az araszoló autókból fotózgató utasok és vezetőik, illetve az utcán ide-oda cikázó gyalogosok miatt, akik minden nekik tetsző installációnál megállnak szelfizni.
Nézzük meg videón is, milyen is ez a fényözön:
Az idei díjakat ottjártunkkor már kiosztották és a díjazott házakra (egy újabb fényelemként) ki is helyezték. Ez a társasház lett 2023 „legjobb homlokzata”, …
… ez a családi ház pedig elnyerte a díjat a saját kategóriájában.
FELIZ NAVIDAD PARA TODOS! Mindenkinek boldog karácsonyt!!!