Casa Aliaga – Lima legrégibb házában ma is ugyanaz a család lakik
Történt: 2024. január
Nem először írom le, mennyire nem igaz, hogy Limában nem érdemes turistaként néhány napot eltölteni, „hiszen nincsen elég látnivaló”. Ezúttal a történelmi belváros talán legrégebbi épületét, a látogatók számára is nyitva álló Casa Aliaga-t mutatom be. Ebben Peru egyik régmultú családja, az Aliaga család egymást követő sok-sok generációja él már 489 éve!
Közel 500 éves épület
A spanyol gyarmatosítás kezdetén, 1535-ben alapították Limát. Az ennek a háznak alapul szolgáló 2.500 m2-es telket pedig a hódítótól, Francisco Pizarrotól kapta akkor köszönetképpen addigi szolgálataiért megbízható embere, Jerónimo de Aliaga kapitány. Bár az épület eredeti szerkezete ágakból és vályogból készült (ez az ún. quincha), az idő múlása és a különféle földrengések miatt többször kellett helyreállítani szerkezeteit. Ennek eredményeként a ház (amit akár kúriának vagy palotának is nevezhetünk) ma a reneszánsztól a barokkig és a neoklasszikusig számos stíluselemet visel magán.
Az épület utcai homlokzata alig árul el bármit arról, mennyi gyönyörűség fogadja majd a látogatót odabent. A spanyol építészeti hagyományokat követő, szinte a ház teljes utcafrontját magába foglaló zárt erkély azért jelzi, hogy ez egy módos család háza. Anno a balkon volt a gazdagság jelképe, minél nagyobb volt a házon, annal gazdagabb volt a család.
A Casa Aliaga bejáratának két oldalán kis üzletek kaptak helyet. Ezeket az itteni szokások szerint a háztulajdonos bérbeadja vállalkozóknak, ezzel is kiegészítve jövedelmét. A ház 18 szobájának egy része 1972 óta látogatható, a többiben a családtagok élnek, már a 17. generáció. A belépődíj hozzájárul a ház fenntartásának költségeihez.
A kapun belépve a váróba érkezünk, ahol a falakon családi címerek láthatók. A ház alsó szintje a kiszolgáló helyiségek és a személyzet részére van fenntartva. A látogató pedig egy csodaszép, masszív faragott fakorlátokkal szegélyezett márványlépcsőn juthat fel az emeletre.
A lépcsőn feljutva egy napsütötte előtér fogad, majd egy pompásan faragott kapun keresztül léphetünk be a fogadótérbe. Ennek a helyiségnek is jellemzője a sok nehéz sötét bútor, sőt ezt a hangulatot a hatalmas korabeli festmények is erősítik. Mégsem éreztem sötétnek, …
Fotó: Bács Edit
… ami a menyezeten elhelyezett világítóablakokon, illetve a bejáraton keresztül beáramló rengeteg fénynek köszönhető.
Már itt a fogadótérben is lecövekel az ember és percekig elnézi a különböző korokból származó csodásan faragott bútordarabokat, de lépjünk tovább.
Pompás terek egymás után
Két terembe is nyílnak innen ajtók.
Az első az úgynevezett csempeszoba, amelynek körben a falait és padlóját is a XVII. századi Spanyolországból származó, kézzel festett csempével borították. Bár ebben a szobában található Jerónimo de Aliaga kardja is (ld. a sarokban a vitrinben), engem sokkal inkább a menyezet és a folyosó rengeteg faragott famunkája nyűgözött le.
Amikor a Casa Aliaga épült, még nem ismerték az elektromosságot. Így a belső szobákba a fényt jellemzően ilyen ajtónak tűnő, majdnem földig érő ablakokon keresztül hozták be.
A kandalló felett Jerónimo de Aliaga arcképe van elhelyezve.
A fogadótérből nyíló másik terem a ház szalonja, amit tükörteremnek vagy aranyszobának is hívnak. Középen egy lenyűgöző aranyozott kályha, amelyet a 12 csillagjegy borít. A XVI. Lajos korabeli bútorzat mellett japán vázák és a családtagokat ábrázoló festmények is részei a dekorációnak. Itt a COVID-járvány előtt akár 120 fős vacsorákat is rendeztek, amelyekre borsos belépő fejében bárki jelentkezhetett résztvevőnek.
Fotó: Bács Edit
Az egész teret arany levélkeretes nagy tükrök veszik körül, az egyik Marie Antoinette osztrák hercegnő arcát emeli ki.
Az egész házban, így a folyosón is ma már be van vezetve a villany, ami lehetővé teszi, hogy az itt elhelyezett gyönyörű bútorok és dísztárgyak látványát is jobban élvezhessük.
Az ebédlő és a terasz
A folyosó legvégén pár lépcsőfok vezet fel az ebédlőbe. A képen látható három domináns szín, az erős sárga, kék és piros az a három szín, amelynek használata nem csak a Casa Aliagaban jellemző minden helyiségben, hanem egész Peruban látható rengeteg ház homlokzatán és tereiben (ld. például a Trujillo óvárosáról írott cikkemben).
Az ebédlő bejárata feletti részt, illetve annak teljes menyezetét is gazdagon faragott famunka borítja, amely a XVIII. századból származik.
Az étkezőben korabeli elegáns olasz étkészletek és csillárok láthatók. Középen pedig egy hosszú asztal, ahol a kazettás famenyezet alatt ülhetett együtt a család.
Fotó: Bács Edit
Az ebédlő falára pedig egy fontos dokumentum egy példányát helyezték el. Ebben hirdették ki Peru függetlenségi törvényét 1821. július 28-án, ezzel ünnepélyesen kinyilvánítva az ország függetlenségét a spanyol koronától.
Az ebédlőből is és a szalonból is vezet egy-egy ajtó a sevillai stílusú teraszra. A közepét egy szép 19. századi öntött bronz medence foglalja el, és itt gyökerezik egy hatalmas fikuszfa is, amely több mint 200 éves, és zölddel tölti meg a teret.
A terasz egy hangulatos kerengő, amelyre sok szoba ajtaja nyílik …
… és ki lehet ülni az üde zöld növények mellé élvezve a hangulatot, amelybe szinte egyáltalán nem szűrődik be a környező nagyvárosi zaj.
A falakon végig spanyol csempével kialakított díszítés teszi még gazdagabbá a látványt.
Erről a teraszról nyílik a Casa Aliaga saját kápolnája is, ahol a házasságkötéseket és keresztelőket tartják. A történetírás szerint sokszor látogatott ide Amerika első szentje, Santa Rosa de Lima is, aki a családhoz való közelsége miatt itt imádkozott.
A keresztelőmedence felett van elhelyezve IX. Pius pápa eredeti levele, amelyben a kápolna rendeltetésszerű használatát engedélyezi, a helyiséget felszentelt kápolnának nyilvánítja.
A lakó- és hálószobák
Néhány szoba is nyitva áll a látogatók előtt.
Ezekben is a sokféle korszak lenyomatát tükröző bútorzat látható, főként súlyos, faragott fabútorok, márvány asztallapok, és számtalan festmény a családtagokról.
Az épületben ugyan ma már villanyárammal működő csillárok világítanak, de szinte mindenhol azonnal magára hívja a figyelmet a szobák menyezetén kialakított fénycsatorna. Ezek emlékeztetnek arra az időszakra, amikor még gyertyákat kellett gyújtani.
A szobákban pedig mindenhol hatalmas friss virágcsokrokat tettek a vázákba, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a Casa Aliaga nem csak egy múzeum Limában, hanem egy család lakóhelye is.
