Kalandjaink a Robinson Crusoe- szigeten
Történt: 1998. január
Egy „múlt századi” emlékem felidézése következik. Amikor családommal Chilében éltünk (ld. erről picit bővebben a Chile oldalamon), már akkor is igyekeztünk kihasználni minden lehetőséget az ország felfedezésére. Így döntöttünk arról is, hogy az egész családunk a három gyerekkel felkerekedik és elutazunk a Chile fennhatósága alá tartozó Juan Fernandez-szigetekre, amit a köznyelvben csak Robinson Crusoe-szigetnek hívnak.
„Kisebb” gondok a repülőn
Kezdjük e hely történetével: „A szigetet 1574. november 22-én fedezte fel Juan Fernández spanyol hajóskapitány és a szigetcsoportot őutána nevezték el. 1704-ben a szigeten tették ki Alexander Selkirköt, egy skót tengerészt. Négy évet és négy hónapot élt itt teljes magányban. Az ő történetét vette alapul Daniel Defoe angol író, hogy a világszerte ismertté vált regényét, a Robinson Crusoe-t megírja. 2008-ban egy régészcsoport a szigeten olyan tárgyakat talált, melyek csak egy a korai 18. században élt európai emberé lehettek, mint például egy navigációs körzőt. Feltételezhetően ezek az ő eszközei voltak.” -írja a Wikipedia.
A 47 km2-es Robinson-sziget a kontinens partjaitól 667 km-re nyugatra található. Akkoriban, 26 éve létezett egy kis légitársaság, amely 5-6 fős kisgépekkel heti egy-két alkalommal repülőjáratokat tartott fenn Santiagoból. Ez egy kb. 2,5 órás repülőutat jelentett.
Mivel öten voltunk, ezzel gyakorlatilag megtöltöttük a repülőgépet, mondogattam is, hogy „különgéppel” utazunk. Chilében január a nyári időszak. Szikrázó napsütés volt már, amikor kiértünk a tenger fölé. Fölöttünk kék ég, alattunk kék tenger, se jobbra, se balra semmi más. Élveztük a repülést.
Nagyjából másfél órája repültünk már, amikor tapasztaltuk, hogy kicsit fura hangok jönnek az egyik szárny irányából a motor felől. A pilóta semmit se mondott, csak azt láttuk, hogy nagyon izzad a feje, és igencsak ideges. Aztán a faggatásunkra elmondta, hogy az egyik motor leállt, és két dolgot tehetünk: vagy megpróbálunk csak az egyikkel célba érni, vagy visszafordulunk. 😱😱😱😱😱
Nem mondhatom, hogy a következő másfél órát, amíg visszaértünk Santiagoba, családunk nagyon nyugodtan töltötte. Mindenkinek MINDEN IS eszébe jutott, de szerencsére épségben és gond nélkül visszaértünk. Azért az élmény erősen megviselt bennünket. Az érkezés utáni kb. egy órát, amíg felkészítettek egy másik gépet a repülésre, például azzal töltöttük, hogy feleségem és én egyfolytában középső fiamat, Matyit győzködtük arról, hogy induljon el velünk újra, mert kezdetben erre nem volt hajlandó.
A második indulást és a repülést már végül semmiféle gond nem övezte és megérkeztünk a szigetre, ld. az alábbi videóban.
Megérkezés a faluba
A kisrepülő a szigetnek egy viszonylag félreeső sík részén tud leszállni, de onnan nincs szárazföldi út a sziget egyetlen településére, San Juan Bautistaba, így csomagjainkkal együtt minket is csónakba ültettek és körbehajóztuk a sziget egy részét.
Az Angol-kikötő, ahol Alexander Selkirk kunyhója is volt
A sziget nagyjából négyötöde sziklás, minden növényzet nélküli, csak kb. 20%-a az, ahol növényzet és állatvilág található. Viszont ezek között olyan egyedi növény és állatfajok is előfordulnak, amelyek sehol máshol a világon (erről további részletek a fenti idézett cikkben).
A látogatásunkkor a szigeten körülbelül 400-450 fő élt. Most a statisztikák szerint ez a létszám már 1000 fő körüli. Évente ugyanennyi turista fordul meg a szigeten, akik (ahogyan anno mi is tettük), Robinson Crusoe nyomait keresik.
De lássuk, milyen volt a csónakút a leszállópályától San Juan Bautistaig:
Hegymászás a nemzeti parkban
A sziget előbb említett 20%-a a ritka fajok miatt olyan nagy becsben van tartva, hogy kiérdemelte a „Nemzeti Park” megjelölést. A Robinson-szigeten töltött 3 napunk közül pedig az elsőt rögtön azzal töltöttük, hogy nekiinduljunk e parkon belül a hegynek. Felmásztunk arra a helyre, ahova – a legenda szerint – Robinson Crusoe (Alexander Selkirk) minden nap felment, hogy arra járó hajók után kutasson.
A nemzeti park bejárata
Az egyik hegycsúcs látványa a kapaszkodó elejéről
A gyalogtúra az elején még nem volt nehéz a nagyobbaknak, de legkisebb fiam, András, aki akkor még kevesebb, mint négy éves volt, hamar a nyakamba kéredzkedett. Így már nekem se volt annyira egyszerű a kaptatón feljutni, és ennek meg is lett a következménye, de erről majd kicsit később.
A két nagyobbik, Matyi és Bence viszont borzasztóan élvezték, szerintem a fenti két képről ez látható is. Andris még a nyakamban is annyira elfáradt, hogy féluton úgy döntöttünk, csak a két nagyobbikkal megyek tovább, ő és a feleségem megvárnak, amíg visszajövünk.
Mi hárman viszont megmásztuk a hegyet, feljutottunk egy olyan nyeregre, ahonnan a sziget mindkét oldalára csodás kilátás jár a hegymászónak.
A fenti két kép a dél felé eső panorámát mutatja. A távolban a Juan Fernandez-szigetcsoport másik nagy szigete látható, amelyet Alexander Selkirkről neveztek el.
Az alábbi kép pedig ugyanerről a helyről készült, de északi irányban. Ez az öböl az, ahonnan a gyalogtúrára elindultunk. A település, San Juan Bautista is itt bújik meg a fenyők alatt.
A kilátó 6-700 méter magasan van a tengerszinttől, de ez még mindig nem a legmagasabb pontja a szigetnek. Az egy 960 m-es hegycsúcs, de oda nem vezet fel turistaösvény.
Nézzük meg a kirándulásról ezt a kétperces videót:
A hegyről lefelé középtájtól Andris ismét a nyakamban tette meg a hátralévő utat, amit az egyik térdem igencsak megsínylett, bár akkor ezt még nem érzékeltem.
Körtúra és rákhalászat
Másnap beneveztünk egy olyan csónaktúrára, amelynek során két helyi rákhalász elvitt minket a sziget körül, egyúttal megnézve, vajon a kitett csalikra volt-e kapás. A helyieknek ugyanis az egyik fontos bevételi forrása a rákhalászat volt. Majd a videóban látható, milyen hatalmas méretű homárokat lehet ezen a környéken fogni. Ezek többsége már akkor is Santiagoban landolt jobb éttermek asztalain, bár a helyieknek is mindennapi tápláléka volt. Szállásadónk például az étkezések többségében valamilyen homár alapú fogást tett elénk a legkülönbözőbb módokon elkészítve. A végén már úgy éreztük, a fülünkön is homár jön kifelé. 🤣
A sokórás csónakázást nagyon élveztük – az elején! Ez a vidék azért eléggé a nyílt óceán része, így még szép időben is meglehetősen hullámos a tenger egy kis szél esetén is. A „hullámvasutat” a csónakban nagyobbik fiaim sokkal jobban bírták, Andrissal mi felnőttek jobbnak láttuk a második félidőben már a csónak fenekén ülve nézni a tájat, hogy az uzsonnánk ne a tengerben kössön ki. Még szerencse, hogy a kissé egyhangú víziutat a végefelé feledtette az a hatalmas fókaraj, amelyik az egyik öbölben tanyázott (ld. a következő videóban):
San Juan Bautista nevezetességei
Az utolsó napunkra, amikor a hegyet már megmásztuk, a szigetet már megkerültük, egy dolog maradt: körülnézni a településen. Bár nem lehet azt mondani, hogy hosszú a helyi látványosságok listája, azért mégis volt mit nézni.
Elsőként felkerestük azt a barlangsort, amelyet az a 7, a szigetre büntetésből kitett férfi hozott létre, akiket az 1810-es években raktak ki ide. Ha valaki ideérve már elolvasta azt a belinkelt cikket, amely Alexander Selkirkről szólt, akkor azt is tudja, hogy őt állítólag a maga akaratából rakták ki egyedül erre a szigetre. Nem így történt a 7 rabbal a XIX. század elején, és a barlangokat látva nem lehetett irígylésre méltó helyzetük.
Jártunk a helyi, nagyjából egyetlen szobányi múzeumban is. Ennek viszont az volt az (egyik) érdekessége, hogy kiállították Defoe sok ország különböző nyelvein megjelent Robinson Crusoe-ról írt regényének példányait. Láss csodát: magyar nyelvű is volt köztük, sőt a múzeum emlékkönyvében egy viszonylag friss magyar bejegyzés is volt egy budapesti turistától!
Elmentünk a temetőbe is, amelynek szintén volt érdekessége, de ezt nem árulom el, nézzétek meg az alábbi videóban!
Ebben a videóban látható a búcsúvacsoránk főfogása is. Mi más, mint homár? 🤣🤣🤣
Eddigre már nagyon fájt a jobb térdem, sőt estére már duplára dagadt, szerencsére másnap visszaindultunk Santiagoba:
Visszaérkezés után természetesen rögtön orvoshoz mentem, aki megállapította, hogy porcleválás van a térdemben! Akkor ott ezt helyileg átmenetileg kezelte is, de amikor azon a nyáron hazamentünk, az átlagos nyaralás helyett egy térdműtét várt rám, ami után 6 hét mankóval lábadozás következett.
Szóval sok mindenért emlékezetes kiruccanásunk volt a Robinson Crusoe-szigeten. 😍😍😍
