Virágvasárnap Limában
Történt: 2024. március
Már többször esett szó róla (be is mutattam pl. itt), mennyire fontos szerepet tölt be a peruiak életében a vallás, a katolikus szertartások. A húsvét előtti időszak ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségű. Számtalan hatalmas körmenetet rendeznek ilyenkor, amelyek során a különböző egyházi jelképek (majd később látható) óriási súlyú installációit a vállukon hordozzák körbe a hívek és más látogatók hatalmas érdeklődésével kísérve.
Húsvéti körmenetek




„Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben. A húsvét előtti 7. nap, míg a farsangi ünnepkör vége után a 40. nap. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.
A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos vasárnap … a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani. A keresztény kultúra országaiban ez kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült.”
Pálmaszentelés






„A limai székesegyház több stílust is mutat, a késő gótikától, a reneszánsztól a barokkig és a platereszkig , az építkezés kezdetének időpontja miatt az építészeti stílus reneszánsz. A téglalap alakú csarnok alaprajza a sevillai katedrálist utánozza . A mennyezetet gótikus bordás boltívek támasztják meg, amelyek a csillagos eget teremtik újra, ezek fából és stukkóból készültek, hogy tehermentesítsék a falakat, és megakadályozzák azok összeomlását földrengés esetén.” (Wikipedia)
Oltárai eredetileg barokk stílusúak voltak, némelyiküket neoklasszikus oltárok váltották fel. A kórus standjai, bár reneszánsz hagyományokat mutatnak be, eklektikus elrendezésűek.
Közben a templom előtt
Ami a templomban történt, …