Buenos Aires – villanások egy városról

Történt: 2016. február-március

Amikor az argentin utazást terveztük, tudtuk, hogy az országon belüli úticéljainkat a távolságok miatt csak repülővel lehet viszonylag gyorsan elérni és ezek a járatok többnyire Buenos Airesből indulnak, így a fővárosban eltöltendő időt úgy terveztük, hogy vissza-vissza mentünk egy-egy kirándulásból, azután eltöltöttünk egy kis időt a városban, majd újra kirándultunk. Összesen kb. 4-5 napnyi időnk volt itt, de azt hiszem bőven többet el tudtunk volna tölteni, mert a hangulata nagyon nekünk való. Egyszerre patinás és modern, lüktető és „tranquilo” (nyugodt), latin és európai.

A most következő színhelyek csak villanások Buenos Aires életéből, nem mélyedünk el egyik helyszín mélyebb ismertetésében sem, az a sok másik, amelyek most kimaradnak, talán egyszer egy második cikkben fognak szerepelni.

Kezdjük azzal, hogy az újkori Argentin történelem egyik meghatározó időszaka volt a második világháborút közvetlenül követő peronista korszak, amelyben Juan Peron elnök felesége, María Eva Duarte de Perón volt a meghatározó személyiség, akit „Argentína népe csak Evitaként ismert, milliók rajongtak érte, halálakor az egész ország gyászba borult. Férje hivatal ideje alatt lényegében ő irányította Argentínát.” (Wikipedia) A mai napig láthatók nyomai Evita kultuszának.

Evita Peront ábrázoló dekoráció a Nemzeti Egészségügyi és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak helyet adó épületen

A Július 9-e sugárút, középen a Metrobus-ok számára fenntartott sávok

Az épület díszítésén túl itt találkoztunk először olyan „metróval”, amely nem a föld alatt és nem síneken közlekedik. Például a legalább 12 sáv széles Július 9-e sugárúton a közepén létrehoztak egy 2X2 sávos elkülönített teret ún. Metrobus-ok számára, amelyek hosszabb megállókkal nagy távolságokra is szállítják az utasokat és az egyébként meglévő sok földalatti vonalat egészítik ki.

A Recoleta-negyed egyik utcája

A recoletai köztemető bejárata

De térjünk vissza még egy kicsit Evitára. Buenos Aires Recoleta nevű negyedében van egy híres köztemető, …

… amely úgy néz ki, mintha egy kisváros lenne, kikövezett zeg-zugos utcákkal, ezekben (minden bizonnyal) tehetős családok síremlékeinek tömege.

Egy-egy síremlékben a család sok tagjának a koporsóit helyezik el, igen gazdagon, általában márvánnyal díszített homlokzattal vannak megépítve. Ebben a temetőben van e Duarte család kriptája is, ahol Evita koporsója is található, akit hosszú évtizedek, a politika és a történelem viszontagságos évtizedei után helyeztek el itt. Erről az előbb is belinkelt cikk így ír:

„1952. július 26-án meghalt. Az ország népe gyászba borult, testét bebalzsamozták és üvegkoporsóba tették. A koporsót egy bazilika termében helyezték el, ahová három héten keresztül zarándokoltak el a gyászolók, majd a CGT, a peronista szakszervezeti szövetség székházában kapott helyet. Perón 1955-ös bukása után a puccsisták parancsára egy katonai osztag előbb ellopta a koporsót, ezt követően évekig kalandos módon Buenos Aires különböző pontjain rejtegették, majd 1957-ben titokban Milánóban temették el, ahonnan az argentin kormány – szintén titokban – 1971-ben exhumáltatta és Spanyolországba vitette. Az 1973-ban újra elnökké lett Perón harmadik felesége, miután 1974-ben alelnökből férje halála révén elnök lett, engedélyt adott rá, hogy a koporsót és a holttestet visszaszállítsák, és végleg Argentínában maradjon. Ideiglenesen az elnöki rezidencia telkén helyezték el, amíg a Perón elnök és Evita maradványainak elhelyezésére tervezett gigantikus mauzóleum, A Haza Oltára elkészül, de ez az 1976-os katonai hatalomátvétel miatt már nem épült fel. A koporsót átadták a Duarte családnak; Buenos Airesben, a recoletai temetőben emelt kriptában temették el, ma is itt nyugszik.”

Megyünk tovább. A Barrio Alto városnegyedben bukkantunk erre a házra, amely kívülről úgy néz ki, mint egy lakóház, az emeleten lakások vannak.

De ha beljebb megyünk, úgy tűnik, mintha egy színházba lépnénk.

Ez majdnem így is van, hiszen „az épületet … színházként nyitották meg Teatro Gran Splendid néven 1919 májusában. … A színház 1050 férőhelyes volt, és számos előadást rendeztek, többek között Carlos Gardel [róla később még szó lesz!], Francisco Canaro, Roberto Firpo és Ignacio Corsini tangóművészek fellépését. … A húszas évek végén a színházat mozivá alakították át, és 1929-ben itt vetítették az első Argentínában bemutatott hangosfilmeket. Az épületet [a 2000-es évek elején] felújították, …

… és könyv- és zenebolttá alakították át, … a mozi ülőalkalmatosságait eltávolították, és helyükre könyvespolcokat helyeztek el. A felújítási munkálatokat követően a 2000 m2-es El Ateneo Grand Splendid [könyváruházban] 2007-ben több mint 700 000 könyvet adtak el; évente több mint egymillió ember lép be az ajtón.” (Wikipedia)

„Ülőhelyeket helyeztek el az egész épületben, beleértve a még sértetlen színházi páholyokat is, az egykori színpad hátsó részében pedig kávézót alakítottak ki. Megmaradt a mennyezet, a díszes faragványok, a karmazsinszínű színpadi függönyök, a nézőtér világítása és számos építészeti részlet.”

A változások ellenére az épület még mindig megőrizte az egykori nagyszínház hangulatát. 2019-ben a National Geographic a „világ legszebb könyvesboltjának” választotta.

Újabb városrészt keresünk fel, a La Boca (A Száj) negyedet, ami nevét annak köszönheti, hogy a Riachuelo torkolatánál található a Río de la Platában . A környék többek között arról is ismert, hogy otthont ad a Boca Juniors klubnak , a La Bombonera stadionnak .

A környék jellegzetessége a nagyon élén színekkel kifestett házak sokasága, …

… egyúttal a sok idetelepült bohém és itt alkotó művész miatti laza hangulat, ami …

… sok turistát vonz, életben tartva az itt található sok-sok éttermet és szuvenír-boltot. Jól eladható termék itt a tangó, mint élő hagyomány is.

Nem csak itt, hanem számtalan helyen a városban vannak tangóra specializált tánciskolák, rengeteg plakátot árulnak a tangó tánclépéseivel, de azokat akár egy beépített járdakövön is lehet gyakorolni. Az éttermek tangóbemutatókkal csalogatják a vendégeket. Itt egy példa La Boca-ból:

Szerte a városban sok helyen található olyan környék, amelyben számtalan kellemes hangulatú bár, …

… étterem, kávézó, söröző, meg miegymás található, lehetőséget adva a rengeteg helyi vagy turista vendégnek, hogy akár az utcakőre kiülve is élvezze az életet.

Itt most hat olyan kép következik, amelyek a város különböző pontjain készültek és azt hiszem jól közvetítik a hangulatot.

Bár a fentiek, (pl. az El Federal) is híresek, ellátogattunk az egyik nagyon patinás kávéházba is, amely kicsit olyasmi mint Budapesten a Hungária Kávéház volt a múlt század huszas éveiben. Irodalmi hírességek jártak ide, a Cafe Tortoniba is.

A kávéház honlapja szerint „a Café Tortoni 1858-ban nyitotta meg kapuit Buenos Airesben [először egy másik helyszínen]. Alapítója, Monsieur Jean Touan választotta a nevet a híres párizsi Tortoni tiszteletére, amelyet a Directory idején avattak fel, és amelyet értelmiségiek és művészek látogattak. 1894. október 26-án, körülbelül három hónappal az Avenida de Mayo megnyitása után avatták fel az új üzletet ezen a sugárúton. A Kávéház egyben a Buenos Aires-i létesítmények közül az első volt, amely asztalokat és székeket telepített a járdára.”

A kávéházba számtalan híresség ellátogatott már különböző alkalmak során, például „Albert Einstein fizikus, aki 1925-ben Argentínába látogatott. Az írók Horacio Quiroga és Arthur Miller; Susan Sarandon; Susan Sontag; Vittorio Gassman, Gabriela Mistral és Juana de Ibarbourou; a filozófus Hermann Keyserling.” Én egyébként is nagyon szeretem a szecessziót, hát még ha mellette isteni kávét lehet hörpölni és fíííínom sütiket lehet majszolni.

Már volt egy két szó itt a város metrórendszeréről (itt Subte a neve), de nézzük is meg milyen a föld alatti része. A Buenos Aires-i metrót 1913-ban avatták fel, és ez lett az első földalatti közlekedési rendszer Latin-Amerikában és az egész déli féltekén. A metró 6 vonalból és 85 állomásból áll, jelenleg is bővítik. A régi vonalaknak egy része még ugyanúgy néz ki mint anno, a felújítások során meghagyták ugyanazt a századeleji hangulatot.

Sok állomáson láthatók művészek alkotásai is, köztük az egyik kedvenc, amelynek falán a híres argentin Mafalda karikatúrasorozat egyik darabját helyezték el.

Néhány állomás hangulata szinte egy az egyben azonos a budapesti milleneumi földalatti állomásokéval, az oszlopok, a csempézés, még talán a szecessziós korhű plakátok is. De vannak egészen új kivitelezésű alkotások is, mint például a Carlos Gardelről elnevezett megálló falán.

A metrókocsik persze már régóta újak itt is. De szálljunk is ki, mégpedig a Kongresszus megállójában.

Az Argentin Nemzet Kongresszusának Palotája áll előttünk, amint felérünk a felszínre. Ezt a 12.000 m2-es palotát egy 12 éves tervezési és építési időszak után 1906-ban avatták fel egy olasz mérnök tervei alapján, de az építés akkor még korántsem fejeződött be, csupán 1946-ban sikerült pontot tenni a projekt végére számtalan költségvetésmódosítás és politikai botrány után.

Nekünk ma már csak az a fontos, hogy napjainkban a turisták számára is látogatható, így bejárhattuk ezt a grandiózus épületet, amit 2010-13 között gyönyörűen felújítottak.

Így járhattunk a szenátus termében, ahol 46 szenátor számára van ülőhely, …

… és az alsóház üléstermében is, ami számomra olyan volt, mint egy színházterem. Lehet, hogy ez csak egy áthallás miatt van, hiszen a parlamentek manapság inkább színházak?

Jártunk az Eva Peronról elnevezett különteremben, és a csodaszép könyvtár diófával borított olvasótermében is.

Ismét egy másik városnegyedbe megyünk tovább, ez a Torres de Abasto városrész.

Az előbbi képek csak némi ízelítőként szolgálnak a sokfelé látható jellegzetes dupla vagy tripla bejáratú lakóépületek bemutatására. Ez a negyed egyébként a „tangó hazája”, ahol akármerre sétálunk mindenfelé a világhírű tangószerzőre, Carlos Gardelre emlékeztető dekorációra bukkanunk, …

… akár egy felirat vagy mozaik képében, …

… akár az egyik leghíresebb szerzeményének falra festett kottája formájában, vagy épp a róla mintázott életnagyságú szobrot találjuk meg az egyik utca végében.

Esténként a szállodánk ablakából élvezhettük a város fényeit (a háttérben ismét Eva Peron képe látható kivilágítva).

Volt ugyan olyan esténk is, amit egy tánciskolában töltöttünk el a tango alaplépéseit megtanulni, de nem lett volna teljes az élmény, ha nem nézünk meg egy igazi tangobemutatót. Elmentünk tehát egyre, amely egy teljes estés program volt vacsorával egybekötve (mi mást ettünk volna, ha nem egy igazi argentin steak-et?), közben pedig szóltak a jobbnál jobb tangó slágerek, táncos és énekes párok mutatták be, hogyan is kell ezt jól táncolni és énekelni.