Barangolás Peru északi tengerpartján

Történt: 2024. március

A húsvéti ünnepek idén számunkra egy ötnapos szabad hétvégét jelentettek, amit persze jól ki akartunk használni egy újabb országjárásra. Az eddigiek során (ld. Oxapampa, Trujillo vagy Chachapoyas) annyi élményünk volt, hogy azok csak egy-egy cikksorozatba fértek bele. Nem így a mostani. Most Peru északi csücskében, már majdnem az equadori határnál jártunk és igyekeztünk az itteni nyár utolsó napjait a peruiak kedvenc tengerparti üdülőhelyeit felkeresve választ kapni a kérdésre, érdemes-e ide újra eljönni nyaralni a későbbi években.

Spoiler: nem igazán, számunkra egy csalódás volt ez a vidék. Az öt nap alatt történtekből összesen három emlékezetes érdekességről tudok említést tenni, így ezek ebbe a cikkbe mind bele is férnek.

Először az útvonalról. A Limától kb. 1.000 km-re található Piurába repültünk, ott autót béreltünk, majd három különböző szállást érintve feljutottunk Tumbesig, ami már Peru határvárosa Equador felé, majd visszacsurogtunk Piurába, onnan pedig visszarepültünk Limába. Ez az autós túra oda-vissza egy nagyjából 600 km-es távolság. Azért választottuk ezt a szakaszt, mert itt végig lehet autózni a tengerpart mellett, érintve sok olyan kisebb települést, amelyekről hallottunk már helyiektől, mennyire kedvelt üdülőhelyek. Bárhol meg lehet állni akár nézelődni, akár fürdeni, biztos nagyon klassz lesz.

A repülőről még megnéztük, milyen hatalmas betontenger Lima, illetve a parti területét mennyire befedik reggelente a felhők. Ez utóbbit márciustól kezdve minden egyes reggel tapasztaljuk. Olyan elszomorító ez a lakásunk ablakából, mint amikor otthon a novemberi ködöt nézzük, csak szerencsére nem olyan hideg.

Piurában felvettük az autót és rögtön elindultunk az első megállónk felé, Mancorába. A táj meglehetősen kopár, sivatagos:

Videó: Bács Edit

Mancoráról többen is mondták nekünk, milyen jó kis fürdőhely, és a partszakasz legnagyobb üdülőtelepülése. Mi egy nem túl nagy, viszont nagyon poros, infrastruktúrájában elég alacsony fejlettségű helységet találtunk. A strandja sem túl vonzó, alig kiépített.

Mancora főutcája

A mancorai strand

Azt viszont feltétlenül meg kell említsem, hogy két kiváló éttermet is volt szerencsénk kipróbálni ezen a fürdőhelyen, az egyik a La sirena d juan, a másik pedig a Tao Mancora, mindkettő kiemelkedő kulináris élvezeteket nyújtott.

A tenger ezen a parton nagyon jó hullámokat vet azok számára, akik már megtanultak szörfözni vagy csak épp most akarják kipróbálni.

Mancorától délre alig egy ugrásra van az El Ñuro-öböl, amely arról híres, hogy egy nagy csendesóceáni zöld teknőskolónia is él itt.

Már az országúti lejáratnál egy többméteres teknősszobor figyelmeztetett rá, hogy ne menjünk tovább, megérkeztünk. A part itt is kietlen és kopár, de egy kishajóval pár sol fejében körbevittek az öbölben, ….

… ami egyúttal halászok kiindulópontja is. Nekünk viszont nem a horgászás volt a célunk, hanem a hajóról beúszhattunk a vízbe az 1-1,5 méteres zöld teknősök közé!!!

Ezek a teknősök már nagyon megszokták az emberek közelségét, nem zavarta őket a jelenlétünk. Sőt kifejezetten barátságosan körbe-körbe úszkáltak minket.

Bogi is, én is fel voltunk azért készülve, vittünk magunkkal búvármaszkokat és a GoPro kamerát is felváltva használtuk. Szerencsére itt a tenger vize nem volt túl hideg, így a teknőcökkel közös úszkálás nagy élményt jelentett mindkettőnknek.

A rengeteg snittből itt egy három perces összeállítás:

Videó: Bács Edit és Gosztonyi Gábor

A tengerparton mindenfelé mindenféle rákocskák szaladgáltak, de annyira félénk állatok, hogy csak messziről, telével lehet őket lefotózni..

Az egyik szállásunkon reggel Bogi kitalálta, hogy GoPro-val fel kéne venni, ahogy ki-be szaladgál egy ilyen rák a homokba fúrt lyukából. A kamerát letette a lyuk mellé, azután telefonnal messziről irányítva felvette a jelenetet. Először persze nem akart épp arra menni a rákunk, de azután mégis sikerült a művelet:

Videó: Bács Edit

Mancora után több szakaszon is kipróbáltuk a tengert.

A fenti két kép Punta Sal-ban készült. Itt inkább a magánházak sora tölti be a partot, ahol elég sziklás, köves a talaj és erősen hullámzó a víz.

A partok közül a mi kedvencünk végül Zorritos lett, ahol egy nagyon kellemes partmenti szállás, a Costa Nueva strandján élvezhettük a homokos partot és (meglepetésünkre!!!) a finoman meleg tengervizet.

Bogi számára volt hinta is, én pedig a méretes hullámokat élveztem.

Még északabbra, Tumbes városánál még egy picivel feljebb található Puerta Pizarro. Ide azért mentünk, mert úgy hírlett, egy jó kis hajókirándulásra van lehetőség az ott a tengerbe ömlő Tumbes-folyó torkolatánál kialakult szigetek között, ahol mangroveerdőt is lehet látni.

Igen, mi is felültünk egy ilyen kis hajóra, amely elvitt a Szerelem-sziget és a Bálnacsont-sziget mellett (mindkettő teljesen érdektelen), közben a szigeteken láttunk mangrovét (máshol már láttunk szebbet és érdekesebbet), majd körbehajókáztuk a kis Madár-szigetet. Ennek az az érdekessége, hogy temérdek pompás fregattmadár tanyázik rajta. A Wikipedia azt írja róla, hogy „testhossza 114 centiméter, a szárnyfesztávolsága 217-244 centiméter, tömege 1200-1587 gramm. Erős, kampós csőre van. …

… A hímnek vörös torokzacskója van, …

… amelynek nagysága felfújva elérheti az emberfej nagyságát is.”

Videón kicsit több is látszik róluk:

Videó: Bács Edit

Ha már arra jártunk, körülnéztünk egy kicsit Tumbesben is, amely az azonos nevű megye székhelye és egy közel 100.000 fős népességű település.

Hol máshol, itt is a Főtéren (Plaza de Armas) kezdtük az ismerkedést. Ennek közepén áll a Tumbes-emlékmű, egy ún. „akusztikus kagyló, 12,35 méter magas és 15,30 méter széles, Tumbes természeti gazdagságára és történelmére utaló motívumokkal borított mozaikokkal. A mozaikot két világ találkozásának hívják , középen a spanyoloknak ellenálló Chilimasa indiánfőnökre utaló szobor látható.” (Wikipedia)

Hasonló „kvalitású” mindenféle építményt láthattunk még a városban jártunkban-keltünkben, …

… ezeknek már nem jártam utána, mit is jelképeznek.

Az önkormányzat épülete

Utcakép

A város nem fog nálam bekerülni az „50 legszebb perui település” listájára.

Közben visszaértünk a főtérre, ahol még az önkormányzat épülete mellett nem sokkal látható a hely„legfontosabb műemléke a 17. században épült Tolentinói Szent Miklós-székesegyház. Ez a templom a felújított főtér mellett áll, ugyanúgy, mint a városháza, a könyvtár, valamint több nagy ház és vendéglő. A teret a helyiek által matacojudónak nevezett kolbászfák árnyékolják.” (Wikipedia)

„A köztársasági típusú építészetet megjelenítő, barokk stílusú templomot a 17. században építették Ágoston-rendi szerzetesek. 1985-ös felújítása óta az északi országrész legmodernebb templomai közé tartozik.” (Wikipedia)

Épp akkor, amint a templomba szerettünk volna benézni (nem engedtek be) lettünk figyelmesek arra, hogy a téren nagy csoprtosulás és hangoskodás van. Ahogy közelebb mentünk, derült ki, hogy húsvét lévén egy színházi társulat passiójátékot adott elő.