Történt: 2023. január
A Lentorre Lodge-ban, amiről az előző részben már írtam, nagyon jó hangulatú beszélgetések zajlottak köztünk Amos-szal, aki a hely menedzsere és egyúttal szenior túravezető. A Kenya Professional Guides Association (KPSGA), a szafari túravezetők irányító testülete, az ország összes túravezetőjét minősíti különböző szintű vizsgákkal ahogy az illető tapasztalatot szerez ezen a területen. Amos épp az arany fokozat megszerzésére készül. Ottartózkodásunk alatt ő volt a túravezetőnk a délutáni/esti szafarinkon is, már akkor tapasztaltuk, mennyire tájékozott és mennyire lelkes a munkája iránt. A témák ekkor még csak arról szóltak, hogy mi van itt az állatokkal meg a környezettel, mi mindent lehet ott még csinálni, mi legyen a programunk, és így tovább. De amikor harmadnap reggel eljöttünk, Amos megkért rá, hozzuk el őt is egy jó darabon magunkkal Nairobi felé, mert arra van dolga.
Addigra már átöltözött „európai” ruhába a korábbi napokon egyfolytában büszkén viselt maasai ruházatból. Utólag már nagyon sajnáltam, hogy abban nem fotóztam le, de azért erre a cikk során még később visszatérek.
Amos felajánlotta reggel azt is, hogy útközben felvisz a Magadi-tónál a kilátóba, ahonnan jól látható a mérhetetlen mennyiségű flamingó (erről majd a következő részben). Kaptunk az alkalmon és így a több órás együttlét során volt alkalmunk sok mindenről megkérdezni, ő pedig szívesen mesélt, sok humorral, nagyon érdekesen.
Ismerkedjetek meg tehát ti is Amos Sironka Ole Tininah-val, aki egy környékbeli maszáj (maasai) közösségben látta meg a napvilágot. Azt pontosan nem tudta megmondani, hány évvel ezelőtt, mert „mi maszájok nem vezetünk naptárt”, így az életkorát sem tudja pontosan, csak nagyjából, 38-40 között van. „Nálatok európaiaknál fontos az idő és annak múlása, nálunk az idő nem elmúlik, hanem eljön hozzánk.”
Amikor rákérdeztem, hányan vannak testvérek, Amos rávágta: 27-en. Mivel a maasaioknál megengedett a többnejűség, így apjának 4 feleségétől született ennyi gyermeke. Az ő édesanyja összesen 6 gyereket szült, ő a legidősebb közülük.
A nagyapja és az ő hét felesége nagyon fontos szerepet töltött be az életében, gyerekkorában ők nevelték fel, rengeteget volt velük és tanult tőlük. „A nagyapám eljött apámhoz, és elvitt a saját tanyájára, ahol élt a 7 feleségével. 7 nagymama között nevelkedtem, akik nagypapámmal együtt nagyon vigyáztak rám. 6-7 éves lehettem. Az ok, amiért a nagyapám elvitt, az volt, hogy én legyek az ő ‘hátvakarója’. Cserébe jó történeteket kaptam, amelyek megváltoztatták az addigi életemet. Ezek a történetek erősen megalapozták azt, hogy kivé váltam az életben.”
A nagypapa a környéken az oktatásért felelős személy volt, amikor a maasaiok szemében még nem nagyon volt becsülete a tanulásnak. Ezért a nagyapja példát akart mutatni és az unokáját (elsőként a családból) elküldte az iskolába. „Én voltam az egyike a legelső diákoknak, akik elhagyták a saját megyéjüket, és egy másik iskolába mentek tanulni, távol a saját otthonuktól. Anyám nagyon sírt emiatt.”
„Az iskolát ne úgy képzeld el, hogy van négy fal meg a falon tábla. Hanem ültünk a földön a szabad ég alatt az akácia fa árnyékában, egy füzettel az ölünkben. Írni is úgy tanultunk, hogy a földön a porban próbálgattuk a betűket és a tanár csak odajött és egyszerűen eltörölte, ha nem volt helyes, amit írtunk. Igencsak igyekeznünk kellett, mert ha a szél fújt, nem maradt nyoma a munkánknak.
Azt is az iskolában tanultuk meg, ami minden hozzánk látogatónak ma evidencia, hogy a Föld gömbölyű, de egy maasai nem ezt tapasztalja a mindennapjaiban és miért hinné el csak azért, mert valaki ezt mondja neki.”
„Nekem jók voltak a jegyeim, így mehettem tovább egyre feljebb, végül egy olyan kenyai egyetemre jártam, ahol az ország mindenféle részéből voltak diákok, különböző kultúrákat hozva magukkal. Ez egy bentlakásos intézmény volt, anyám nagyon sírt, amikor elutaztam. Félt, hogy elveszít, sose jövök majd vissza.”
Kérdezgettem arról, milyen volt megélni a törzsivel szemben a városi életet. „Nairobiban sohasem éltem, de ezeket a tanulóéveket így is nagyon megszenvedtem. Számtalan helyzet volt, amikor nem tudtam hogyan kellene viselkedni, mit hogyan kell használni. Gyerekként nem hordtunk cipőt, fehérneműt, utóbbiról azt se tudtam mit kell vele tennem, ha kimentem, mert a természet kiszólított. Egy kulturális sokk volt.”
Amos végül „turism and wildlife management” szakon végzett, ami nálunk nagyjából a turizmus és vendéglátás szakiránynak felel meg, persze itt azzal a sajátossággal, hogy a vadvilág ismeretére és védelmére is felkészít. Azután különböző nemzeti parkokban dolgozott, egyre komolyabb beosztásokban, többek között a Maasai Maraban is (ld. arról egy háromrészes sorozatomat itt).
Azzal nem dicsekedett el nekünk Amos, csak utólag olvastuk a Facebook oldalán, hogy pl. ő volt a túravezetője a Marában az egyik korábbi amerikai elnöknek, Barack Obamanak.
Évekig dolgozott egy norvég cégnek, a kollégákkal nagyon összebarátkoztak, így többször járt Norvégiában és a szomszédos skandináv országokban is. Amikor először meghívták, 2009-ben, bizony nagyon tartott az utazástól. „Repülővel kellett menni, anyám akkor siratott meg másodszor. Miért nem mész autóval, kérdezte. Itt senki nem tudta elképzelni, milyen az repülni. Messziről, meg a levegőben már láttak repülőt, de senki nem értette, hogyan kerül az oda, mitől marad fenn és milyen madár az, amelyik nem verdes a szárnyával.
Amikor felszálltam a gépre és láttam, hogy mekkora, alig hittem a szememnek. A turista osztályon ráadásul láttam, mennyi emberrel fogunk együtt utazni és mondtam is magamban, hogy na ezt túltoltátok, ez kizárt, mi nem fogunk repülni. Miután a gép elérte a szükséges utazómagasságot, nagyon megrémültem, amikor hirtelen utasokat láttam sétálni a gépben. Azt hittem, ha a levegőben ide-oda járunk, az kibillenti a gépet az egyensúlyából. Arra számítottam, hogy majd mindenki ülve marad az út során. Számomra hihetetlen volt, hogy még WC is volt a gépen!”
„Kérték, hogy vigyem magammal a maasai ruháimat, sőt a lándzsámat és a pajzsomat, ott pedig többször fel is vettem. Épp tél volt Norvégiában, nagy hó. Kaptam ugyan mindenféle meleg ruhát és általában azt hordtam ott, de egy fotó erejéig azért megmutattam a szabadban is milyen a maasai viselet. Majd megfagytam, mire az a fotó elkészült a MAASAI VIKINGről.”
A kép forrása: Amos Sironka Ole Tininah Facebook oldala, 2009. szeptember 17.
„Igazán az utazás után volt nagyon nehéz dolgom. Ahogyan egy európainak nehéz elmagyaráznom milyen is Afrika, ha még nem járt itt, ugyanilyen nehéz volt elmondanom az ittenieknek, milyen az ott Európában.
A maasaiok például sosem láttak havat. Szavuk is alig van rá, a színe miatt úgy hívják ‘tehénzsír’ (cow fat). Elképzelni sem tudják, milyen az érintése, az állaga. De ott kezdődött, hogy azt is meg kellett próbálnom elmagyarázni, mi az, hogy HIDEG. Itt olyan nincs, talán 20 °C a legalacsonyabb hőmérséklet, amit ezen a környéken tapasztalnak, ha épp esik az eső. Mondtam, hogy olyan az, mint a hűtőládában a levegő. Igen ám, de ha azt kinyitják, az is pillanatokon belül elillan. Nem nagyon értették.”
Amos az évek során már többször járt újra Európában. A környezetében tapasztalja, hogy már sokan akarnak tanulni. Ő is sokszor megy el egy-egy iskolába mesélni arról mit jelentett neki a tanulás, milyen lehetőségek nyíltak meg ezáltal a számára, mi mindent láthatott.
„Kenyában nagyon sok a szemét, a külföldiek sokszor mondják, hogy ezek ‘Kenya virágai’. Norvégiában minden nagyon tiszta. Kenya egészét nem tudom megváltoztatni, de a környezetemre tudok hatni és meg is próbálom. A maasai férfiak között sok a harcos (warrior), akik sokszor vörös agyaggal kenik be magukat. Én viszont a zöldet választottam, ezért része az e-mailcímemnek a ‘zöld harcos’ (greenwarrior).”
A mini-sorozatot utolsó részét itt találod.
2023. február 18. @ 11:53
Köszönöm Gábor, nagyon élveztem az írást és a fotókat is! Jöhet a következő!
2023. február 18. @ 6:44
Köszi, gyere vissza jövő szombaton is!