Egy hétvége a Magadi-tó környékén (1/3)
Fotósles a Lentorre Lodge-ban
Történt: 2023. január
A Kenyán is áthúzódó, tavakkal és vulkánokkal tarkított Nagy Hasadékvölgy (Great Rift Valley) déli részén már jártunk egyszer, 2021. októberében. Akkor lementünk a Magadi-tóhoz is, de épp csak körülnézni. A környékét nem volt módunk bejárni, mert a COVID-járvány miatt nem is engedtek tovább az egyetlen úton, vissza kellett fordulnunk.
Később hallottunk sok jót az ugyanezen az útvonalon még vagy 40 km-re lévő Lentorre Lodge-ról, annak is egy fotósleséről. Bogi kollégái már jártak arra előttünk és mivel néhány csodás fotót is láttunk tőlük, mindenképp le akartunk mi is jutni oda.
Ez nem volt túl egyszerű, mármint egy konkrét időpontra helyet foglalni, ugyanis csak csoportokat fogadnak és így több hónap várakozás után akkor nyílt csak esélyünk, amikor kiderült, hogy lemondások miatt van épp üres szoba számunkra.
A Nagy Hasadékvölgy déli szakasza, háttérben a Ngurumani-meredély (Ngurumani Escarpment) hegyei
A Lentorre Lodge Nairobitól talán 140 km-re található, amit jó esetben 4-4,5 óra alatt lehet megtenni. Ehhez a Google térképét és navigációját hiába próbálnád meg igénybe venni, nem tud útvonalat mutatni. A szállástól még indulásunk előtt azért kaptunk egy jó hosszú útvonalleírást, hogy ne tévedjünk el, és segítségért felhívható telefonszámokat, ha ez mégis sikerülne.
Közeledünk a Ngurumani Escarpment hegyeihez
Átkelés az Ewaso Nyiro kiapadt medre fölött.
Ennyire úttalan utakon korábban még nem jártunk, sehol egy település, de útjelző sem sok. Szerencsére a kapott leírás elég egyértelmű, és a megérzéseink sem hagytak cserben, így nem tévedtünk el.
Innen már csak pár kilométer.
Kilátás a Lentorre Lodge teraszáról.
Annak azért örültünk, hogy reggel indultunk és így ebédidőre odaértünk, nem kellett alkonyatkor azon izgulnunk, vajon tényleg megtaláljuk-e a szállásunkat.
A megérkezés izgalmai után persze az elénk táruló látvány nyugalma minket is elvarázsolt. A fenti képen látható, alattunk elterülő szavanna sokadszorra is gyönyörű. Persze mi is elmentünk egy szafarira nem sokkal érkezés után, de erről egy picit később.
Ezt a virágot a sivatag rózsájának hívják (Desert Rose)
Előbb még néhány szót a hely varázsáról. A lodge úgy épült, hogy nincsen körülötte kerítés, így bármilyen állat szabadon jár körülötte, sötétedés után pedig csak kísérettel szabad közlekedni az épületek között. Összesen hat „szobát” építettek itt, de pazar színvonalon. Mindegyik egy külön ház, vagy 100 m2, benne egy-egy óriási hálószoba 240X200-as ággyal, fürdőszoba és közlekedő, előtte hatalmas terasz kilátással és saját lubickolóval.
Fotó: Bács Edit
Fotó: Bács Edit
Mint említettem, a szállást a vadon közepére építették minden bezárkózás nélkül, így mi is tapasztalhattuk, az állatok egyáltalán nem kerülik el. A teraszunk előtti fákon például minden reggel majmok ugráltak és sokféle madár is megmutatta magát.
Fotó: Bács Edit
A hálószobánkban, amelynek a völgy felé néző falai helyett a sátorokból ismert zipzáras hálók adták a lezárását – amik napközben állandóan nyitva maradtak -, állandó vendégünk volt (vagy talán épp mi voltunk az ő, a háziúr vendégei) egy méretes (vagy 30 centis) gyík (lizzard), amelyik leginkább a hálón szerette süttetni a hasát a nappal.
Egyébként a lodge 1000+ méterrel lejjebb fekszik, mint Nairobi, így ott már rekkenő hőség volt napközben (38-39 °C) és éjszaka sem hűlt le 24 °C alá.
A szállás személyzetének minden tagja a helyi maasai közösségből való. Mindannyian a közöttük szokásos maasai viseletet hordták (épp a maasai törzsről szól az előző cikkem). Egyikük, Kuyo olyan szép fülbevalókat viselt, hogy nem tudtam megállni és megkértem, hadd készítsek róla néhány portrét. (Készült például egy fekete-fehér is, amit ebben a portfólióban találsz meg).
A hőség miatt délután 5 óránál hamarabb nem volt sok kedvünk kimozdulni a kuckónkból. Így a környező vadonba tartó szafarira is csak ekkor indultunk el. Ilyenkor már a nap lejjebb van, 7-kor már is sötét van, az alkonyatban pedig jobban előbújnak az állatok is. Az első képen néhány gnú látható, a második kép zebráihoz pedig nem kell sok komment.
Rengeteg fehér gólya ült a fákon vagy épp repült arrébb, szinte otthonosan éreztük köztük magunkat. Ilyeneket minden jobb magyar faluban is lehet látni. A második képen egy kis kócsag (Little egret).
Karvalykeselyűk (Rüppell’s vulture)
Fehér gólyák árnyjátéka alkonyatkor.
Túravezetőnk, Amos (akiről majd nagyon érdekes dolgokat olvashattok ennek a mini-sorozatnak a következő részében) az alkonyat csendjét és nyugalmát élvezni felvitt minket egy kisebb dombra, ezt hívják errefelé „sundowner”-nek. Innen néztünk szerteszét, hallgatva közben egy (Amos szerint) távoli leopárd hangját …
… és közben Amos elővarázsolt nekünk mindenféle rágcsát és kevert nekünk egy-egy gin&tonicot is.
Mire a dombról lejöttünk már teljes volt a sötétség, így a lodgba a visszaút kb. egy óráját ún. éjszakai szafarizás töltötte ki. Ez annyit jelent, hogy a túravezetőnk vezetés közben egy erős lámpával jobbra-balra bevilágít a bokrok és fák közé, keresve az épp arra járó állatokat. Nem túl nehéz megtalálni őket, mert a fényben az állatok szeme azonnal világítani kezd. Erről értékelhető képet vagy videót nem igazán lehet készíteni. Megpróbáltam ugyan, de az eredményt inkább nem mutatom be. Nem véletlen, hogy nem is emlékszünk másik alkalomra, amikor „éjszakai szafarin” vettünk volna részt, hiszen minek menjünk, ha még fotózni se lehet?
Egy késői vacsora után következett a nap fénypontja, amire igazán fentük a fogunkat. A Lentorre Lodge egy magaslatra épült és alatta, 20-30 méterrel lejjebb egy tisztáson kialakítottak egy itatót, ahova a vadon állatai rendszeresen inni járnak, HA ÉPP MÁSHOL NEM TALÁLNAK VIZET. De ez egy lutri, mint egyébként is minden szafari, vagy látsz állatot, akár rengeteget is, vagy ugyanott épp egyet se.
Itt annyi az igen lényeges különbség, hogy az itató másik oldalára kiépítettek egy vadlest, amelyből az állatokat legfeljebb 5-10 méterről meg lehet figyelni és persze fotózni, miközben azok nem tudják, hogy az üvegablak mögül lesik őket. Mivel az állatok éjszaka merészkednek csak oda, a környezet nem túl erős fénnyel meg is van világítva, hogy ne kelljen vakut használni a fotókhoz.
Fotó: Bács Edit
A vadleshez egy kívülről tökéletesen álcázott, hosszú épített folyosó visz le (itt épp feljövök belőle) …
Fotó: Bács Edit
… ez pedig maga a vadles, előtte az itatóval. A vadles padlószintjét az itató vízszintjénél kissé lejjebb építették meg, így amikor a fotós az ablakba könyököl, épp a legjobb szögben láthatja az állatokat.
Az első kép a „színpad”, ahova vártuk a „fellépőket”. Este tíztől éjjel fél egyig egy darab állat sem jött inni. Azt láttuk, hogy az itatótól vagy 50 méterre órákon át ácsorog egy nagyjából tíz fős impalacsoport, de csak a füvet legelték, inni nem jöttek oda. Ugyanígy megjelent két szép zsiráf is, azok is távolmaradtak az itatótól. Aztán észrevettük, hogy az egyik zsiráf hirtelen megugrik, elszalad balra. Majd pár másodperc után a színpadra jobbról beviharzik EGY FOLTOS HIÉNA …
… és inni kezd.
A hiéna talán összesen két percet töltött el az itatónál, …
… ezt lehetett csupán kihasználni fotók készítésére.
Azután egy újabb órán keresztül ismét semmi élet az itatónál. Fél kettőkor már meglehetősen bóbiskoltunk Bogival, így igénybe vettük azt a lehetőséget, hogy a vadlesben rendelkezésünkre álló ágyakra lefeküdjünk aludni. Ugyanis a lodge szolgáltatása még, hogy amikor ott ül valaki éjjel méla lesben, maasai őrök („spotter”-ek) két óránként váltják egymást a vadlesben és felébresztenek téged, ha jön egy állat az itatóhoz.
Így a fenti két képen látható afrikai cibetmacskát már az őr ébresztésének köszönhetően tudtam lefotózni, bár a macska sajnos nem jött ennél közelebb.
Az éjszaka maradékában még egyszer kaptunk ébresztőt, egy (ha jól emlékszem) fehér mosómedvének nevezett állatot láttunk, de az itató fénnyel nem megvilágított oldalán tűnt fel, így nem tudtam képet csinálni róla. Azért érdemes megnézni a lodge honlapján elérhető fotót erről a fajtáról is, amint épp iszik.
Számunkra ezzel ez a lesi fotóskaland véget is ért. Egy félig átvirrasztott éjszaka után talán nem meglepő, hogy másnap sok késztetésünk nem volt a melegben újabb szafarira indulni. Azért nem tétlenkedtem, hanem kihasználtam a Lentorre Lodge-ban kínálkozó másik lehetőséget is.
Kiépítettek ugyanis a szállás két különböző részén egy-egy madárlest is, az egyiket a reggeli, a másikat a délutáni nap fényeire építve. Ezek nagyjából 2×3 méteres víztükrű kis medencék, amelynek egyik rövid oldalán van egy álcázott kuckó. Ebben leülve épp szemmagasságba esik a víztükör, ahova csak türelem kell és jönnek a madárkák inni.
Nem fotóztam még korábban sosem madárlesből, ezt is ki kellett próbálni. Az alábbi galériába a legjobb 20 fotót válogattam be, egy élmény volt!!!
kattints az alábbi képre és lapozd végig a fotókat a galériában
A mini-sorozatot következő részét itt találod.
2023. február 4. @ 11:23
Ismét gyonyoru fotók! Izgalmas élmények! Koszonom!👍😘
2023. február 4. @ 11:37
Nagyon köszönöm, Ibi.
2023. február 4. @ 1:14
Említetted Gábor a masaai törzsbeliek fülbevalóit. Ismereteim szerint ezeknél a ma is hagyományaikat ápoló törzseknél az élszerekb színösszetétele is hordoz üzeneteket. Pl. a Zuluknál a lányok a karkötőjükkel is kelzik, hogy eladósorban vannak-e.
Egyég: a ‘borítóképen’ az ivó hiéna már már szép.
2023. február 4. @ 2:00
Mi a színek és minták jelentőségéről nem hallottunk egyik törzsnél se, de ez ettől még simán elképzelhető.
A hiéna tényleg nem egy szép állat, furcsán aránytalan a teste és a vicsora se megnyerő. De (talán ép ezért?) hálás fotótéma. 😀😀😀