Afrikai törzsek (2/11)
Kenya – élet egy maasai faluban
Történt: 2020. július
Kenyában hivatalosan 48 különböző törzs él. Ezek közül a túlnyomó többség már régen feladta a pásztorkodó nomád életmódot, de vannak köztük még ehhez a tradícióhoz erősen ragaszkodó törzsek is. Ezek egyike az Afrikán kívül élők számára leginkább ismert maszáj (maasai) törzs.
„A maszájok egy nilotikus etnikai csoport, amely Észak-, Közép- és Dél-Kenyában, valamint Tanzánia északi részén él. Nemzetközileg a legismertebb helyi lakosság közé tartoznak, mivel az Afrikai Nagy-tavak számos vadasparkja közelében laknak, valamint jellegzetesek a szokásaik és az öltözködésük. A maszájok beszélik a maa nyelvet, a nilotikus nyelvcsalád egyik tagját, amely rokon a dinka, a kalendzsin és a nuer nyelvekkel. Kivéve néhány vidéki idős embert, a legtöbb maszáj beszéli Kenya és Tanzánia hivatalos nyelvét, a szuahélit és az angolt.
A 2019-es népszámlálás szerint a maszájok száma 1 189 522 volt Kenyában [az akkori népesség kb. 2 %-a], szemben az 1989-es népszámlálásban mért 377 089-cel, bár sok maszáj úgy tekint a népszámlálásra, mint a kormány beavatkozására, és ezért vagy megtagadja a részvételt, vagy hamis információkat szolgáltat. Tanzániában és Kenyában sok maszáj törzs fogadja a látogatókat falvaiba, hogy megtapasztalják kultúrájukat, hagyományaikat és életmódjukat, térítés ellenében.” (Wikipedia)
Maasaiok Amboseliben
Mi a Nairobitól délkeletre fekvő, közvetlenül a tanzán határ mentén húzódó Amboseli Nemzeti Parkban (ANP) tett látogatásunk során el akartunk jutni egy maasai faluba is. Az 1974-ben létrehozott ANP ugyanis eredetileg a Kenya Wildlife Service fennhatósága alá tartozott, de Mwai Kibaki elnök rendelete alapján 2005 szeptembere óta az Olkejuado megyei tanács felügyelete alatt áll, így a park bevételei azóta a helybéli masaai közösséget gazdagítják. A parkba vezető út jónéhány maszáj falu mentén vezet, sőt a területén is van néhány.
Mindenképp szerettünk volna eljutni valamelyikbe. Végül úgy adódott, hogy a szafari túránk során egyszercsak belebotlottunk először egy legeltető pásztorba, majd néhány maszáj férfiba és nőbe, akik az út mentén mindenféle csecsebecséket árultak (nem tudom pontosan kinek, mert hozzánk hasonló látogató igencsak elvétve volt).
Megálltunk volna fényképezni, de rögtön körbevettek és kiderült, hogy ha meg tudunk egyezni, akkor bevisznek az onnan egy-két kilométerre lévő faluba, megmutatják, mindenhol körülnézhetünk, sőt nyugodtan fényképezhetünk is. Megállapodtunk, hogy mennyi pénzért visznek be a faluba.
A falu szerkezete
Amikor odaértünk, a rengeteg gyerek rajzott mindenfelé, de amint meglátták a gépet a kezemben, azonnal igyekeztek elbújni előle.
A falu négy bejáratából a fenti képen látható az egyik. Ugyanis az egyébként köralakú falu gyakorlatilag körbe van kerítve, nyilván az állatok esetleges támadásai elleni védelemként.
Ez egy kb. 180°-os panorámakép, amelyben megpróbálom érzékeltetni a(z egyébként köralakú) falu kinézetét. A fa mellett jöttünk be a kapun, a kerítés ágakból és földből illetve tehéntrágyából tapasztott vastag sövény. A falu gyakorlatilag két koncentrikus körből áll, a külsőben vannak a házak, a közepén pedig egy nagy (újabb sövénnyel körbevett) kör (Itt állok), ahova éjszakára beterelik a jószágot, így védve a támadó vadaktól. Marhát és kecskét tartanak, utóbbi húsa egyébként Kenyában (grillen megsütve) a legfinomabnak tartott ünnepi fogás.
Kenyai tartózkodásunk alatt már sokszor megkérdezték, vajon ez az egész mennyire autentikus, nem „kirakat”-e? HÁT NEM. Ez teljességgel az élet sűrűje, itt kérem nincs semmi csalás, vagy ámítás, EZ ILYEN! Az ott élők büszkén megmutattak mindent, de így élnek nap mint nap. Persze örülnek, hogy jönnek látogatók (akkor éppen a COVID járvány miatt nagyon kevesen), akiktől pénzt lehet szerezni ezért, de ettől még teljesen autentikus.
Az első képen egy gyerekcsapat egy anyával a fa alatt, aki közben valamilyen kézimunkát végez, míg a másodikon az egyik falubeli férfi jellegzetes, a botjára támaszkodó testtartásban. A bot pedig elengedhetetlen maszáj kellék, nem egyszer láttunk motoron utasként ülő férfit, aki vitte magával.
Családok a faluban
Jöttünk hírére elkezdenek összegyűlni az emberek. A faluban kb. 180 fő lakik, ezek nagy többsége gyerek. Azt nem sikerült pontosan kideríteni, hogy hány család, csak azt, hogy egy-egy nőnek kb. 4-5 gyereke van.
Az egyik férfi (ha jól emlékszem talán Mahmetnek hívták) …
… odahívta maga mellé a feleségét, …
… majd a második feleségét is, mert itt megengedett a többnejűség.
Tehát itt most kerek a család, bár a gyerekeikről nem sikerült megtudni, nekik pontosan hány van.
Az első kép baloldalán álló férfi a falu elöljárója, aki büszkén mesélte, hogy őt a falubeliek megválasztották. Egyébként vele kellett megalkudnunk, mennyiért engednek be a faluba körülnézni. Akkor a járványból annyi volt ott érezhető, hogy megtartják a „social distancing”-et, azaz közös képen távolabb álltak.
A második képen a falu elöljárójának a saruja, csak neki van ilyen díszes lábbelije, aminek a talpa autógumiból készült.
A kedvünkért összecsődítették a falu asszonyainak egy részét, akik énekeltek nekünk (ők azt mondták táncolnak, de mozgás nem volt). Az éneklést rögzítettük telefonnal videóra, de sajnos csak az alábbi kb. 20 másodperc sikerült a felvételből.
A maasaiok száz közül is megismerik egymást
Érdemes megfigyelni, hogy MINDENKINEK az arcán van egy jel. Elmondták, hogy már pici gyerekkorban ezt beégetik az arcba mindkét oldalon. A nyitóképen látható pici gyerek arcán is már ott van! Nem csak ebben a faluban ez a szokás, hanem szinte minden más maasai faluban is. Ez a maszájok jele, ebből biztosan lehet tudni, hogy ebbe a törzsbe tartozik valaki.
Gondolom a fülcimpa kinyújtását már mindenki észrevette. Nem csak a nőknél, akik így rengeteg saját gyöngyfűzésű ékszert tudnak beletenni, hanem a férfiaknál is.
Körbejártuk a falut. Az első képen kicsit távolabb a sárga kannákban az ivóvíz érkezett meg épp előttünk, amit akkor hozott egy motoros tricikli, amikor ott voltunk. A házakat vesszőből építik, marhatrágyával kitapasztva. A házat mindig az asszony építi magának (és a gyerekeknek), tehát egy családnak annyi háza van, ahány feleség.
Egy maasai kunyhóban
Bemehettünk az egyik házba is.
A ház belsejében 3 elkülöníthető rész van (mondjuk konyha és mögötte a „gyerekszoba”, van egy pad a „nappaliban” és még talán a szülők „hálószobája” (de azt nem láttuk), de ablak csak egyetlen nagyon picike, kémény nincs. Az alapterület talán 30 m2. Gyakorlatilag semmit nem lehet belül látni. Ez a kép a valós fényviszonyokat mutatja a kunyhón belül.
Ez a kép hosszú zársebességgel készült ugyanott, így volt esélyem valamit megmutatni a belső berendezésből. Az asszony (számomra a kora meghatározhatatlan) pedig ott ült a sötétben szinte mozdulatlanul a tűz mellett. A füst nem tud távozni (látszik valamennyire a képen is), így alig lehet levegőt kapni.
Nagyon minimális a felszereltség. Egyedül ez a kép szolgál ezügyben útmutatóul. Ott szerintem a tűzön is fémedényben fő a valami, a mellette lévő polcon pedig zománcbögréket látok és műanyag lavórt, flakont. Bizonyára vásárolt, nem hiszem, hogy maguk készítenék.
Szemlátomást nem bőségben, de nem éhezve élnek, azonban nem tudjuk pontosan, mit esznek. Ami elhangzott csupán annyi, hogy a tehenek tejét és vérét is megisszák, de nem vagyunk tisztában azzal, hogy a húst hogyan eszik és mennyit belőle. Itt zöldséget nem termelnek (a meglehetősen száraz klíma miatt valószínűleg nem is teremne), a kenyér Kenyában nem olyan népszerű, mint Európában.
Munkamegosztás
A faluba épp akkor ért vissza egy fát gyűjtő nő, a terhet a fején cipelve.
A tüzet a férfiak csiholják, ez az ő dolguk, a nőknek ezt nem szabad. Látszik, hogy nagyon gyakorlottak, mert kb. 3-4 perc alatt meg is voltak vele.
Ez a hölgy a falu tanítónője. Ebben a faluban született, Nairobiban tanult, majd visszajött a falujába. Gondolom mindenkinek feltűnik, hogy már nem a tradícionális ruházatot hordja.
Azt is érdemes észrevenni, hogy mi van a baloldali férfi jobb kezében? Igen, okostelefon. Számomra épp az volt a legdöbbenetesebb, hogy mindamellett, hogy abszolút a minimumon élnek, van hozzáférésük a „civilizált” dolgokhoz, mégsem hagyják itt ezt az életformát.
Azalatt a kb. 2 óra alatt, amit ott töltöttünk, számunkra az élmény annyira sokkszerű volt, meg úgy éreztük, nem szabad túlzott vehemenciával belegyalogolnunk az életükbe, hogy számtalan kérdés nekünk is utólag jutott eszünkbe, kvázi elfelejtettük feltenni. De néhányat azért meg tudunk válaszolni utólag is.
Mi történik például, ha nem jön a vizet szállító tricikli? Pontos válaszunk nincs, viszont ez nem az egyetlen falu itt, a környék kb. 20-30 km-es környezetében legalább 5-6 másik ilyen falvacskát láttunk. Szerintem ezek biztosan összedolgoznak és megoldják egymásközt, ha gondok vannak, kérnek egymástól segítséget. A tricikli(s) szerintem nem a faluhoz tartozik, hanem sok mindenkit kiszolgál.
Aztán kivittek a sövényen, a falun kívülre. Itt a baloldali WC-re hívom fel a figyelmet. Ez az egyetlen, amit láttunk. A faluban egyébként persze nincs se víz, se villany. A vizet a fent már látott nagy kannákban kapják. A háttérben pedig a nemrég épített iskola épületei láthatók.
Az iskolában
Természetesen kértük, hogy megnézhessük az iskolát is, amiről elmondták, hogy adományként épült. Az elöljáró szerint azért volt szükség arra, hogy építsenek egyet, mert különben a gyerekeknek naponta a 15 km-re lévő másikba kellett volna járniuk.
Ez az iskolaépület, a tetején napelemekkel, belül neonvilágítás van beszerelve. A tanítónő elmesélte, hogy 100 (!!!) gyereket tanít, 4 évestől fölfelé. A tárgyak: matematika, sience (természettudomány), a maszáj nyelv, a szuahéli nyelv és az angol nyelv. Tehát mindenki a saját törzsi nyelvén kívül a szuahélit, mint legelterjedtebb törzsi nyelvet és az angolt (mindkettő államnyelv is) meg kell tanulja.
Egy csapat gyerek persze velünk jött, …
… a tanítónő pedig bemutatta, hogyan tanulnak. A táblán az ABC van, amin a gyerek pálcával mutat egy-egy betűt és mondja a betűt és egy szót azzal a betűvel (aminek a képe egyébként a betű mellett látható, a többi gyerek pedig utánamondja.
A gyerekek osztott korcsoportokban tanulnak. Kérdésemre, hogy mi történik azokkal a gyerekekkel, akik itt felnőnek, azt mondták, hogy átmennek a környező maszáj falvakba vagy más maszáj területekre Kenyában és családot alapítanak, ott élnek.
A piac
Az asszonyok közben kirakták a saját készítésű portékájukat egy-egy takaróra. Nekünk végig kellett mennünk, és minél többet kiválogatni.
Az ékszerek mintái, formája mennyire egyediek, mennyire tradicionálisak? Nem hasonlítottam össze pontról pontra pl. az asszonyok fülében látható fülönfüggőket, de meg mernék esküdni, hogy nincs két egyforma. Ezek a fűzött gyöngyök egyébként nem kenyai sajátosságok. Pár évvel korábban jártunk Dél-Afrikában, ott szinte megszólalásig azonos stílusú gyöngyökből „mentettünk haza” néhány gyönyörű darabot Boginak.
Persze a minket kísérő minden férfi külön szólt, hogy „ez az én feleségem, családom”, stb., szóval onnan is kellett választani valamit.
A látogatásunk végén pedig addig nem engedtek el, amíg nem adtunk egy e-mailcímet és egy telefonszámot, amin majd megkereshetnek, hogy támogatást kérjenek az iskolának.
A sorozat következő részét itt találod.
