Afrikai törzsek (1/11)
Tanzánia – együtt vadásztunk a wahadzabe törzs tagjaival
Történt: 2020. december
A wahadzabék
Megérkezünk a „bushman”-okhoz
Ez a csapat kb. 3-4 család, monogámok, viszont csak egymás között házasodnak, ami miatt a születő gyerekek között kevés marad életben, csökken a számuk. A környéken már kevés a vadászható állat, így nem tudnak csak vadászatból és gyűjtögetésből megélni. Az államtól kapnak kiegészítő élelmet, ruhákat, a nőket pedig ún. „community project”-be vonják be, ami kézimunkázást jelent, a termékeket eladják, így pénzhez jutnak. Őket is megpróbálták néhány éve letelepíteni, házakat építettek nekik, de visszaszöktek.

A tűz körül ülők egy része dohányzott, mint megtudtuk a füvet is szeretik és hiába tilos, beszerzik maguknak.

Megnézhettük, az asszonyok hogyan kézimunkáznak, …

… a gyerekeik meg körülülték.
Aztán megmutatták azt is, hogyan kell tüzet csiholni. A végén mindkettőnket invitáltak és kipróbálhattuk mi is, hogyan is megy ez.
A következő kép hátterében látszik egy lakókunyhó. Összesen nem láttunk háromnál többet, egy ilyenben jó, ha ketten elférnek. Azt gondoljuk, hogy a többség a szabad ég alatt alszik.

J.J. elmesélte, melyik nyílvessző mire való. Balról az első való madárra. Amin az ujja van, azon még nincs nyílhegy. A következő kettő már nagyobb vadakra szolgál, míg a legutolsó kifejezetten nagyvadra, és mérgezett. A mérget növényi kivonatból készítik, ha az állatot eltalálja, a vérben felszívódva kb. 15 perc alatt megállítja a szívet, de a húst nem teszi ehetetlenné.


Mi is vadászunk velük
Mentünk velük VADÁSZNI íjjal és nyíllal, . A kutyák körülöttünk a vadászatban segítettek.




A kilőtt nyilakat, amivel nem sikerült eltalálni a célt, rögtön a lövés után hihetetlenül ügyesen megkeresték, hogy újra használhassák.
Ez egy olyan fa, aminek a nedvét szúnyogriasztónak és szappannak használják. A másik fának a virágát a környék méhei begyűjtik, amiből a mézet a wahadzabék a datogákkal elcserélik kovácsolt nyílhegyekre (a datogákról a hetedik fejezetben lesz szó).
Eddig két madarat sikerült a vadászoknak lőniük, de mentünk tovább.
A két vadász különvált és egyszercsak az egyik elkezdett kiabálni, a másik meg a hang után rohant.
Majomzsákmány
J.J. mondta, hogy majmokat láttak. Mire mi utólértük, épp az egyik majmot kutyák üldözték, de a fiatalabb vadász elejtette az első majmot.
J.J. hihetetlen boldog volt, mert azt mesélte, hogy kb. 5 éve vezet turistákat ide, de most először sikerült a vadászaton majmokat ejteni.
Azután már csak össze kellett kötni a majmokat, hogy a hátukra vehessék, és elindulhassunk visszafelé. Amikor a táborba visszaértünk, megnyúzták a majmokat, de az erről szóló videót azért most inkább kihagyom…
Élet a wahadzabe faluban
Volt még két „műsorszám”. Először a gyerekekkel együtt a célbalövést gyakorolták (persze mi is kipróbálhattuk…)
Azután pedig „össztánc” következett.
2023. november 15. @ 2:41
Great article! That is the type of information that are supposed to be
shared around the internet. Disgrace on the seek engines for now not positioning this submit upper!
Come on over and discuss with my website . Thanks =)
2023. november 15. @ 7:31
Thank you.