Marokkói kalandjaink, avagy elég-e, ha az ember beszél öt nyelvet?
Történt: 1981. augusztus
Több, mint negyven éve történt, hogy jártam Marokkóban, amikor még Magyarországról nagyon nehezen lehetett eljutni a „Nyugati-világba” a vasfüggönyön túlról. Arról, hogy hogyan jutottam el oda (és még 8 másik országba) mégis, a Marokkó oldalamon lehet mindent elolvasni, beleértve azt a korabeli térképet is, ami a marokkói útvonalat is tartalmazza.
Mint ott írtam, az utazás után a több, mint 20.000 km-es hátizsákos túráról készítettem egy zenés diaporáma előadást, és rengeteg helyen nagyon sok embernek levetítettem, mert igencsak különleges dolog volt az akkori Magyarországon, ha valaki egy ilyen utazást meg tudott szervezni magának. Az ebben a cikkben szereplő összes fénykép abból a diaporámából származik. Amennyire lehetett, a színüket részben vesztett színes diaképekből igyekeztem még valamennyire élvezhető képeket restaurálni, és remélem, Kedves Olvasó, az antikvitás értéke felülmúlja majd a mai digitális követelmények okozta hiányérzetedet.
A diaporáma előadásom nyitó diája, ami a francia Riviéra homokjába rajzolt feliratról készült.
Én abban az évben, 1981-ben fejeztem be az egyetemet és erre az utazásra úgy tekintettem, mint anno a középkorban a céhlegények, akik miután megkapták a mesterlevelüket, akár még évekig körbejártak a világban tanulni minél többet, mielőtt visszamentek a szülőfalujukba és beálltak dolgozni.
Marokkó volt akkor az egyetlen Európán kívüli ország, amelybe az Interrail igazolvány érvényes volt, így számomra magától értetődő volt, hogy az útvonalat úgy tervezzem meg, jusson közel egy hét Marokkóra is. Egy egyetemi barátommal ketten vágtunk neki ennek a szakasznak. Ő nem tudott két hónapra csatlakozni, csak egy hónapig kalandoztunk együtt, de ebbe az időszakba Marokkó is beletartozott.
Spanyolországból indultunk, mégpedig egy földközi-tengeri kompátkeléssel Algecirasból a marokkói Tanger kikötőjébe. A kikötőbe érkezve szinte közvetlenül a tengeri komp mellett találtuk a vonatállomást, ahol mindenki megrohamozta a vonatszerelvényeket. Szerencsére mi viszonylag gyorsan kapcsoltunk, hogyan lehet a tömegben mégis hamar feljutni a szerelvényre, így a tumultus ellenére találtunk még egy kabinban két üres helyet és némi polcmaradékokra feltettük a hátizsákjainkat.
Nagyon nyár volt, dögmeleg, pont olyan forróság, mint amit anno elképzeltünk az afrikai hőmérsékletről. A vonaton iszonyú tömeg, a folyosók is dugig. A hajónk késő délután futott be a kikötőbe és a tervünk eleve az volt, hogy a vonattal az éjszaka során „leevezünk” a nagyjából 600 km-re lévő Marrakechig. Így a vonaton-alvással még egy éjszakai szállás költségeit is megússzuk.
A vonatablakból még láttunk ezt-azt útközben, de azután hamar besötétedett és mi a zsúfolt fülkében megpróbáltunk valahogy egy kicsit ülve aludni. Én szemüveges lévén arra gondoltam, hogy nem tudom szemüvegben oldalra hajtani a fejem. Így levettem és azt találtam ki, hogy ne törjön véletlenül össze, a fejem feletti csomagtartóba fűzöm a szárát. Mint aki jól végezte dolgát, szépen el is aludtam.
Amikor reggel kinyitottam a szemem és felnéztem a csomagtartóba, láthattam a szemüvegem HŰLT HELYÉT, ugyanis azt az éjszaka folyamán ellopták.
Így érkeztünk meg reggel Marrakechbe és azzal kellett kezdenünk, hogy keressünk egy optikust, aki a lehető legalacsonyabb budgetből, amit majd valahol meg kell spórolni, készít nekem S.O.S. egy új szemüveget, mert anélkül nehéz lett volna.
Körbekocsikázásra bérelhető …
… konflisok Marrakech belvárosában.
Marrakech a Wikipédia szerint „Marokkó negyedik legnagyobb városa. Lakosainak száma 2014-ben körülbelül 930 ezer fő volt, míg körzetének népessége a kétmilliót is meghaladta. A lakosság többsége berber származású. A nevének egyik lehetséges eredete berber szavakból származik, … ami azt jelenti: ‘Isten földje’. A város nevéből ered Marokkó, az ország elnevezése is. … A várost Juszuf ibn Tasfin (1009-1106) alapította a 11. században. A város vörös falai, amelyeket Ali ibn Juszuf építtetett 1122–1123-ban, és az ezt követően vörös homokkőből épült épületek után adták a városnak a ‘vörös város’ becenevet. … Az Almohádok (1130-1269) által 1147-ben meghódított város egy olyan királyság fővárosa lett, amely Tunéziától az Atlanti-óceánig és a Szaharától Andalúziáig terjedt. Ők építették a Kutubiya-mecsetet, a spanyol-mór építészet egyik legszebb példáját, egy erődkomplexumot, valamint kiterjedt bazárokat és kerteket létesítettek. A Marínidák (1244-1578) uralkodása alatt a város hanyatlásnak indult, akiknek a fővárosa Fez lett.”
Útitársammal együtt az első élményeinket szereztük az arab világban. Ezeket a fényképek csak töredékesen adják vissza, nagyon hiányoznak mellőle a hangok és az illatok (hogy finom legyek).
Természetesen rengeteg műemléket is körbejártunk …
… és megbámultuk a csodálatos arab építészet remekeit. (A képekről utólag már sajnos nem tudom megmondani, hogy pontosan hol készültek.) De az igazán maradandó, nagy élményt azért mégiscsak az óváros, a Medina bejárása jelentette.
Erről a sok évszázaddal ezelőtt épült városrészről akkor még térkép sem állt rendelkezésre, azaz ha egyszer bementél, a tökéletesn össze-vissza, gyakorlatilag utcák és minden rendszer nélkül egymás mellé épített házak között nagyjából a harmadik kanyar után már nem tudtad, merre van az előre. Az alábbi képek ott készültek.
Marrakechben jártunk még a bőrcserző műhelyekben is, ahol a kecske- és marhabőröket (amelyeknek már önmagában is meglehetősen jellegzetes SZAGUK van) különböző (szintén erősen bűzlő) vegyszerek segítségével kezelik nyitott kádakban.
Marrakech után jártunk még a korábbi fővárosban, Fezben, valamint Cassablancaban és Mekneszben is. Ezekről is bizonyára készültek fényképek, főleg a műemlékekről, de ami használható volt a 40+ éves fotókból, azokat a fenti épületfotókban már felhasználtam és sajnos már fogalmam sincs, melyik hol készült.
Hátizsákos, szegény kelet-európai turistaként igyekeztünk mindent a lehető legkevesebb pénzből kihozni. Így a szállásaink például igen egyszerű hostelek voltak, ahol a díjba nem foglaltatik reggeli. Ezért egyik reggel (már nem emlékszem melyik városban) a hosteltől nem messze eső pici, talán 10 négyzetméteres boltocskába mentünk, hogy megpróbáljunk valami reggeli-félét venni magunknak. A végtelenül zsúfolt, a plafonig minden centiméterre valamilyen árucikket bezsúfoló helyiségben belépéskor igyekeztük felmérni, hogy vajon vehetnénk-e tejet. Nem láttuk meg, ezért a pult mögött ülő kereskedővel a következő beszélgetés zajlott le:
Mi: [angolul] Tejet szeretnénk venni, tud angolul?
Kereskedő: [nem értő fejcsóválás]
Mi: [franciául ugyan egyikünk se beszélt, de a tejet tudtuk, hogyan kell mondani és gondoltuk Marokkó úgyis francia gyarmat volt] Tej, beszél franciául?
Kereskedő: [még kevésbé értő fejcsóválás]
Mi: [spanyolul] Tej, beszél spanyolul?
Kereskedő: [erős fejrázás]
Mi: [németül] Tej, ért németül?
Kereskedő: [széttárt kezek]
Mi: [oroszul] Tej, а ты говоришь по русски?
Kereskedő: [összevissza integetés, majd visszakérdezett] Berber? [azaz, hogy tudunk-e berberül?]
Mi: [az öt világnyelven próbálkozás után magyarul természetesen nem próbálkoztunk, de egyikünknek egy mentő ötlete támadt] MÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ
Ekkor a kereskedő felnevetett és már hozta is elő a liter tejet. 🤣🤣🤣🤣🤣
És még mondja valaki, hogy érdemes nyelvet tanulni!
