Öt nap az Amazonason (1/8)
– Iquitos, a közúton elérhetetlen város
Történt: 2026. április
Láttunk már őserdőt Afrikában is (itt írtam róla), sőt Peru egy másik részén is, a Madre de Diosban, de ha valaki az őserdő sokszínűségét akarja látni, akkor az Amazonas vidékére kell elmennie, ami Iquitosnál kezdődik.
A húsvéti ünnepek körüli munkaszüneti napokat kihasználva öt napot töltöttünk ezen a vidéken, először Iquitosba, majd onnan Nautába, végül egy pici faluba, Libertadba érkezve. „Az Amazonas fővárosában” csupán egy fél napot töltöttünk és az összes többit „a dzsungelben”. De annyi minden történt velünk, hogy ez a cikksorozat végül nyolc fejezetből fog állni.
Nosztalgiablokk
Én már jártam egyszer Iquitosban, mégpedig közel harminc éve, 1999-ben, amikor többéves chilei munkámat befejezve családommal együtt úgy utaztunk végleg haza, hogy közben útbaejtettük Perut is, ezen belül pedig Iquitos környékén is eltöltöttünk pár napot.
Az alábbi négy fotó ennek a túrának az emlékei.
Akkor Iquitostól nem messze, északi irányban volt a szállásunk (sajnos most már nem találtam meg a helyszínt). Ezen a területen él a bora őslakos néptörzs, amelyet felkereshettünk egy rövid látogatásra.
Családommal az őslakos bora törzs tagjai között
Csónakkal az Amazonas folyón
A napokat az Amazonas vidék és a(z akkor számunkra) nagyon egzotikus növény és állatvilág megismerésével töltöttük, amit természetesen csónakkal jártunk be.
Fiaim piranhara pecáznak
Sikeres piranha-fogás
Családunkban sokszor felemlegetett élmény volt, amikor két nagyobbik fiam, az akkor 13 éves Bence és 11 éves Matyi az esőzés miatt elmaradt gyalogtúra helyett pecázással ütötték el az időt és fogtak is két darab piranhat!!!
Anno készült az egész utazásról egy hosszú videó is, amelynek amazonasi részéből az alábbiakban egy 6 perces rövid változatot vágtam össze. Ebben látható az a jelenetsor is, amelyben a bora törzs tagjai táncolnak.
Ismét Iquitosban
Nem csak én vágytam most vissza, de Bogi sem járt még itt, így egyértelmű volt, hogy ide mindenképp el kell jutnunk, amíg Peruban élünk.
Iquitosban már évszázadok óta éltek őslakosok. Amikor 1839-ben Charles Goodyear véletlenül felfedezte, hogy kén hozzáadásával és hevítéssel (vulkanizálással) a kaucsukfa nedvéből (latex) készített gumi rugalmas és tartós marad, ezzel megalapozta a modern gumigyártást. Onnantól számítandó Iquitos fellendülése is, amelynek környéke az Amazonas vidékén őshonos növény nedvének legfontosabb forrásává vált.
„A meggazdagotott kaucsukkereskedők villáit Európából hozatott macskakövekkel és mozaikokkal díszítették: ebből az időből származik például a mór stílusú egykori Palace szálloda és a Gustave Eiffel által tervezett Casa de Fierro („Vasház”). 1938-ban megindult a kőolaj kitermelése is: az ezt követő időszakban Iquitos az Amazonas folyónak köszönhetően szorosabb kapcsolatban állt Európával, mint az Andok túloldalán fekvő perui fővárossal, Limával.” (Forrás)
A Főtér (Plaza de Armas) látképe
A Főtér (Plaza de Armas), háttérben a Keresztelő Szent János-székesegyház
Körséta
A város lakossága ma már megközelíti a félmillió főt és ez a világ legnagyobb olyan szárazföldi városa, amely közúton egyáltalán nem közelíthető meg, csak hajón vagy repülővel.
Hívek a Keresztelő Szent János-székesegyház (Catedral de San Juan Bautista) előtt
A Spanyol Jótékonysági Társaság (Sociedad Española de Beneficencia) épülete
A város szépségéről sok mindent nem tudok elmondani. Persze itt is a Főtéren (Plaza de Armas) érdemes kezdeni a nézelődést. Látható itt egy 1910-ben épült székesegyház (Catedral de San Juan Bautista), illetve a Spanyol Jótékonysági Társaság (Sociedad Española de Beneficencia) székhelyének eklektikus stílusú épülete, amely ötvözi a neogótikus és mór elemeket.
Különlegessége a homlokzaton látható három díszes, csúcsíves árkád és a vörös-sárga színvilág. A homlokzat felső részén a spanyol címer látható, utalva az alapítók nemzetiségére.
A Casa de Fierro (Vasház)
A Casa de Fierro (Vasház)
A tér legérdekesebb épülete viszont a Gustav Eiffel-tervezte ún. Vasház, a Casa de Fierro. „Az épületet Gustave Eiffel tervei alapján készítették el a belga Forjes d’Aiseau műhelyeiben, majd 1889-ben … egy kaucsukbáró vásárolta meg, aki 1890-ben Párizsból Iquitosba hozatta.
Itt, mielőtt összeszerelték volna, kiderült, hogy nagyon nagy, viszont károsodás nélkül két részre osztható: így ketté is osztották. Az első részt Carlos Fermín Fitzcarrald (aki szintén kaucsukbáró volt, méghozzá a korszak egyik leggazdagabbja) egyik társa vette meg, és Madre de Dios megyében akarta felállíttatni, ám a szállítás nehézségei miatt végül az iquitosi vízparton épült fel.
Itt egy másik vállalkozó vette meg, ám nem tartotta karban, így állaga nagyon leromlott, végül anyagát ócskavasként értékesítették. …”
A Casa de Fierro (Vasház)
„… A másik részt a város Plaza de Armas nevű főterén állították fel, ahol ma is áll. Számos tulajdonosváltáson ment keresztül, használták magánlakásként, vendéglőként és gyártóműhelyként is.” (Forrás)
A Casa de Fierro étterem belső tere
A Casa de Fierro esti fényben
Most felújított állapotban látható, meglehetősen jól karbantartva. Az emeletén egy étterem üzemel, mi is ettünk ott, finomakat. Az alsó szinteken kisebb boltok kaptak elhelyezést.
Fitzcarraldo
A Vasház történeténél már szóba került az egykori kaucsukbáró, Carlos Fermín Fitzcarrald neve. Igen kalandos élettörténetéről érdemes elolvasni a több nyelven is elérhető belinkelt Wikipedia cikket. Életrajzának legextrémebb része az 1894 áprilisában Iquitosból a Contamana gőzhajóval egészen a bolíviai Surcoba elindított expedíciója, ami közel 2.000 km.
Ennek célja a később róla elnevezett földnyelv (Istmo de Fitzcarrald) megtalálása volt, ezzel megvalósítandó két Amazonas-vidéki folyó (Serjalí és Caspajali) közötti átjárást és egy olcsóbb kaucsukszállítási útvonal létrehozását.
Az expedíció sikeres volt, amelynek során a gőzhajót az egyik folyó partján szétszerelték, majd (a hegyeken át) a kb. 100 méteres szintkülönbséget és 11 km-es távolságot leküzdve (!!!) átszállították a másik folyóhoz. Ott összeszerelték és folytatta útját a másik folyón.
Erről az expedícióról készült egy igen híres film is 1982-ben Fiztcarraldo címen, amit Werner Herzog rendezett és Klaus Kinski Illetve Claudia Cardinale játszották a főszerepeket, de Mick Jaggerrel is készültek próbafelvételek.
Iquitosban két helyszín is emlékeztet a filmre. Az egyik az a ház, amely az Iquitosban forgatott film produkciós helyszíne volt, ma szálloda. A másik pedig a film emlékére nyitott Fitzcarraldo nevű vendéglő.
A Fitzcarraldo étterem
Ez utóbbit mi is felkerestük. A helyszínen olvasható kiírás szerint itt „megtalálhatja a filmet 1982-ben reklámozó fényképeket és plakátokat, valamint a filmhez kapcsolódó egyéb emléktárgyakat, mint például a hajó kormánykereke és a filmben használt gőzhajó kürtje.”
Az étterem belső tere
Az étterem belső tere
Az étterem belső tere
Az étterem belső tere
Bár számomra anno a film maga egy hatalmas élmény volt (többször is láttam), nem csak a nosztalgia vitt el az étterembe, hanem az is, hogy itt a helyi konyha fogásait is meg lehet kóstolni.
Alligátor Chasseur mártásban
Alligátor Chasseur mártásban
Én pedig rögtön elköteleztem magam az alligátorhús kipróbálására (ld. a fenti képeken). Az étlap szerint „a vadászmártásban készült étel a legmagasabb szintre emelt, tiszta, rusztikus esszencia.
A puha és lédús húst erőteljes mártás fürdeti, amely a bor finom édességét ötvözi a vadon termő fűszernövények és gombák aromás intenzitásával. Minden falat füstös, földes és mély illatot áraszt, enyhe fűszeres jegyekkel, amelyek melegséget hagynak a szájpadláson.
A mártás selymes textúrája ízek ölelésében öleli körül a húst, amely a leghitelesebb hagyományos konyhához köti, eleganciával és tagadhatatlan karakterrel.” Meg kell mondjam, hihetetlenül finom volt.
A krokodilhúsról még bőven lesz szó a következő részben is, amikor a Belen-piacra látogatunk.
Malecón
A Plaza de Armason túl még a folyó menti sétány, a Malecón mentén láthatók érdekességek.
Boulevard de Iquitos
A Malecón és az Itaya-folyó
Innen ki lehet látni a Itaya-folyóra, amely itt ömlik bele az Amazonasba és így kitűnő első benyomást ad a vidékről.
El Hotel Palace (épült 1908-12)
Prefectura de Iquitos (épült 1860)
Casa Morey (épült 1910-13)
Sétálóutca a Malecón északi részén
A Malecón mentén pedig több, a „régi szép időkre” emlékezető díszes épület látható, persze ezek ma már nem az eredeti funkciót szolgálják.
Hajómúzeum
A Malecón mentén lehorgonyzott régi gőzhajó pedig nem csak hangulati aláfestést ad a gumi konjunktúrára való emlékezéshez, hanem múzeumként látogatható is.
Az Itaya-folyó torkolatának látképe
A Malecón mentén az Itaya-folyón már itt is megjelennek azok a házak, …
Cölöpházak az Itaya-folyón
Cölöpházak az Itaya-folyón
… amelyek a folyóra épültek, lakóik elsősorban csónakokkal közlekednek.
Cölöpházak az Itaya-folyón
Az ősi pálmalevél, mint tetőfedőanyag, a tégla és a műholdvevő szimbiózisa
Ilyen házakból egy nagy városrésze is van Iquitosnak, ezt az „úszó várost” (Barrio de Belén) a következő részben mutatom be a rendkívül egzotikus beleni piaccal együtt.
