Őslakos népek kultúrája a kanadai múzeumokban
Történt: 2025. augusztus – szeptember
Engem afrikai éveink alatt és azóta is nagyon érdekel az őslakos népek története, helyzete. Így amikor tehetem, ezt a témát mindig érdeklődéssel figyelem. Turistaként egy-egy országban erre igazán csak úgy van lehetőségem, ha egy-egy múzeumnak van e tárgykörben kiállítása.
Néhány éve hatalmas port vert fel és a világsajtó is sokat foglalkozott vele, hogy Kanada Brit Columbia tartománya őslakosainak egykori bentlakásos iskolája helyén sokszáz őslakos diák maradványait találták meg egy tömegsírban (itt olvasható egy magyarországi cikk erről).
A fenti két ok bőven elég volt arra, hogy a kanadai múzeumokban keressem az őslakos témákat. Most három ilyen kiállításról írok a kanadai cikkeim utolsó fejezetében.
McCord Stewart Museum, Montreal
Ez a múzeum már több, mint száz éves, az alapítója már a XIX-XX. század fordulóján elkötelezett volt a kanadai őshonos kultúrák különböző emlékeinek, tárgyainak gyűjtése iránt. A múzeum honlapján olvashatók szerint „a Múzeum évek óta részt vesz az őshonosítás folyamatában, amelynek célja az Őshonos Kultúrák gyűjtemény relevanciájának és hozzáférhetőségének növelése az őslakos közösségek számára, valamint annak biztosítása, hogy a gyűjtemény tartalma tükrözze aggodalmaikat és kortárs nézőpontjaikat.”
A McCord Stewart Museum bejárata
Totemoszlop a múzeum lépcsőházában
A mai őslakosok hangjai
A múzeumban most egyetlen állandó kiállítás látogatható (az időszakiak mellett), ez „A mai őslakosok hangjai – Tudás, trauma, ellenállóképsség” címet viseli.
Az állandó kiállítás egyik tárlója
A kiállítás weboldalán olvashatókat idézem: „A kiállítás tanúskodik a quebeci és kanadai őslakosok máig fel nem ismert tudásáról, valamint az általuk hordozott mély sebekről és hihetetlen ellenálló képességükről.
A múzeum őslakos kultúrák gyűjteményéből származó mintegy száz gondosan válogatott kulturális tárgyát több mint nyolcvan erőteljes, inspiráló történettel (szövegekkel és videókkal) ötvözik, amelyek a quebeci 11 őslakos nemzet tagjaitól származnak, rávilágítva tudásukra és filozófiájukra.
Szenvedéseikről, valamint álmaikról és egy jobb jövőre vonatkozó terveikről beszélnek, hogy segítsenek helyreállítani egészségüket, amelyet az asszimilációs folyamat aláásott. A párbeszéd kezdeményezésére és a megértés elősegítésére irányuló törekvés részeként a kiállítás lehetőséget kínál egy értelmes kapcsolatra.”
A tárlat bejáratánál pedig többek között ez olvasható:
„Több mint 1,6 millió őslakos él Kanadában, 630 közösségben élünk, és hetven nyelvet beszélünk, tizenkét különböző nyelvi családba csoportosulva. Egyedülálló kulturális, filozófiai és tudományos ismeretek hordozói vagyunk, amelyekből az emberiség többi része tanulhat.
Filozófiáink a nyugati társadalom alapjait kérdőjelezik meg: az individualizmust, a túlfogyasztást és az egyenlőtlenséget. Évezredek tapasztalatai formálták őket, számos kortárs problémára adnak választ, és a fenntartható fejlődés igazi modelljei. Mérhetetlenül gazdag erőforrás. Mégis arrogánsan kizárták őket az emberiség hivatalos történelméből. Miért kell két világ találkozásának szükségszerűen az egyik eltűnését eredményeznie? A különbségek elfogadása és ünneplése az emberi örökség egy egész aspektusának megőrzéséhez vezetett volna. …”
Csecsemőhordozó zsák (1940-1960) és bölcsődeszka (1900-1950)
Az anishinaabe nemzetiségű Lassie Wylde visszaemlékezése
„… Sebeink sokak és mélyek. Ezek közé tartozik a kultúránk gyermekeinknek való átadásának jogának elvesztése. Az ilyen jellegű kisajátítás az önbecsülés jelentős eróziójához és az identitás súlyos széttöredezéséhez vezet, amelyek számos betegség forrásai, amelyek Létünk minden aspektusát érintik. A gyógyulás felé vezető első lépés a hang visszaszerzése: beszélni kell és meghallgatásra van szükség. Ezen a kiállításon minden korosztály képviselői magukért beszélnek, hogy a figyelmet tudásukra és gondolataikra, de fájdalmukra is irányítsák. A megbékélés ezen a valódi találkozáson múlik. A cél valójában a megszakított történelmünk töredékeinek újraegyesítése, a bolygó minden részén az őslakosok kulturális népirtási kísérlete által okozott nyílt seb enyhítése.”
Egy cikkben lehetetlen visszadni azt a sokféleséget, mélyen elgondolkoztató történeteket, amiket ezen a kiállításon a videókban megszólalók elmondanak. Egyet idemásolok, amely a fenti képen olvasható szöveg fordítása:
„Elvették a neveinket
Inuktitut nyelv
La Boite Rouge VIF, Lassie Wylde, 2011 (Fotó)
‘Nem értem a nyelvet, amelyet az unokáim beszélnek, és ők sem értik az enyémet.’
– Lassie Wylde, Anishinaabe
Amint megérkeztünk a bentlakásos iskolába, a kulturális hovatartozás minden jelét elvették tőlünk: levágták a hajunkat, egyenruhát kellett viselnünk, és megtiltották, hogy beszéljük a nyelvünket. Hagyományos neveinket számokkal vagy nyugati nevekkel helyettesítették, amelyeknek semmi közük nem volt a családfánkhoz – ez szörnyű erőszak volt identitásunk ellen.
Az UNESCO szerint a világ hétezer őslakos nyelvének közel fele a század végére eltűnik. Kanadában a hetven őslakos nyelv kétharmada veszélyben van. Hacsak nem teszünk konkrét intézkedéseket, csak három fog fennmaradni.
Mégis alig tesznek valamit a védelmükért, és csak néhány iskola szentel hetente egyetlen órát a tanításuknak. Azt is megtiltották, hogy kulturális immerziós iskolákat tartsunk fenn. Nyelveink elvesztése az összes tudás elvesztését jelenti, amelyet ezek a nyelvek közvetíthetnek, az emberiség örökségét.”
Ötezer éves technológiával készített vízhatlan parka (1919)
Fókabőr, fókaprém, gyapjú hímzőfonal, és más anyagok felhasználásával készített csizmák (1997)
A fenti első képen látható parka alatti felirat fordítása:
„Parka, 1919
Inupiat vagy jupik
tengeri emlős (rozmár?) bél, fókabőr, ín, pamut
Úgy tartják, hogy az ilyen típusú, rendkívül védelmet nyújtó parka feltalálása legalább ötezer évre nyúlik vissza. Tehát az inuitok már jóval a gumi és a műanyag megjelenése előtt vízálló anyagot használtak. Ezekkel az anyagokkal ellentétben a bélhártya lehetővé teszi az izzadság elpárolgását.
Ez a parka azt bizonyítja, hogy a hagyományos társadalmakban egy olyan elv, amely hatékonyan kielégíti a szükségleteket, változatlan maradhat. Ez a filozófia pontosan az ellentéte annak, amely a féktelen fogyasztáson alapuló társadalmakat vezérli.”
A’ananin(?) mokaszinok (1865-1930)
Szappankőből, csontból és inakból készült faragvány, inuit (1950-1980)
Az első képen olvasható szöveg fordítása:
„A nomád népek által alkotott tárgyak kiemelkedő formatervezését gyakran beárnyékolta a letelepedett társadalmak anyagi kultúrájának fényűzése. A nomád népek esztétikai víziója a funkcionalitáson alapul, azon a hatékonyságon, amellyel egy tárgy minden része betölti a célját. A szépség az alkotóelemek közötti egyensúlyban és az összeállításuk módjában, az egész harmóniájában rejlik.”
Niitsitapi(?), siksika(?) és anishinaabe nyakláncok és hajdísz (1865-1930)
Faragás (1900-1925)
A Royal Ontario Museum (ROM), Toronto
A ROM a legnagyobb kanadai múzeum, már szintén túl az alapításának százéves évfordulóján. Ennek a múzeumnak a 2007-ben nyílt új szárnyáról már mutattam képet ebben a cikkben.
A Royal Ontario Museum (ROM) főhomlokzata
A rotunda mozaikmennyezete
Mi a 2017-ben, felújítás után újranyitott eredeti, ún. Nyugati Kapuján keresztül léptünk az épületbe.
„A ROM egy művészeti, világkulturális és természettudományi múzeum, évente több mint egymillió látogatót vonz.
A torontói építészek által tervezett eredeti épület (ma a nyugati szárny) építészeti stílusa az olasz és a neoromán stílusjegyek szintézise. A szerkezet erősen tömegű, lekerekített és szegmentált íves ablakok tarkítják, nehéz keretekkel és kupola alakú díszlécekkel. Egyéb jellemzők közé tartoznak az alkalmazott díszes ereszkonzolok és párkányok. …”
A rotunda mozaikmennyezete
A ROM egyik belső tere
„… A rotunda mozaikmennyezetét túlnyomórészt arany hátlappal festett üvegcsempék borítják. …”
Dinoszaurusz csontváz a régi és az új szárny találkozásánál
Az ázsiai gyűjtemény terme
„Több mint 18 millió tétellel és 40 galériával a múzeum változatos világkultúra- és természettudományi gyűjteményei hozzájárulnak nemzetközi hírnevéhez.
Dinoszaurusz-, ásvány- és meteoritgyűjteményt; kanadai és európai történelmi tárgyakat; valamint afrikai, közel-keleti és kelet-ázsiai művészeti alkotásokat, a világ legnagyobb fosszíliagyűjteményét, kiterjedt formatervezési és képzőművészeti gyűjteményt is tartalmaz, beleértve a ruházati, lakberendezési és terméktervezési alkotásokat, különösen az Art Deco alkotásait.„ (Forrás)
A termek közül sokba bekukkantottunk, de az volt a benyomásom, hogy itt csak a tárgyak felhalmozása volt a lényeg. Hihetetlen mennyiségű kiállítási tárgy látható nagyon kevés kiállítási koncepció mentén, sokszor a tárgyak történetének és kontextusának ismertetése nélkül.
First Nation kiállítás
A sok teremből néhányban láthattunk az őslakos népek (ezeket sokszor a First Nation gyűjtőnévven emlegetik) tárgyaiból összegyűjtött tárlatot, …
Indián használati tárgyak az 1910-es évekből
Díszített medvekoponya (1964) „A medvék vadászata és megölése összetett folyamat volt, amely rítusok és szabályok betartásából állt. … A medvekoponyákat feldíszítették, és kelet felé, a felkelő nap felé néző fákra helyezték, a medve szelleme iránti tisztelet jeleként.”
… de sajnos ezekről is elmondható, hogy az egymás melletti tárlók tartalma szinte alig volt kapcsolatos egymással, hiányzott a koncepció.
A XIX-XX. sz. fordulójáról származó indián használati eszközök
A királyi látogatás audienciáján megjelent őslakos küldöttség tagjainak ruhái (1860)
Ettől még láttunk nagyon érdekes kiállítási darabokat.
Rénszarvasbőrből készített inuit női és gyerek parkák és viselőik
Inuit csónak és halászathoz használt tárgyak (1922)
A ROM előcsarnokában illetve lépcsőházában pedig kiállítottak összesen négy hatalmas totemoszlopot, amelyeket az 1920-as évek végén hozták a Múzeumba.
Nisga’a és Haida totemoszlopok
Nisga’a és Haida totemoszlopok
„Nisga’a és Haida totemoszlopok
Az északnyugati partvidék őslakos népeinek, például a nisga’áknak és a haidáknak a faragott oszlopai történelmi emlékművek. Az ezeken a rudakon ábrázolt alakok, az úgynevezett címerek, a nisga’a vagy haida valóságot, különösen az egyes egyének, családok vagy klánok valóságát örökítik meg: eredetüket, jogaikat, kiváltságaikat, eredményeiket és tapasztalataikat. A címerek gyakran a mítoszok idejébe nyúlnak vissza, és láthatatlan vagy metafizikai jellegű kulturális jelenségeknek adnak formát.” (A helyszínen látható ismertető fordítása)
Ezekhez hasonló totemoszlopok kiállítása látható Vancouverben is a Stanley Parkban, amiről mutattam fotót és tettem említést ebben a cikkben. De egy átfogó áttekintés látható ott egy kifejezetten erre felépített múzeumban.
Museum of Antropology (MOA), Vancouver
A MOA-t „1949-ben alapították a Brit Columbiai Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékeként. … 1976-ban költözött jelenlegi otthonába, egy díjnyertes beton- és üvegépületbe. … Az épületben található a múzeum, a MOA 2010-ben … 50 százalékkal növelte méretét, javítva nyilvános tereit és kutatási infrastruktúráját.”
Totemoszlop a MOA bejárata előtt
A Museum of Antropology bejárata
„… A MOA megalakulása óta élen jár az őslakos művészet népszerűsítésében azáltal, hogy gyűjti és kurálja a hagyományos és kortárs őslakos művészetet, tiszteletben tartva a művészeket és azokat a kultúrákat, amelyekből ezek a művek származnak. A MOA a musqueami nép hagyományos és átengedetlen területén található, és a musqueami művészek alkotásai fogadják a látogatókat a helyszínen. …”
A kiállítótér panorámaképe
Nem tudok arra vállalkozni, hogy a múzeumban látott gazdag anyagot átfogóan bemutassam, ezért az alábbiakban csak az állandó kiállításon készült képeimen látható tárgyak leírása mellett további ismertetők és feliratok fordítását teszem ide.
Vörös cédrus házoszlopok Tsaxisban (Fort Rupert), kb. 1930
Sárga és vörös cédrus hajlított faládák (kb. 1870) „Nagy, gőzöléssel hajlított ládákban kézzelfogható kincseket, például maszkokat, rézpénzeket és táncruhákat őriztek. … A festett és néha faragott ládák szimbolikusan megfoghatatlan kincseket is tartalmaznak: örökletes neveket, dalokat és táncokat, amelyek az ősök történetét és kapcsolatait közvetítik.”
A baloldali kép egyik felirata:
„KAPCSOLATOK VISSZAVÉTELE
‘Azért harcolunk, hogy ne olvadjunk be politikailag. Azért is harcolunk, hogy kultúránk és művészetünk ne olvadjon be gyarmati, intézményi tárgyakként. Sok ősi tárgyunk eredeti célja közvetlenül a szertartáshoz, a helyhez és a földhöz kapcsolódott. Bizonyos jogokat képviselnek, és jogi dokumentumokként működnek. Tehát, ha egyszerűen szép dolgokká redukáljuk őket, akkor a jelentésük megváltozik – és már nem beszélnek helyettünk. Újra össze kell kapcsolnunk ezeket a tárgyakat és jelentésüket politikai tetteinkkel.’ – Xexant’ayalagilakw-Marianne Nicolson Musgamakw Dzawada’enuxw (Kwakwaka’wakw)”
Vörös cédrus belső házoszlop a Xuuya Naay (Hollóház) nevű házból (kb. 1850)
Vörös cédrus házhomlokzati oszlop (kb. 1860)
„GYARMATOSÍTÁS
‘Manapság betonunk van. Nincsenek igazi erdőink. Nincsenek lazacos patakjaink. Nincsenek növényeink gyógyszerekhez vagy otthonaink építéséhez. Mindezt más területéről kell importálnunk. Ez a gyarmati rendszer része: bejössz, mindent learatsz, és elpusztított embereket hagysz magad után. Így érzem magam: ez haladás, de nem fenntartható haladás.’ – s?əyədəq-Larry Grant x™məək”ǝyeməm
A gyarmati kormányok az őslakos nemzetek kisajátításán és eltüntetésén dolgoznak, figyelmen kívül hagyva az őslakosok szuverenitását. Kanadában a ‘terra nullius’ doktrína kimondta, hogy ezek a földek lakatlanok, és ezért szabadon elfoglalhatók a gyarmatosítók számára. Kis területeket tartottak fenn az őslakos nemzetek számára, korlátozva az erőforrásokhoz való hozzáférést és elpusztítva a több ezer éve fennálló fenntartható gazdaságokat”
Beszélőoszlopok, vörös cédrus, festék (kb. 1890)
Beszélőoszlop feje, vörös cédrus, festék (kb. 1890)
„Kiemelkedő, nyitott szájával ezt a faragott figurát téli szertartásokon használták egy Nagyházban, Ba’as Kwakwaka’wakw falujában. Egy személy, akinek megvolt a kiváltsága, hogy a házigazdák nevében beszéljen, az alak mögött állt, és előre sugározta a hangját. A hatás erőteljes volt – mintha maguk az ősök szólítanák az összegyűlt vendégeket.”
A potlach-tilalom időszakában (1885–1951) készült tárgyak
A potlach-tilalom időszakában (1885–1951) készült tárgyak
A potlach-tilalom időszakában (1885–1951) készült tárgyak
A potlach-tilalom időszakában (1885–1951) készült tárgyak
„Az itt bemutatott tárgyak a potlach-tilalom időszakában (1885–1951) készültek és használták. Arról szólnak, hogyan vitték tovább az őslakosok kulturális tudásukat és gyakorlataikat a gyarmati nyomás ellenére.”
Belső házoszlopok és más kultikus tárgyak
Textília Nagy Holló (Great Raven) szimbólummal
„A huncut és kíváncsi holló számos fontos szerepet játszik a Csendes-óceán északnyugati partvidékének kultúrájában. Egyesek számára a teremtést, az átalakulást, a tudást, a presztízst, valamint a természet összetettségét és az igazság finomságát szimbolizálja.”
Holló szimbólumok
A Klix’ken Gukwdzi (Oroszlánfóka-ház) oszlopai és főalakja elölnézetből (kb. 1906)
A cikk nyitóképén is látható Oroszlánfóka ház festett faragványainak leírása:
„A Klix’ken Gukwdzi, vagyis az Oroszlánfóka-ház 1906-ban épült, dacolva a szövetségi indián törvény és a gyarmatosítás egyéb erői által rájuk kényszerített asszimilációs nyomással. Ez volt az utolsó régi stílusú lakóház Xwatisban, amelyet egy nagycsalád vagy leszármazási vonal otthonaként emeltek – és valószínűleg az egyik utolsó ilyen épület az egész Csendes-óceán északnyugati részén.”
A Klix’ken Gukwdzi (Oroszlánfóka-ház) oszlopai és főalakja elölnézetből (kb. 1906)
Klix’ken Gukwdzi (Oroszlánfóka-ház) oszlopainak hátulnézete (kb. 1906) (Fotó: Bács Edit)
„ŐS ÉS EMBERI ALAKOK
Karján festett rézpajzsokkal, állán rögzített (ma már hiányzó) rézdarabokkal és mellkasából kiálló oroszlánfóka- vagy bálnafejjel az impozáns ősalak láthatóvá teszi a Kwakwaka’wakw házról alkotott, szent entitásként való felfogását: a leszármazási vonal és természetfeletti eredetének megtestesülését.
Két rabszolgákat képviselő emberi alakot ábrázolnak, amint a díszpadot tartják. Bár a törzsek közötti háborúk során rabszolgasorba taszító embereket 1900-ra elhagyták az északnyugati parton, ezek az alakok Tza’kyius és leszármazási vonalát felemelő gazdagságot szimbolizálják.
Quatsino Hansen és Siwis-George Nelson (1884–1969) alkotása”
A Waakas-ház holló-oszlopa (1890)
„EZEK VAGYUNK MI
Ez az oszlop a nagyapámé volt, Xvùsemdaas Waakas, idősebb Simon Walkus törzsfőnöké. A háza előtt állt Kitit szigetünkön. 2018-ban felállítottuk ennek az oszlopnak egy új változatát a Wuikinuxv falu közösségében, hogy felemeljük a családomat és a közösségemet. Szerintem nagyon fontos, hogy az eredeti oszlopunk a múzeumban álljon, ahol gondosan megőrzik, hogy tovább mesélje a történetünket – ne csak arról, hogy kik voltunk, hanem arról is, hogy kik vagyunk ma. Azt akarom, hogy az eredeti oszlop szelleme tudja, hogy még mindig törődünk veled, még mindig meglátogatunk.
Túlélők vagyunk, akár himlő, akár bentlakásos iskola volt. Még mindig itt vagyunk, még mindig gyakoroljuk a kultúránkat. Magunkkal visszük őseinket. Ez a mi történetünk. Ezek vagyunk mi. – Xvùsemdaas Waakas-Ted Walkus”
A múzeum kertje
A Museum of Antropology épülete a kert felől nézve és a haida házak
A múzeum hatalmas kerttel is rendelkezik, amelyből láthatóvá válik ez az impozáns épület – az utcafrontról nincs semmilyen rálátás a növényzet miatt. Másrészt a kertben felállítottak két ún. haida házat és hozzájuk tartozó további totemoszlopokat.
Ninstints, egy ősi haida falu rekonstruált képe
A haida népcsoport falujáról szóló ismertetés fordítása:
„A Queen Charlotte-szigetek déli részén fekvő Ninstints, vagy Skungwalai ősi haida falu mára már csak egy jelentéktelen emléke annak, ami egykor a haida kultúra virágzó központja volt. 1981. november 27-én az UNESCO Ninstints-et „az emberiség történelme szempontjából fontos világörökségi helyszínnek” nyilvánította. A múzeum nagytermében kiállított oszlopok némelyike Ninstints-ből származik.”
Haida családi lakóház
Haida családi lakóház
„A haidák a Brit Columbia északi partjainál fekvő Queen Charlotte-szigeteken és Alaszka déli részén élnek. Egykor cédrus deszkaházakban éltek, amelyek gyakran 12,5 méteresek vagy még nagyobbak voltak, elegánsan faragott totemoszlopokkal előttük.
A haida falvak a partvonalak mentén helyezkedtek el, az óceánra nézve, amelyből a megélhetés nagy részét szerezték. A nagyobb falvakban húsz vagy több ház volt. Ezeket a hatalmas lakóhelyeket azért építették, hogy ellenálljanak a téli viharos szeleknek, és hogy bemutassák a bennük élő nagy családok gazdagságát és fontosságát. Tavasszal, nyáron és ősszel az emberek ideiglenes táborokban éltek, ahol halásztak, vadásztak, gyűjtöttek és élelmiszereket tartósítottak.
A deszkaházat, mint az emberi társasági élet „tartályát”, az élők lakhelyének és az ősök szellemi birodalmának is tekintették. Minden ház a házfőnököt és átlagosan a nagycsalád 25-40 tagját szállásolta el. A házban a mindennapi élet a nyitott központi tűz körül zajlott, faládákkal, paravánokkal és szőtt szőnyegekkel elválasztva a hálófülkéket. A ház a téli közös étkezések ünnepi központjaként is szolgálhatott. …”
Haida totemoszlop a MOA kertjében (Fotó: Bács Edit)
Haida totemoszlop a MOA kertjében
„… Egy ház építésének első lépései a gerendák kiválasztása és vágása, majd az oszlopok, gerendák, oromzatok és deszkák előkészítése voltak. Művészeket bíztak meg azzal, hogy kifaragják az elülső és belső totemoszlopokat a házcsalád címereivel.
Miután minden alkatrész elkészült, egy nagy munkacsapat egyetlen nap alatt fel tudta építeni a házat. A masszív gerendákat gondosan kidolgozott asztalosmunka integrálta az oszlop-gerenda szerkezetbe, és függőleges, kézzel hasított deszkák illesztették a tartópárkányok réseibe, hogy kialakítsák a külső falakat.
A tetőn, közvetlenül a tűzterület felett, egy téglalap alakú füstlyukat mozgatható deszkákkal fedtek le. Amikor egy új ház elkészült, egy közös összejövetelen avatták fel, amely során bőségesen osztottak ki ételt és más javakat minden vendégnek.
A 19. század második felére a haida lakosságot megtizedelte a himlő és más behurcolt betegségek. Az embereket arra kényszerítették, hogy elhagyják a szigeteken szétszórt falusi otthonaikat, és Old Massetben és Skidegate-ben gyűljenek össze, ahol európai stílusú házakban éltek. Ma a figyelemre méltó régi haida deszkaházak már csak romokként léteznek az elhagyatott falvakban.”
