Három limai színház
Történt: 2023. október – 2024. október
Teatro Municipal
Lima város önkormányzata 1929-ben megvásárolta a színházat és azóta viseli a Városi Színház nevet.
Rögtön van magyar vonatkozása is a színháznak, ugyanis „homlokzatán a klasszikus zenetörténet három leghíresebb zenészének három mellszobra látható: Wagner, Beethoven és Liszt” – írja a Wikipedia cikke.
„A hallban neoklasszikus, jón stílusú oszlopok találhatók, a nagyon tágas előcsarnok pedig két impozáns XVI. Lajos stílusú márványlépcsőn keresztül érhető el. A nézőtér olasz reneszánsz stílusú.”
1998-ban egy előadás próbáján tűz ütött ki, ami sok mindent tönkretett, de maradandó szerkezeti károsodást nem okozott. A helyreállítási munkálatoknak csak 10 évvel később, 2008-ban kezdtek neki, de egy teljes felújítás után végül 2010. október 11-én nyitották meg újra a Teatro Municipalt.
Az alábbi képgalériában lehet a színház belső tereiről készült képeket megnézni.
kattints az alábbi képre és lapozd végig a fotókat a galériában
Miután a teátrum nézőterét körbejártuk, csoportunkat bevitték az épület egy másik részében berendezett kis múzeumba is.
Itt nem csak a ház történetének részleteiről láthatók tablók, …
… hanem híres előadások egykori kellékeiből álló relikviákat, híres előadók tárgyait is kiállították, mint például az itt fellépő Maurice Chevalier kalapját.
A színházépület előtt látható néhány stilizált szobor. Nincs két egyforma festésű, csak az alakjuk megegyező. Ilyen szobrok pedig a város sok pontján láthatóak, ahol műemlékek találhatóak. A szobrokkal a limai nőknek állítottak emléket, akik évszázadokig az arcukat majdnem eltakarva, csak egyik szemüket szabadon hagyva közlekedhettek a városban, anonimitásukat megőrizendő.
A Teatro Municipal épületét este díszkivilágítás emeli ki a környezetéből.
Teatro Principal – Manuel A. Segura
Csupán két saroknyira a Teatro Municipaltól működik egy másik, a Városi Színház elődjének is nevezhető, jóval kissebb színház is. Ez a Teatro Principal – Manuel A. Segura, Latin-Amerika egyik legrégibb színháza. Az épület 1929 óta viseli a híres perui író nevét. A történetéről pedig annyit, hogy ezen a helyszínen Limában már 1599 óta rendeztek színielőadásokat, és 1615-ben épült fel az első színházépület, amit 1746-ban a nagy limai földrengés lerombolt.
A helyére felhúzott épületet, amit Teatro Principalnak hívtak, tűz pusztította el Lima chilei megszállása idején 1883-ban. A jelenlegi épületet, amelyet 1909-ben nyitottak meg és 1929-ig Városi Színháznak neveztek, többször felújították, bővítették. Utoljára 2018-2022 között esett át egy alapos felújításon. A színházban összesen 803 néző számára van férőhely négy szinten. (Forrás)
Már az előcsarnokban látható installáció előrevetítette, hogy itt egy más hangulatú épületet fogunk látni. Amint beléptünk a nézőtérre, ez még nyilvánvalóbbá vált. Az egész látogatásunk alatt a belső tér különböző, változó színű LED-fényekkel volt megvilágítva, ami nekem kicsit furcsán hatott ebben a talán neoklasszikusnak mondható környezetben.
De nézzük meg az erről készült fotókat a következő galériában!
kattints az alábbi képre és lapozd végig a fotókat a galériában
Lemehettünk a zenekari árokba is, körülnézhettünk az öltözőkben is, sőt …
Grand Teatro Nacional (GTN)
A homlokzata egy hatalmas üvegfelület egy még nagyobb, előrenyúló betontetővel, amit este …
… váltakozó színű LED-fénnyel világítanak meg. Ez kívül elég jól néz ki, jól kiemeli az épület struktúráját.
Az épületbe lépve viszont belül is folytatódnak a LED-fények, ami nem olyan szerencsés. A hatalmas üvegfelület a tágas előcsarnokot is impozánssá teszi és lehetőséget ad, hogy az emeletek nyitott struktúrája is jól látható maradjon.
kattints az alábbi képre és lapozd végig a fotókat a galériában
Egy magyar előadás
Az elmúlt másfél év alatt több alkalommal is vettünk részt a GTN különböző komolyzenei előadásain, így megtapasztalhattuk azt is, milyen jó akusztikával is rendelkezik ez a remek terem.
Az előadások közül, amelyeket láttunk, rögtön az első, Limába költözésem után alig néhány nappal, 2023. október 9-én a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje volt, Várdai István művészeti vezető irányításával.
Már akkor is jó volt magyarnak lenni Limában.