5000+ éves időutazáson (2/2)
– az amerikai földrész legrégebbi településein jártunk (a Supe-folyó völgyében: Caral, Áspero)
Az előző rész itt olvasható
Történt: 2024. július
Caral – a szent város



„Caral életkorát … az Egyesült Államokban elvégzett radiokarbon vizsgálatokkal igazolták . Eszerint Caral körülbelül 5000 éves (i.e. 3000 körül), amikor Amerika többi részén 1500 évvel később indult meg a városfejlesztés (például Monte Albanban, Mezoamerikában)”
„Caral felfedezése tehát megváltoztatta azokat a sémákat, amelyeket addig tartottak az ősi civilizációk felbukkanásáról Peruban és általában Amerikában. Korábban Chavín de Huántar[-t tartották] Peru legrégebbi kulturális központjának, ami legfeljebb 3200 éves (i.e. 1200).”

„A tudósok városként határozták meg szervezése, valamint épületeinek kiterjedése és sokfélesége miatt. Valójában különböző monumentális épületek csoportjából áll, amelyek különböző szertartási és közigazgatási funkciókat töltöttek be, és ahol fontos építészeti és technológiai újításokat fejlesztettek ki. Kronológiai szempontból ez a legrégebbi település Amerikában, amely rendelkezik ezekkel a jellemzőkkel, és ezért tekintik az első városnak Amerikában.
Szakrális városnak is nevezik, mivel mindent, amit a városban feltártak, átitat a vallásosság.
Számos áldozati tűzhelyet, valamint az esetleges rituálékra utaló jeleket találunk mindenhol, nemcsak a köztereken vagy a templomokban, hanem még a lakásokban is. A tűzhelyeken ételeket főztek, vagy más tárgyakat égettek el áldozatként. Mindez arra utal, hogy a perui társadalmaknak ebben az időben volt először központi kormányzatuk, ahol létrejött az állam, és a vallást a megerősödés eszközeként használták.”
Egy békés társadalom
„Caral 60 hektáros területe két, földbe süllyesztett kör alakú részből áll. A települést hat piramisforma épület határolja. … A főpiramis csaknem négy teljes futballpálya alapterületű, … 160 m hosszú, 150 m széles és 18 m magas. A piramis bejáratánál két, egyenként 3,5 m magas gránitmonolit áll. Egyelőre nem tisztázott a gránittömbök származási helye. A legkisebb piramis 60 m hosszú, 45 m széles és 10 m magas.”






„Shady megállapításai azt sugallják, hogy ez a társadalom a kereskedelemre és az élvezetekre épült. Caralban nem találtak hadviselésre utaló jeleket, mint például bástyákat, fegyvereket vagy megcsonkított holttesteket. Ez ellentétben áll a régebbi Sechin Bajo lelőhellyel, ahol fegyverek ábrázolásait találták. Az egyik lelet egy csecsemő maradványait tárta fel, bebugyolálva és eltemetve egy kőgyöngyökből készült nyaklánccal.”
Társadalmi rétegződés
„Tudjuk, hogy az épületek keletkezésének idején a lakosság több társadalmi rétegbe tagozódott.”
„Caral városát két részre osztották, egy ‘Felső Félre’ és egy ‘Alsó Félre’. Ezeket a feleket a Supe-folyó völgye osztotta ketté. A Felső Félben hat monumentális komplexum található, amelyek mindegyike egy-egy piramist, nyílt teret és lakóépületek együttesét foglalja magába. Az Alsó Félben lakóépületek, kisebb piramisok és egy monumentális komplexum, az ‘Amfiteátrum temploma’ található.
A Felső Fél … piramisai körüli kapcsolódó lakóépületek az elit életmódjára utaló bizonyítékokat tartalmaznak, beleértve az elit életmódjára kizárólagosan jellemző ételmaradványokat. … Caral felső felében a lakosok közül sokan a gazdag elit tagjai voltak, akiknek az élete valószínűleg a vallási és társadalmi tevékenységekhez kapcsolódott, amelyek a templomokban zajlottak.
Ehhez képest az Alsó Fél lakóépületeiben kevesebb bizonyíték van az elit lakosságára. A Felső Fél nagy építményei helyett ezek a lakóházak kisebbek, és az egyes helyiségeket több célra is használták. A Caral Alsó Félben élő emberek étrendje … kevésbé volt gazdag, mint a Felső Félben élő eliteké.
A megosztott város jelenlegi magyarázata az, hogy a várost szándékosan így tervezték, a Felső Fél monumentális építészetét és komplexumait úgy tervezték, hogy az elitnek otthont adjanak, és fizikailag is jelezzék politikai hatalmukat. Ezzel szemben az Alsó Fél a munkásoknak adott otthont, a folyó pedig e csoportok közötti elválasztóként szolgált. Ez a fajta szándékos várostervezés a Caralban fennálló strukturált egyenlőtlenség bizonyítéka, amely állandósította a meglévő társadalmi rétegződést.”
Fejlett kultúra
„Bizonyítékot találtak arra, hogy a caraliak rendelkeztek csillagászati ismeretekkel, amelyeket a naptár elkészítésében, az ünnepek megtartásában és más gazdasági, vallási és polgári tevékenységekben alkalmaztak. Ezt a tudást a középületek tájolásában is alkalmazták. Például a sivatagi síkságon geoglifákat és vonalakat találtak elszórtan faragott kövek mellett, valamint egy eredetileg fedett földalatti burkolatot, amely csillagvizsgálónak tűnik. Ugyancsak figyelemre méltó egy monolit vagy huanca, amelyet egy nyilvános tér földjébe helyeztek, és amely csillagászati megfigyelésre szolgáló eszköz lehetett.”
„Caral építői a shicra-k technikáját alkalmazták, azaz növényi rostokból készült, kőtömbökkel töltött zsákokat, amelyekkel a templomok emelvényeit töltötték ki, kissé egymástól távolabb elhelyezve azokat. Így érték el az építmények stabilitását. Amikor erős földrengés vagy földmozgás következett be, az épület alapját képező shikrák magja a rezgéssel együtt elmozdult, de csak korlátozott mértékben, mivel a köveket a zsákok magukba zárták. Ezután a shikrák átrendeződtek, és új stabilitási pontot találtak. A shikráknak tehát antiszeizmikus funkciójuk volt.”
A Supe-folyó völgye
A helyszínen a piramisokra nem engedik fel a látogatókat, így nehéz olyan fotókat készíteni, amelyekről jól átfogható Caral egésze. Van ugyan egy kilátó, de az kicsit messze esik a piramisoktól. Így az alábbi képen kicsit keresni kell az építményeket, de legalább érzékelhető, mekkora a terület.
Bemutatok még két másik tájékoztató táblát is. Az első egy kiváló összehasonlító táblázat a perui földrajzi területeken élt különböző civilizációkról a különböző időszakokban, i.e. 10.000 és i.sz. 1535, a spanyolok hódítása közötti időszakokban. (Nagy képernyőn érdemes bogarászni!)
Áspero sztorija
„A lelőhely első leírását … a 20. század elején készítették, majd … 1941-ben végeztek előzetes feltárást. … Az 1970-es években Robert A. Feldman újra megvizsgálta a lelőhelyet. Megállapította, hogy a lelőhely sokkal régebbi, és hogy a kerámia hiánya éppen ennek köszönhető, és a prekerámia korszakra datálta. …
… Feltárta a halmokat, és leírta a „Huaca de los Idolos” és a „Huaca de los Sacrificios” nevű építményeket, amelyek a lelőhely legnagyobbjai. … A Huaca de los Idolosban Feldman nyers, azaz égetetlen agyagból készült emberi figurákat talált. A Huaca de los Sacrificiosban pedig emberi temetkezéseket talált, két gyermek és egy újszülött csontvázát.
Az 1980-as években a lelőhelyet elhagyták, és nagy része Supe Puerto és Supe városrészek kommunális szemétlerakójává vált. …
… 1997-től kezdve a Caralban tett felfedezések felkeltették az érdeklődést Áspero, mint az andoki civilizációs fejlődés egyik képviselőjének vizsgálata iránt a tengerparti térségben. 2005-ben a Ruth Shady és Daniel Cáceda által vezetett régészeti projekt során gépekkel eltávolították a helyszínen közel 30 év alatt felhalmozódott mintegy 8400 tonna szemetet. Ez jelentette a régészeti lelőhelyen folyó kutatási, konzerválási és felújítási munkálatok kezdetét. …
Két főrangú ember sírhelye
… 2016-ban újabb emberi maradványok felfedezését jelentették be, ezúttal a Huaca de los ídolosban. Egy 40 év körüli, az elithez tartozó, feltehetően i. e. 2500 körül eltemetett nő volt az áldozat. Nyolc keresztirányú furulyát is találtak, amelyek állati csontból készültek, és a Caralban találtakra emlékeztetnek, ami újabb jel lenne az e régészeti központtal való kapcsolatra.”
A helyszínen meg lehet nézni a sírok eredeti helyét és kiválóan szerkesztett, több helyen is elhelyezett ismertető táblákon mutatják be a két, kb. 4.500 éves sírhely tartalmát, a temetkezés módját.
„Hölgy négy tupu-val” a megnevezése a sírhelynek, amelyben ezeket a női maradványokat találták. A tupu pedig egy kendőtű vagy bross, ami lehet akár állati csontból faragva vagy fémből és a ruhadarabot egybentartó funkcióján túl díszként is szolgált.
Ma már olyan számítógépes technológiák állnak rendelkezésre, amelyek segítségével egész életszerűen képesek rekonstruálni az illető arcvonásait. Akit érdekel, ebben a videóban megnézheti, hogyan is történt a rekonstrukció ebben az esetben.
Mellette pedig egy férfi maradványait is megtalálták, aki minden bizonnyal szintén az elit tagja volt.
A régészet és a lakosság viszonya
Az ilyen lelőhelyek olyan laikusoknak, mint amilyen én is vagyok, hozzáértő helyszíni vezető nélkül csak kövek halmaza. Amikor viszont ő elmondja, mire is kell figyelni, mi minden olvasható ki ezekből a kövekből és a megtalált mindenféle maradványokból, az engem nagyon fel tud villanyozni. Hihetelenül érdekes sokezer évre így visszatekinteni.
A fenti képekből az elsőn például egyszerű gödröknek nézném a mélyedéseket. A másodikon már jobban látszik (mellettük bemutató céllal meg is építettek kettőt), hogy azok tárolóhelyek illetve tűzhelyek voltak.
Ezt a hatalmas gödröt pedig azért mutatta meg a helyi idegenvezetőnk, mert vagy száz éve sírrablók robbantották itt fel a területet.
Ez egy példa arra, ami azelőtt és azóta is állandó probléma a régészek és a helyi lakosság között. Sokfelé jártunk már az országban, ahol ilyen lelőhelyeken az idegenvezetők megemlítik, mennyire nehéz megóvni ezeket a felbecsülhetetlen kultúrális értékeket a sírrablóktól vagy csak simán a helyi lakosoktól, akik a földterületeket inkább saját céljaikra használnák.
2021 elején például feszültségek alakultak ki a földfoglalók és Caral területét kutató régészek között, mivel a házépítés egyre jobban behatolt a területre. A cikk megírása táján, szeptember első napjaiban pedig a terület felfedezője és a feltárási munkákat azóta is irányító Ruth Shady a perui sajtónyilvánosságot hívta segítségül. Ugyanis földfoglalóktól kap sorozatos, sokszor halálos fenyegetéseket és eközben az állami védelem a helyszínen szinte a nullával egyenlő.
Mit is írtam erről az első részben? „Az eddig felfedezett kb. 23.000 régészeti lelőhellyel úgy van ez Peruban, mint abban a szegény családban, ahol 10 gyerek van. Hiába tehetséges akár mind a 10, de nincs pénz arra, hogy mindegyiket taníttassák.”