Siklóernyővel Lima fölött
Történt: 2024. március
Jó sok évvel ezelőtt Törökországban jártunk, ahol az egyik tengerparti városban a part mellett egy legalább 800 méter magas hegycsúcsról siklóernyőzni lehetett a parton landolva. Akkor nem sikerült kipróbálni, azóta is emlegetjük és már voltak próbálkozásaink, hogy valahol megpróbáljuk, de sosem jött össze.
Amikor megérkeztünk Limába, már az első napokban felfigyeltünk rá, hogy itt a tengerpart mellett nagy siklóernyőzés folyik. Mégpedig kétféle módon lehet tandem-ernyőzni: vagy egy tapasztalt repülő mellé az utas beül és rábízzák magukat a szélre, vagy létezik ennek egy egyszerűbb, elsőre biztonságosabb érzetű változata, amikor egy motorral hajtott háromkerekű szerkentyű fölé kötik a siklóernyőt és azzal köröznek a levegőben.
Most került rá sor, hogy az utóbbit kipróbálhattuk. A 10 milliós népességű Lima legalább 60 km hosszú tengerparti sávval rendelkezik, de ennek a legszebb része is megvan vagy 10-15 kilométer. Ezt a szakaszt osztották fel maguk között a siklóernyős túrákat kínáló vállalkozások. Mi azt választottuk, amelyik a San Miguel városrészhez tartozó Circuito de Playas de Magdalena nevű partszakaszról indítja a motoros siklóernyőit.


Jól időzítettük, épp egy olyan időszakot választottunk, amikor rajtunk kívül senki nem akart repülni (rögtön utánunk meg pont sorbaálltak… 🤣🤣🤣 ), így azonnal sorra kerültünk. Két perc különbséggel egymás után, de mégis egyszerre repültünk, így egymást is tudtuk valamennyire fotózni. Bogi ült be az elsőbe.


Sok felkészítőt nem mondtak nekünk, csupán egyetlen mondatot: semmi más dolgunk nincs, csak mosolyogni a kamerába… Ugyanis aki igényli, az repülés közben foghatja a cég GoPro kameráját, amivel felveheti a teljes utat és ezt utólag elküldik neki. Mi ezt nem kértük, mert Bogi is én is a saját kameránkkal készítettük a felvételeket.


Nem sok teketóriázás folyt, már indult is Bogi, majd én is a levegőbe:
Videó: Bács Edit és Gosztonyi Gábor
A repülésre kifejezetten délután akartunk sort keríteni, hogy a nap ne szemből süssön. Előtte napokig szurkoltunk, hogy aznap épp ne a Limára sokszor jellemző felhős időszak köszöntsön ránk.

Nincs miért panaszkodnom, csodás időnk volt.


Utólag megnéztem, hogy a távolság, amit megtettünk San Migueltől Mirafloresig összesen csak kb. 5 kilométer. A teljes repülési idő 11 perc volt oda-vissza, de ennek minden pillanatát nagyon élveztük.

A felhős időtől való félelmünk nem volt alaptalan, hiszen a következő képeken is jól látszik: a sivatagi éghajlat és a tengerpart kombinációjából bárhol, bármikor felhők keletkeznek a város felett.
Azt kevesen állítják, hogy Lima egy gyönyörű város, tulajdonképpen egy hatalmas betondzsungel.
De sok klassz modern épülete is van (erről egyszer talán majd összegyűjtök egy cikkre valót). A tengerparti szakasza pedig …
… ezzel a meredek, zölddel benőtt sziklafalakkal tarkított partvonallal gyönyörű. Itt vezet egy kétszer 3-4 sávos gyorsforgalmi út, hogy a város iszonyatos dugóit valamennyire ki lehessen kerülni.
A belső részekben sok széles sugárút is van ugyan, de ezek alig segítenek. Ha A-ból B-be akarsz eljutni napközben Limában, számíts arra, hogy sokáig fog tartani (jó esetben 15 km/óra!) és szinte biztosan tovább, mint amit a Google Maps elsőre kiír.
No de már ide is értünk Miraflores, az egyik legelegánsabb városrész fölé.
Itt már a repülőutunknak a feléhez is értünk, ideje visszafordulni!
Persze ne felejtsük el, hogy videón ez legalább ennyire érdekes:
Videó: Bács Edit és Gosztonyi Gábor
Visszafelé egy kicsit meg kellett küzdeni az ellenfénnyel, …
… de készültek azért olyan képek, amelyeken érzékelhető milyen hatalmas város is Lima.
A levegőben nem voltunk egyedül Bogival, alattunk-felettünk-mellettünk el-elszállt egy másik „versenyző”.
Az 500 méteres magasságból pedig a tengerpart rajza is pazar volt.
No és már vissza is értünk, készülődtünk a leszálláshoz.
Naná, hogy ezt a részt is megörökítettük videón:
Videó: Bács Edit
Azért azt hiszem még a motor nélküli tandem-repülést is ki fogjuk próbálni!!!