A Chachapoyas Birodalom földjén (1/4)
– Kuelap, az északi Machu Picchu
Történt: 2024. február
Nem tudom mennyien hallottatok már korábban a Chachapoyas Birodalomról. Én bevallom, annak ellenére, hogy korábban is jártam már kétszer Peruban, csak az inkákról és a mocsikákról tudtam (azóta persze a warikról is meg a chimúkról is, ld. pl. a Trujillo-sorozatban írottakat). Szerencsére kaptunk egy ötletet, hogy menjünk kirándulni Chachapoyasba és környékére, ezt pedig megfogadtuk. Ekkor kezdtem el utánaolvasni, hogy mi mindent lehet arrafelé látni, majd megszerveztük az ötnapos túrát. Ami a legérdekesebbnek tűnt, az Kuelap romjai, ezt a rövid sorozatot is ezzel a témával kezdem, bár utólag kiderült, messze nem csak ez volt itt érdekes.
A chachapoya nép egy több százéves birodalmat épített ki, időben a wari és az inka birodalmak között, nagyjából i.sz. 800-1470 között, épp akkor, amikor Árpád őseink a honfoglalás során bevonultak a Kárpát-medencébe. A Wikipédia cikkét idézem: „A csacsapolyák, más néven ‘a felhők harcosai’, andoki kultúra volt, amely a mai Peru Amazonas megyéje déli részének felhőerdőiben élt. Az Inka Birodalom nem sokkal a spanyol hódítás előtt, a 16. században hódította meg civilizációjukat. A konkvisztádorok érkezése idején a chachapoyák egyike volt annak a sok nemzetnek, amelyet az inkák uraltak, bár beépülésük nehéz volt az inka csapatokkal szembeni állandó ellenállásuk miatt. … A chachapoya kultúráról ismertek nagy része romokból, kerámiákból, sírokból és egyéb tárgyakból származó régészeti bizonyítékokon alapul. … Miután az Inka Birodalomhoz csatolták őket, átvették a cuscoi székhelyű inkák által bevezetett szokásokat. … A csacsapoják területét néha ‘Amazónia Andoknak’ is nevezik, mivel egy sűrű trópusi erdővel borított hegység része. Az amazóniai Andok alkotja az Andok keleti szárnyát, amelyeket egykor sűrű Amazonas növényzet borított. A régió a Cordillera-saroktól egészen olyan magaslatokig terjedt, ahol még mindig 3.500 méter felett vannak az őserdők. Az amazóniai Andok kulturális birodalma 2.000–3.000 méter közötti tengerszint feletti magasságban terült el.”
Kuélap egyike volt a politikai, adminisztratív és vallási jelentőségű helyeknek, ahol sok más kultúrából származó kerámiát is találtak, zarándokhelyként tartják számon. Az i.sz. 6. században, az Utcubamba-völgyre néző, közel 3.000 méter magasban fekvő gerincre építtették. Az „északi Machu Picchunak” is szokták nevezni, ugyanis 1570 körül a spanyol hódítók lerombolták, benőtte a természet, majd „1843-ban véletlenül fedezte fel Juan Crisóstomo Nieto, Chachapoyas város bírója.” (Wikipedia)
Ebbe a romvárosba feljutni 2017-ig csak a hegyláncon egy hatalmas kerülőt téve lehetett. Akkor építettek meg francia segítséggel egy drótkötélpályát (Peruban az első ilyen létesítményt), amely a Tinga nevű kisvárosból visz fel Kuelap romjainak lábához.
Tinga látképe
A kb. 2000 méteren fekvő kisvárosból először egy buszjárattal felmentünk a drótkötélpálya induló állomására 2.272 m-re, ahonnan a hatszemélyes kabinokkal működő felvonó egy 4 km-es pályán először levitt a Tinga-folyó völgyébe, majd fel a hegyre 2.930 méter magasba.
A drótkötélpálya induló állomása
Kuelap a hegy túlsó felén, a felhők alatt várt ránk
Hihetetlen szerencsénk volt az időjárással, csodaszép napos időt fogtunk ki, pedig ezen a környéken ezekben a hetekben szinte minden nap esik (lefelé már mi is kaptunk belőle).
Maga a pálya, amit a felvonóval megtehettünk szintén csodás, ehhez az élményhez még sokat hozzáad, hogy menet közben szinte teljes a minket körülvevő csend.
Induláskor lefelé menet az idegenvezetőnk, Yelsin Garcia (róla még lesz szó később) felhívta a figyelmünket a sziklafalon egy üregre, amelyben még ma is emberi csontok maradványai láthatók. Ez is egy azok közül a temetkezési helyek közül, amelyeket a chachapoya szokások szerint a halottaik nyugvóhelyéül használtak. Erről a témáról majd a következő részben lesz bővebben szó.
De most menjünk tovább, élvezzük az utazást!
A fenti képen látható az a hegybe vájt körút, amin keresztül régebben fel lehetett jutni az említett tetemes kerülővel Kuelapba, az út persze most is használható.
Már ezért az élményért érdemes volt ide eljutni.
Felértünk a tetőre. A képeken keresztül is sikerült talán átadni az élményt, de itt egy rövid videó is:
Videó: Bács Edit és Gosztonyi Gábor
A felső állomás még csak Kuelap lábához vitt el, onnan egy nagyjából két kilométeres gyalogösvényen keresztül lehet eljutni a romváros bejáratához. Ha valaki kényelmes (azért meglehetősen meredek az útvonal!), ezt az utat lóval is megteheti, ugyanis a helyi asszonyok egyik pénzkereseti lehetősége, hogy a turistákat lóra ültetve felvezetik a romokhoz.
Útközben a gyönyörű kilátás mellé pompás növények látványát is élvezhettük. A fenti két képen egy-egy orchidea fajta látható, …
A hegy túloldalán is fantasztikus a táj, a völgyben az Utcubamba-folyóval. A jobboldali képen pedig már Kuelap erődítményének fala látható. Ismét (majd később is) a Wikipédia cikkét idézem: „Az emberi tevékenység a helyszínen az i.sz. 5. században kezdődik, de az építmények többsége i.sz. 900 és 1100 között épült. A városnak körülbelül 3.000 lakosa lehetett. … Ez a mára elhagyott, fallal körülvett település, amely körülbelül hat hektáron terül el, északról délre 584 m, legszélesebb részén 110 m. A falak 10-20 m magasak, falazata finoman megmunkált mészkőtömbökből áll (néhány tömb 3 tonnát is nyomhat). …”
„… A helyszínen található 421 építmény közül öt kivételével mindegyik kör alakú; ez az öt [inka hatásra] négyszög alakú. Az építményeknek csak az alapjai vagy falai maradtak meg, némelyik akár 2 méter magas és 50 cm vastag is.”
A baloldali kép egy fotó, amit a drótkötélpálya felső állomásán létrehozott kis múzeum egyik tablójáról készítettem és a romok mellett bemutatja azt is, milyen lehetett anno a város. A másik fotó pedig azt a kunyhót mutatja, amelyet még a falon kívül építettek meg illusztrálva kívül, belül, milyenek is lehettek az egyes épületek.
A bejárattól jobbra a tűzhely és a „konyha”, szemben az alvóhelyek. De a legérdekesebb a ház közepén lévő gödör, amit egyébként egy lapos kővel fedtek le …
… és ebben temették el a család halottait.
Az erődített város, Kuelap romjai „az elmúlt évtizedben számos szerkezeti instabilitást szenvedtek el, amelyek 2022 áprilisában a határoló fal egy részének leomlásával tetőztek. A Kulturális Minisztérium perui és külföldi szakértők és kutatók támogatásával sürgősségi természetvédelmi intézkedéseket és tudományos kutatást indított, hogy megakadályozzák a további szerkezeti összeomlásokat és azonosítsák azok okait.”
A falakat sok helyen megtámasztották, sőt a bizonytalan statikai helyzet miatt a romváros nagyobbik fele a látogatók elől ma is le van zárva és naponta csupán 144 jegyet adnak ki a látogatók számára. (Összehasonlításul: a Machu Picchura 5.600 jegyet adnak el naponta).
Lépjünk be a főkapun!
A bejárat két oldalán „számos kövön antropomorf, zoomorf és geometrikus dombormű látható.”
„A városnak három bejárata van: kettő a keleti, a harmadik a nyugati. A főbejárat trapéz alakú, és lehet, hogy íves volt, ami addig szűkül, hogy a végén csak egy személy áthaladását teszi lehetővé.”
Ottjártunkkor is megfigyelhettük, hogy a terület feltárása folyamatos, tart a régészeti kutatás és az állagmegóvás. Alapjában véve a konzerválás a cél, csak egy-két olyan rész van, ahol (gondolom a látogatók élményének a javítására) újraépítettek egyes falrészleteket.
A fenti képek mind az eredeti állapotot tükrözik.
A fotón látható kordon is mutatja, hogy a terület nagyobbik fele ma nem látogatható. Csak kis terület bejárását engedték meg nekünk is olyannyira, hogy a minket kísérő őr még akár egy fotó erejéig sem engedett minket a korlátokon belülre.
Az évszázadok során a városlakók generációi az egyes házak falait újra és újra lebontották, majd az alapokra újabb alapot emeltek és újraépítették a házat. Most több olyan házat is feltártak már, amelynek több rétegű alapjai voltak, bennük az eltemetett halottak maradványaival.
„Számos sírhelyet találtak mind a falakban, mind a kör alakú építményeken belül. …Vannak kőből készült vízcsatornák is, amelyekről úgy tartják, hogy a hegy tetején lévő forrásból látták el vízzel a települést.”
„Egyes falakon rombusz és cikcakk formájú frízek találhatók, amelyeket párkányok védenek az esőtől.”
„A kuélapi házak közös udvarok közé szerveződve helyezkedtek el, jellegzetes külső díszítésük a falon körbefutó, rombuszokat vagy emberekre és madarakra hasonlító geometrikus alakokat ábrázoló frízek. A felső, kisebb méretű platón levő házak jobb szerkezetűek, ezért azt feltételezik, hogy ez a helyi arisztokrácia lakóterületeként szolgált.”
A Wikipedia jellegzetessége, hogy az ugyanazon témáról különböző nyelveken megírt cikkek nem egymás fordításai, hanem sokszor különböző újabb részleteket is tartalmaznak a témáról. Így a Kuelapról szóló magyar nyelvű cikkben olvasható, hogy „az inka hódítás után még 1532-ig, a spanyolok megérkezéséig éltek itt emberek, de ekkor Diego de Alvarado konkvisztádor minden lakót átköltöztetett egy újonnan létrehozott városba, az akkori szokásoknak megfelelően egy völgyben fekvő, könnyen megközelíthető úgynevezett indiánredukcióba. A romosodó erődített település ezután évszázadokra feledésbe merült, ám 1843-ban a közeli Chachapoyas városbírája egy területvita miatt a helyszínre érkezett, és annyira felkeltette az érdeklődését az ősi település, hogy írt is egy jelentést ‘Bábel tornya Peruban’ címmel, amit elküldött a Limai Földrajzi Társaságnak is, akik évekkel később meg is jelentették azt.”
A kuelapi romvárostól ezzel a többszörös rombusz alakú frízzel búcsúzunk, amit az egyik ház falán láttam:
A chachapoyasi túránk következő részében itt, a népcsoport temetkezési szokásairól, a sziklafalakba épített mauzóleumokról és szarkofágokról, az azokban elhelyezett múmiáikról lesz szó.
