Négy kalandos nap Oxapampa környékén (1/4)
– a Kőerdő (Bosque de Piedras) és a hegyomlás
Történt: 2023. november
Lehetőségünk volt csatlakozni egy társasághoz, amely egy 8 üléses kisbusszal Oxapampa városába és környékére tervezett utazni. Az útiterv igen változatosnak ígérkezett, de még álmunkban se gondoltuk, hogy ilyen kalandokkal lesz megtűzdelve. Annyi élmény ért minket e négy nap alatt, hogy a képek és a leírás csak 4 fejezetbe fog elférni. De kezdjük az elején! Aki az egyes helyszíneket is szeretné követni térképen, kattintson a Peru oldalamra, ahol a térképen bejelöltem minden egyes helyszínt.
A Lima-Oxapampa távolság nem tűnik túl nagynak, hiszen csupán 410 km, de a Google útvonaltervezője mégis nagyjából 10 órát tart szükségesnek, hogy odaérj. Ezen a szakaszon nincsen autópálya, viszont mérhetetlen mennyiségű szerpentin az Andok hegyein át, tele lassú teherautókkal. Tudtuk, hogy ez hosszú menet lesz, s mivel megállókat is terveztünk közbeiktatni, nagyon korán, hajnali fél négykor indultunk.
Peruban a magas hegyekben (mondjuk a tengerszint fölött legalább 3.000 méterrel) óvatosnak kell lenni, mert könnyen előjön az alacsonyan fekvő területekről odaérkezőknél a hegyibetegség (szédülés, fejfájás, rossz gyomor és más tünetekkel), ezért még induláskor bevettük azt a tablettát (a neve Sorojchi), ami a rosszullétet hivatott megelőzni, de legalább enyhíteni.
Nem tudom, hogyan történt volna, ha nem vesszük be a gyógyszert, mindenesetre amikor az első 150 km, kb. 4 órás autózás után felértünk a 4.500 méteres magasságban fekvő Chuchon-tóhoz és kiszálltunk a kisbuszból, egyik pillanatról a másikra szinte mindenkit megcsapott a magasság.
Én nagyon furcsán éreztem magam, szédültem, támolyogtam, …
… a fényképeket is kissé kábultan tudtam elkészíteni. Kifejezetten jól esett visszaülni az autóba, ahol (nyilván a zárt tér is sokat segített ebben) indulás után néhány perccel már megint jól éreztem magam.
Útközben összeakadtunk egy szabadon legelésző láma- és alpakacsapattal. (Aki nem ismeri – még – fel ezeket a dél-amerikai teveféléket, a lámáról itt, az alpakáról itt olvashat ismertetőt.)
Persze a fotókhoz itt is ki kellett szállni az autóból, de itt már óvatosabb voltam és nagyon megfogadtam a tanácsot, hogy „csak semmi hirtelen mozdulat, ugrálás, lehajolás!”.
Picivel még feljebb is mentünk a hágókon, a havas hegyek a háttérben már az 5.000 m-t is meghaladják.
Minden nagyon kopár, a külső hőmérséklet talán 4-5°C volt.
Gyorsan mentünk tovább, hogy egy újabb óra után odaérjünk a nap legkülönlegesebb látványosságához.
Ez a Huayllay nevű település mellett található Kőerdő (Bosque de Piedras). Egy 6000 hektár területű, 1974 óta védett nemzeti park, 4310 méterrel a tengerszint felett, amelyet „Peru hét csodája” egyikének is neveznek.
Ahogyan a Wikipedia spanyol nyelvű cikke írja: „Több mint 4000 gigantikus, sokszor emberi profilra emlékeztető sziklaképződményt egyesít, …
… A sziklák a lejtőn megjelenő elsődleges korszak kőzeteinek eróziójával jöttek létre. …
… Sok alakzat jelenik meg ezen a helyen, de a helyiek a leglenyűgözőbb alakzatokat nevezték meg, mindegyik alakzatot egy tárgy vagy lény hasonlóságához kötve. … Valamivel több mint 480 figurát neveztek el az erdőben.”
A nagyjából másfélórás séta itt sem volt könnyű, nagyon lassan volt szabad mennem, ha nem akartam rosszul lenni.
De a látvány annyira lenyűgöző volt, hogy nyilván elkezdtem barangolni le-föl a kövek között.
A talaj egészen puha, ruganyos, (szerintem) tőzeges volt. Ez a hosszú szálú, de nagyon szúrós sárga fű csodásan illett a sziklák látványához. Iszonyatosan sok képet készítettem, most tényleg csak a legjobbakat válogattam ebbe az alábbi galériába. Dőljetek hátra, és ti is találjátok ki, melyik szikla(csoport) mire hasonlít?
kattints az alábbi képre és lapozd végig a fotókat a galériában
A sziklaalakzatokon kívül volt egy másik érdekessége is a helynek, …
… ahova a hatalmas terület egy magunktól nehezen felfedezhető részére kellett átmennünk.
Itt egy sziklabarlangban kb. 10.000 éves barlangrajzokat lehet látni.
A baloldali képen három primitívebb rajz, amik azt mutatják, milyen lámát nem szabad levadászni (a vemhes láma, a lámacsikó és a nagyon öreg láma), a jobboldalin egy ugró láma látható.
Aki a képgalériában próbált belelátni ezt-azt a sziklák formáiba, azoknak itt egy kis bónusz. Néhány olyan alakzat, amelyekhez ki is volt írva, mi a nevük:
Az első „a teknős”, a második „a gyík”, …
… végül a fenti képen a jobb oldali sziklacsoport első tagja „a boszorkány”.
Néhány kilométerrel arrébb, de ugyanezen területen belül még mindig volt mit felfedezni. Itt várt minket „az elefánt”.
Ez is az elfánt egy másik szögből, illetve a körülötte lévő soktonnás szikladarabokból néhány.
Még egy kicsit arrébb pedig utolsóként „a láma”.
Volt még egy tervünk útközbeni megállóra, mégpedig Peru legnagyobb tavánál (a Titicaca-tó Bolíviával közös), a Chinchaycocha-tó köröli természetvédelmi területen szerettünk volna picit nézelődni.
A térkép azt mutatta, hogy már ott is vagyunk, de víznek se híre sa hamva.
Még a hátunk mögött egy hatalmas vihar is készülődött.
Mint végül kiderült, a tavat arról az oldalról, ahol jártunk, nem lehet megközelíteni, sőt a víznek egy jó része eltűnt, kiszáradt. Így be kellett érnünk egy távoli fotóval, amelyen csak a horizont csíkja mutatja a víz szalagját.
Így hát autóztunk tovább. Már délután 5 óra volt, amikor Oxapampa előtt kb. 90 km-re, az utolsó(!!!) faluban, Paucartambóban megtankoltunk és nekivágtunk a maradék útszakasznak. Ezt az alábbi videóban kicsit el lehet képzelni, de mégse igazán. Az nem kérdés, hogy nem egy autópálya, de nekem a leghátsó sorban bal oldalt ülve helyenként erős halálfélelmem volt, mert a mellettünk lévő szakadék alja (tessék ránézni a térképre!!!) nemritkán 2-300 méterrel lejjebb volt, ahova én leláttam!!!. Ilyen utakon egyébként mindennaposak a komoly buszbalesetek sok ember halálával. Másnap meg is mutattak egy helyet, ahol előtte nap borult szakadékba egy.
Közben besötétedett, sőt az eső is eleredt. Még épp azon örömködtünk, hogy már csak kb. 50 kilométer van hátra, amikor sofőrünk egyszercsak megállt, kiszállt körülnézni, majd közölte velünk, hogy az úton nem lehet továbbmenni, mert egy hegyomlás elzárta az utat!!!
Az előttünk tornyolsuló hegyomlás képe (egy útitársam mobilos fotója)
Bármennyire szerettünk volna más megoldást, nem volt, mint ezen a keskeny úton a sötétben megfordulni és VISSZAMENNI! A kisbusz teljes legénységének hathatós segítségével sikerült problémammentesen megfordulni, így visszaindulhattunk.
Az aznapi megpróbáltatásoknak azért ezzel nem volt vége, ugyanis 20 km-rel Paucartambó előtt durrdefektet kaptunk és a koromsötétben, szemerkélő esőben kellett kereket cserélni. Ez egy aszfaltúton sem mindig problémamentes, de itt egyéb nehezítő tényezők is voltak. Előszöris az autóban talált emelővel nem lehetett eléggé megemelni az autót, hogy a tengelyt kellően kiemeljük és a kerékcserét megoldhassuk, másrészt a keréken elhelyezett lopásgátló „kerékőr” csavar spéci kulcsát nem sikerült megtalálni a kocsiban. 😱😱😱
A kerékcsere végül csak sikerült, másfél óra alatt. A mondanom sem kell milyen másfél óra egy másfél perces videóba sűrítve:
Innen már „csak” 20 km volt hátra Paucartambóig, ahol nagy szerencsénkre egy egyszerű, de egy éjszakára kiválóan megfelelő szálláshelyre értünk holtfáradtan este 11-re. Persze az eredetileg eltervezett programunk ezzel teljesen feldőlt, de erről már a következő részben, itt.
2023. december 2. @ 9:45
Ismét nagyon élveztem a képes beszámolót!
Olyan helyeket mutatott, amit másként nem láthattam volna!
Köszönöm szépen az élményt!🥰
2023. december 2. @ 9:55
Köszönöm a visszajelzést!